Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Az internet gyökeresen változtatta meg az egyik brit „minőségi” napilap, a The Guardian helyzetét. A korábban naponta félmillió példányban fogyó „helyi” újság online verziója havi 25 millió látogatót vonzó globális hírportállá alakult. Ez sem a tartalmat, sem a kiadó stratégiáját nem hagyhatta érintetlenül.

Pécsi Ferenc   |   szerk@lapkiadas.hu

A kilencvenes években többször is jártam Angliában. Valamennyi alkalommal első dolgom volt, hogy megvegyem a friss The Guardiant. A kiadvánnyal kapcsolatban mindig két erős érzés merült fel bennem: az irigység és a sajnálkozás.
Az irigység a lap hihetetlen tartalmi gazdagságának és annak a minőségi újságírásnak szólt, ami még az én tökéletesnek egyáltalán sem nevezhető nyelvtudásommal is jól érzékelhető. A sajnálkozás pedig annak, hogy mindig túl sok ­érdekes anyagot találtam benne, soha nem tudtam az aznapi szám végére jutni. (Másnap pedig már csábított a friss kiadás.)
Mára gyökeresen megváltozott a korábbi Guardian-varázs. Nem a lap lett rosszabb, hanem az történt, hogy a nagyon erős webes jelenlét miatt az újság napi médiatáplálékom részévé válhatott. Itthon is.
„A médiaszervezetek hagyományosan márkáikkal, frontembereikkel és a terjesztés módjával definiálják magukat.
A digitális világban a terjesztés viszont többé már nem meghatározó” – nyilatkozta néhány éve Simon Waldman, a lapot megjelentető Guardian Media Group digitális stratégiáért felelős igazgatója. Ilyen egyszerű lenne?

A késői starttól az élbolyig
A The Guardian viszonylag megkésve, 1999-ben indította el webes kiadását. Akkor sokan úgy gondolták, hogy túl későn, hiszen már egy ideje a világháló vezérelte New Economy bűvöletében élt a világ. Azután hamar kiderült, hogy a New Economy csak illúzió, a semmiből az internetes vállalkozások sem képesek pénzt termelni. Hirtelen felértékelődött a kiadó megfontolt internetstratégiája.
A nyomtatott lapból mostanában napi 360 ezer példány fogy. A visszaesés egy év alatt 5,17 százalékos volt. Az online változat, a Guardian.co.uk (korábban Guardian Unlimited) átlagosan havi 25 millió egyedi látogatót vonz. A közönség jelentős része természetesen nem az Egyesült Királyság területéről érkezik. Az 1821-ben alapított „helyi” lap, amely 1959-ig The Manchester Guardian címmel jelent meg, s csak 1964-ben tette át székhelyét Londonba, a webnek köszönhetően nemzetközi kiadvánnyá alakult át.
1999 talán késői indulásnak tűnik, de Waldman és munkatársai gondolkodásban jóval megelőzték a szakma nagyját. Hamar észrevették, hogy az internetben nem a veszélyt, hanem a lehetőségeket kell meglátni. Azt is jól mérték fel, hogy a weben nem egy újabb, a nyomtatott újsággal rivalizáló márkát kell létrehozniuk, hanem a már létező, erős médiabrand lehetőségeit érdemes kihasználniuk.

Nem csak a friss áru kelendő
Az interneten természetesen elérhető a nyomtatott The Guardian és a vasárnapi testvérlap, a The Observer teljes tartalma és archívuma. Önmagában ez is rengeteg anyag, de a Guardian még jelentős mennyiségű „tisztán online” tartalmat és számos tematikus mellékletet is kínál. Miközben gyakran emlegetjük, hogy „a tegnapi újság nem újság”, a Guardian.co.uk forgalmi statisztikái szerint a látogatók harmada harminc napnál régebbi cikkek iránt érdeklődik!
Míg a Guardian legnagyobb riválisa, a Telegraph igen rövid idő alatt (viszont annál látványosabban) integrálta a nyomtatott és a webes kiadás szerkesztőségét, a Guardian Media Group egy lassabb folyamat mellett döntött. Rendhagyó módon, hosszú idő alatt valósult meg a Guardian.co.uk legutóbbi áttervezése, modernizálása is.
A kiadó látszólagos lassúságának oka nem a konzervativizmus vagy a túlzott óvatosság. A legfontosabb kérdésekben mindig időben meg tudták hozni a döntést. Így például az elhúzódó szerkesztőségi integráció ellenére is már évekkel ezelőtt áttértek a „web first” modellre, vagyis a friss híreket megjelentetik az interneten, nem tartogatják őket a másnap standokra kerülő nyomtatott újságba.
Miközben sok lap évek óta vívódik, hogy megjelenjen-e otthon nyomtatható, PDF formában a weben terjesztett digitális verzióval, a kiadónak ezen a területen is volt saját elképzelése. 2006-ban rukkoltak elő a G24-ral, az elmúlt 24 óra legfontosabb cikkeit összegyűjtő, nyomtatható PDF-kiadvánnyal.
A G24 ingyenes, de ha valaki a teljes nyomtatott lap PDF-változatára vágyik, előfizetés ellenében azt is megkaphatja. A folyamatosan növekvő közönség mellett a szakma is díjazta a Guardian.co.uk eredményeit: 2005 és 2006 után 2007-ben is megkapták a legrangosabb webes elismerést, a Webby Awardot. Olyan sztárokat előztek meg, mint a NYTimes.com vagy a Washingtonpost.com.

A lényeg a párbeszéd
Simon Waldman és munkatársai arra is hamar rájöttek, hogy az internet egyik legnagyobb lehetősége a közönséggel kialakított párbeszédben rejlik. A gyorsan népszerűvé váló fórumokról a legérdekesebb viták részleteit „visszaszerkesztik” a nyomtatott lapokba. (Érdekes, hogy itthon az inkább óvatosnak számító 168 Óra már évek óta él ezzel a lehetőséggel.)
A Guardian.co.uk oldalain már akkor felbukkantak a blogok, amikor nálunk még csak a legtájékozottabbak hallottak arról, mik is azok. Ma a Guardian.co.uk-n több tucat blog működik. A politikával, sporttal, életmóddal környezetvédelemmel és kultúrával foglalkozó webnaplók többségét belső szerzők írják, de gyakran felbukkannak itt meghívott külső szakértők is.
A szerkesztők tudják, hogy nem elég „blogosítani” a meglevő anyagokat, bloggerré átnevezni a munkatársakat. Attól, hogy a cikkek blog formátumban jelennek meg, nem változik meg a világ. (Az írásokhoz egyébként is jó ideje lehet már hozzászólást fűzni.) Felismerték, hogy a továbblépés a párbeszéd kiterjesztése. Így több hónapos előkészítés után, 2006-ban elindulhatott a Comment is Free (A hozzászólás szabad), az eddig precedens nélküli online vitakör.
A Comment is Free technikai értelemben egyszerű blogfelület. Lényege nem ebben, hanem a résztvevőkben áll. Indulásakor szerkesztői háromszáz olyan személyiséget hívtak meg, akiknek a véleményére kíváncsiak az olvasók. Voltak köztük tudósok, művészek, politikusok, sportolók, üzletemberek. Csupa olyan személy, aki képes markáns véleményt megfogalmazni a minket körülvevő világról. Az írásokhoz magától értetődően az olvasók is hozzászólhatnak, de gyakran előfordul, hogy a meghívottak „oldalirányba”, egymással is hadakoznak. Természetesen egy ilyen „véleményújság” sem működik automatikusan. Önálló szerkesztőség foglalkozik az új közreműködők felkérésével, támogatásával és a hozzászólások moderálásával. Külön washingtoni stáb dolgozik az amerikai véleményvezérek becserkészésén. Azt, hogy a Guardian szerkesztősége mennyire nem tekinti idegen testnek ezt a webes felületet, jól mutatja, hogy a lap publicisztikáit is itt jelentetik meg. (A Comment is Free mintájára, jóval kisebb közreműködői körrel jött létre néhány hónappal ezelőtt idehaza az Origo „mellékleteként” funkcionáló Komment.hu.)

A szövegen túl
A Guardian.co.uk nem különleges multimédia-összeállításairól híres, de természetesen mindennap közzétesz videókat is. Számomra ennél is izgalmasabbak azok a hangos műsorok (podcastok), amelyeket a Guardian újságírói készítenek. Bár többségük az elmúlt években komoly rádiós rutinra tett szert, a műsorokon gyakran érződik, hogy számukra a „hangos cikkek” létrehozása még mindig nem a napi rutin része, inkább izgalmas kirándulás.
A Guardian.co.uk törekvéseit nem csak az olvasottság növekedése és a díjak igazolták vissza. 2006-ban elérkezett az „áttörés”, amelyre a gazdasági vezetők régóta vágytak: az internetes kiadvány első ízben vált nyereségessé.
Az online médiában nincs záróra, nincsenek végleges megoldások. A Guardian.co.uk menedzsmentje idén március közepén jelentette be az úgynevezett Open Platform programot. Ennek lényege, hogy a jelentkezőknek (minden ellenszolgáltatás nélkül) hozzáférést biztosítanak a Guardian cikkeihez, illetve adatbázisaihoz. Miközben egyes kiadványoknál azon spekulálnak, hogyan tilthatnák meg, hogy mások linkeléssel „élősködjenek” rajtuk, a Guardian lehetővé teszi, hogy cikkeikre alapozva mások újfajta tartalmakat hozzanak létre. Ez a legkülönbözőbb közösségi megoldások felé való nyitás egyben lépést jelenthet egy olyan közönség irányába, amely eddig elérhetetlen volt a hagyományos média számára.
Olvasóként, kívülről nézve nehéz megmondani, mitől is ilyen sikeres a Guardian Media Group internetes stratégiája. Egy biztos: ha Simond Waldman is a digitális átalakítás motorja, s ő jeleníti meg kifelé e folyamatot, ezt nem lehet one man show-ként csinálni. A Guardian.co.uk eredményei nem jöhettek volna létre sok tehetséges, az új iránt nyitott ember munkája és a legfelső vezetők egyértelmű támogatása nélkül.