Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

A szüleim negyvenévesen szereztek diplomát, így erősen kapacitáltak, én hamarabb oldjam meg. Legszívesebben tanárt faragtak volna belőlem, mert az egész nyáron szabad, és még pénzt is kap érte. De nem vagyok pedagógus­alkat, ráadásul húszpercnyi beszéd után berekedek.
Az üzlet engem világéletemben elvarázsolt. Már gyermekkoromban se babáztam, hanem közértest játszottam, úgy, hogy én legyek a pénztáros. Később mindenfajta anyagból nyakláncokat készítettem, és azokat az iskolában eladtam. A gimnáziumi évek alatt is volt mit árulnom. Apám a mozgópostával rendszeresen járt Bécsbe, és hozott mindenféle dolgot, ami a késői szocializmusban nagy sláger volt, Donald rágót, Fa szappant…
A főiskolán reklámot, marketinget, idegenforgalmi ismereteket tanultam. És persze tudományos szocializmust. A tanárnő ült az asztalon, és arról beszélt, mit hoz majd nekünk a rendszerváltás. Hogy a miénk lesz a jövő, mert a reklámnak és a marketingnek hatalmas tere nyílik.
A diplomaszerzés után fél évig egy építőipari vállalatnál dolgoztam, én voltam a reklámcsoport-vezető egyfős csoportja. Alkalmam nyílt megismerni sok reklámügynökséget. Az akkoriban induló Topreklám, Husz Mariann és Kállai István cége elcsábított. Tőlük és persze velük tanultam a szakmát. A Topreklám/BBDO csapatából rengeteg kiváló szakember került ki, máig tartom velük a kapcsolatot.
Itt tanultam meg, hogyan működik egy multinacionális vállalat. Én kezeltem
a Sara Lee Magyarországon akkor bevezetett Douwe Egberts és Pickwick ­márkáinak büdzséjét. Megtanultam, mit jelent a marketingkommunikáció, a márkaépítés, a stratégiai tervezés a legmagasabb szinten. A BBDO College beindulását követően többnapos workshopokon vettem részt külföldön, azután itthon én adtam tovább a megszerzett ismereteket a munkatársaknak.
Minden pályakezdőnek azt mondom, aki meg akar tanulni dolgozni, és el akarja sajátítani a szakma csínját-bínját, először egy reklámügynökségnél helyezkedjen el – ügyféloldalra azután menjen. Látok néha fiatal kollégákat, akiknek délután ötkor „kiesik” a kezéből a klaviatúra, és a munkáról csak annyit gondolnak, hogy nagyon sok pénzt akarnak kapni érte. Nincs igazuk.
Hat év után elfáradtam a BBDO-nál, beadtam a felmondásom. Van úgy, hogy az ember felébred, körülnéz, és azt kérdezi magától: mit keresek én itt? Nem bírom a tötyörgést, keresem az előremutató dolgokat. Egyetlen cégtől se úgy jöttem el, hogy már a kezemben volt a következő ajánlat.
Egy fejvadász megtalált, hogy irányítani kellene egy kis magyar reklámügynökséget. Másfél évig voltam ott ügyvezető, és megtapasztaltam, milyen az, amikor a fagyi visszanyal. Korábban sokszor nem értettem, miért viselkedtek, döntöttek a főnökeim úgy, ahogy. Vezetőként bőségesen visszakaptam mindent, amit korábban beosztottként kritizáltam.
Rengeteg tenderen indultunk. Végül csömöröm lett attól, amit udvariasan a szakma visszásságainak neveznék. Úgy döntöttem, kiszállok.
Akkori párommal létrehoztunk egy szépségszalont, és sok más projektbe is bedolgoztam. Minden pofonba beleszaladtunk, amibe a kezdő vállalkozások szoktak, de a saját káromon megtanultam, hogyan kell magáncéget vezetni.
Akkoriban bővült a Metro újság kiadója. Korábban egy kézben volt a kereskedelem és a marketing, az utóbbi irányítására kerestek embert. Reklámügynökséghez már nem mentem volna, de az asztal túloldalára szívesen leültem.
A Metrónál addig a bevezető kampányon kívül semmiféle komoly marketing­tevékenység nem folyt. Elővehettem a márkaépítési tapasztalatomat. Hozzám került a teljes marketingterület, a PR, a B2B, a B2C, a kutatás, a szponzoráció, a CSR.
A Metro International ekkor még nem volt igazi multinacionális vállalat, csak 2001-ben hozták létre a londoni központot. Így a Metro lapok hálózata is a saját kárán tapasztalta meg, hogyan kell működnie egy multicégnek. Együtt tanultuk meg, hogyan kell multiként dolgozni, multifejjel gondolkodni, én magam pedig jól kiélhettem a márkaépítési szenvedélyemet.
Lételemem az állandó nyüzsgés. Mindig három-négy könyvet olvasok párhuzamosan, azt veszem kézbe, amelyikhez éppen hangulatom van. Információfüggő vagyok, hónap elején az összes magazint megvásárolom, elolvasom, sőt, végül elteszem. Ha utazom, naphosszat nem állok meg, minden fűszálat alaposan meg akarok nézni. Ha tehetném, minden magyart évente legalább egyszer elküldenék külföldre, hogy lássa, másképpen is lehet élni, és könnyebben kitaláljuk, mit kellene itthon megváltoztatni ahhoz, hogy jobban éljünk.”