Lapkiadás

2009. 7-8. szám

Sajtófesztivál harmadszor

Gondos szervezés + jó idő = siker

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) május 16-án immár harmadik alkalommal tartotta meg a nyomtatott sajtót népszerűsítő Sajtófesztivált. Az V. kerületi Vörösmarty téri rendezvényen 10–18 óra között mintegy húszezer érdeklődő fordult meg, akik idén már 51 kiadó termékeivel és munkatársaival kerülhettek személyes kapcsolatba.

Munkatársunktól   |   szerk@lapkiadas.hu


Kázmér Judit, az MLE elnöke lapunk kérdésére elmondta, a Sajtófesztivál idén is nagyon sikeresnek bizonyult. „Event marketingben is jók vagyunk már – emelte ki az elnök asszony. – Gördülékenyen zajlott a szervezés, az engedélyek beszerzése, a logisztikai feladatok megoldása. Külön köszönet illeti a kollégákat azért, hogy ilyen jó volt az esemény sajtó-előkészítése.”
A rendezvényen részt vevő lapkiadók felajánlásai révén helyi és országos napi-, heti- és havilapokban, magazinokban számos alkalommal jelent meg a Sajtófesztivál 2009 hirdetése. A teljes kommunikáció összértéke elérte a 90 millió forintot. A tagvállalatok által gondozott újságok más-más célcsoportokat szólítanak meg, aminek köszönhetően a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű olvasók is értesülhettek az eseményről.
A nyomtatott sajtóban való megjelenéseket egy kisebb televíziós kampány is támogatta. Az M1-en futó Nap-kelte adásában egy hét alatt három alkalommal sugározták a Sajtófesztivál 15 másodperces reklámszpotját, valamint a reggeli műsor népszerű rovatában, az Itthon otthon van című turisztikai programajánlóban is felhívták a figyelmet az eseményre. Ugyancsak a Nap-keltében beszélt Kázmér Judit a rendezvény céljáról és szerepéről, a vele együtt meghívott Gábos Zsuzsa, a Szonda Ipsos médiakutatási igazgatója pedig kutatási eredményekkel támasztotta alá az írott sajtó fontosságát.
„Az esemény sikerét az is bizonyítja, hogy az idei Sajtófesztiválon az előző évihez képest tizenkettővel több kiállító vett részt – emelte ki Fári István, a rendezvény szervezője. – Közülük kilencen új tagvállalatként léptek be a Magyar Lapkiadók Egyesületébe. A 15 pavilonban 51 kiállító és a főtámogatók kaptak helyet. A kiállítók körében végzett elégedettségi felmérés alapján megállapíthatjuk, hogy az esemény presztízse nőtt, a részt vevő kiadók pozitív visszajelzései pedig bizonyítják a Sajtófesztivál létjogosultságát.”
Fári Istvántól azt is megtudtuk, az előző évekhez képest két új és egy visszatérő céggel bővült a szponzorok köre: „Az ügy mellé állt a McDonald’s és a svájci WIFAG, ismét támogatta a rendezvényt az UniCredit Bank, állandó szponzoraink, a Coca Cola, a Lapker, a Magyar Posta, a MédiaLOG, az NKA és az UPM-Kymmene pedig továbbra is kitartottak mellettünk. A saját területén piacvezető szerepet betöltő In-Kal Security a helyszín biztosításával, az AV-Control pedig a kivetítőfallal támogatta a Sajtófesztivált.”


Patyi Ágnes PR-igazgató, Budapesti Piac
Kiadónk részéről igen pozitívnak értékelem a jelenlétünket és az aktivitásunkat a Sajtófesztiválon. Ez az esemény nem csak arról szólt, hogy megmutassuk magunkat a szakmának és a közönségnek, hiszen a városlakók hétről hétre találkoznak velünk. A rendezvényen olvasóink közvetlenül mondhatták el lapjainkkal kapcsolatos tapasztalataikat, észrevételeiket, javaslataikat, melyeket a termékfejlesztéseink során megfontolunk.
A Budapesti Piac standján nagyon színvonalas kézműves-foglalkozásokkal játszani hívtuk a gyerekeket. Felnőtt olvasóink körében a Szerencsekerék projekt aratott hatalmas sikert. A szerencseszelvény kitöltését követően percenként forgathatták meg a kereket, különféle ajándékokért. Hosszú sorok bizonyították, hogy a felnőttek is szeretnek játszani!
Kiadónk biztosra ment, a siker nem maradt el. Ebben annak is nagy szerepe volt, hogy standunkon a kollégák, a lapmenedzserek, a hirdetési igazgatónk személyesen szolgálták ki az olvasóinkat, ezáltal közelebb hozva hozzájuk lapjainkat. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, ezért érdemes volt jelen lennünk az idei Sajtófesztiválon!

Parádi Judit PR- és vállalati kommunikációs menedzser, Ringier
Az idei Sajtófesztivált joggal nevezhetjük az eddigi legsikeresebb ilyen jellegű rendezvénynek. Mind a látogatók száma, mind a programok népszerűsége a résztvevők körében ezt igazolta vissza, de a leglényegesebb előrelépésnek az általános iskolás gyerekek számára meghirdetett pályázatot tartom. Alapvető, hogy ilyen jellegű marketingaktivitásokkal a nyomtatott sajtó elmozduljon a fiatalok irányába.
A Ringier az első évtől kezdve fontosnak tekinti, hogy ne csak részt vegyen a Sajtófesztiválon, de saját programjaival, játékaival közvetlenebb kapcsolatot tudjon kialakítani az olvasókkal. Speciális promóciós eszköz ez minden kiadónak, magában hordozva a márkaépítés lehetőségét. Kiadónk idén a már hagyományos címlapkészítéssel és egy sikeres kvízjátékkal várta a látogatókat, melyben előfizetéseket sorsoltunk ki, és külön nyereményekkel gondoltunk a fiatalabb generációra is. Az új program rendkívül népszerűnek bizonyult, és széles közönséget vonzott a Ringier standjához.

Csík Henriett marketing- és PR-menedzser, Marquard Media
A Marquard Media prémiumkategóriás női, illetve férfimagazinjainak mindegyikét bemutattuk az érdeklődőknek, különös tekintettel az idén márciusban bevezetett InStyle-ra, amely a világ vezető stílusmagazinjának magyar nyelvű változata. Ehhez a Vörösmarty tér mint helyszín és a Sajtófesztivál kiemelt programjai is autentikus környezetet biztosítottak. A kiadványok közül az ismert Joy, Shape, Playboy és CKM mellett a két évvel ezelőtt elindított Éva magazin vonzotta főként a Sajtófesztiválra mint családi rendezvényre érkező anyukákat és apukákat.
A sorban álló érdeklődőket kérdőívek kitöltésére kértük, amelyeken az egyes magazinjaink kapcsán feltett kérdéseinket válaszolták meg. Ezzel kettős célt értünk el, egyrészt ösztönöztük az olvasókat a kiadványok mind jobb megismerésére, másrészt információkat szereztünk azok célcsoportjainak alaposabb felméréséhez. Bár a sorban állás és a kérdőívek kitöltése némi időt vett igénybe, már kora délutánra megfogyatkoztak a készleteink. A korrekt szervezés, valamint az esemény évről évre hatékonyabb előzetes kommunikációja mellett az időjárás is segített minden korábbinál több látogatót kicsalogatni a Sajtófesztivál idei programjaira.


„A színes programokkal a különböző korosztályok eltérő igényeit próbáltuk figyelembe venni, így a délelőtti gyerekprogramoktól kezdve a mai tinibálványon, a hangulatos dzsesszmuzsikán és a látványos divatbemutatón át a fergeteges táncbemutatóig minden érdeklődőnek színvonalas kikapcsolódásra nyújtottunk lehetőséget” – mondta Havas Katalin, az MLE főtitkára.
A felvezető kampány és a program – meg persze a jó idő – valóban tömegeket vonzott Budapest szívébe. „Jó volt látni, ahogy húszezer ember áthömpölyög a téren, lecsap a sajtótermékekre, részt vesz a játékokban. Bár egyik-másik stand nem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna, egyik-másik résztvevő nem bizonyult eléggé proaktívnak, a kiállítók döntő többsége élt a lehetőséggel. Aki építette a brandet, gyűjtötte a címeket, előfizetésre ösztönözte az olvasót, annak érdemes volt kijönnie” – mondta Kázmér Judit, aki szerint a lapoknak ma is széles közönsége van, és az olvasásranevelési programok hatása is érzékelhető.
Az MLE idén Te vagy az én emberem! címmel pályázatot hirdetett az általános iskolás korú gyermekek ­kö­rében, akik interjút készíthettek általuk kiválasztott ismert személyekkel. A beérkezett mintegy háromszáz pályamű közül a legjobbakért a Sajtófesztivál színpadán kapták meg jutalmukat a nyertesek. „Vannak tartalékaink a printben is – fogalmazott Kázmér Judit. – A gyerekek otthon találkoznak a lapokkal, ismerik a brandeket, megtapasztalják, hogy olvasni jó. Akik fiatalon olvassák a lapokat, később jó eséllyel folytatják a tradíciót. Az internetet sokan – hamisan – megpróbálják a nyomtatott sajtó ellenlábasának beállítani, miközben a Szonda Ipsos kutatása szerint az internetezők 90 százaléka újságot is olvas.”
Fári Istvántól azt is megtudtuk, a sajtót népszerűsítő eseményt most már nem kellett az MLE kasszájából támogatni. „Kiadásaink csökkentése érdekében idén elmaradt a rendezvény zárását követő VIP-fogadás, valamint sikerült olyan műsort összeállítani, mely lényegesen költséghatékonyabb volt, viszont sokkal szórakoztatóbb és változatosabb kikapcsolódást nyújtott a közönségnek” – mondta Fári István. A fesztivál teljes bekerülési költsége valamelyest meghaladta a 12 millió forintot, és végül némi pozitív szaldóval zárt az esemény.


A fiatalok kérdeztek
A Te vagy az én emberem! pályázaton nyertes iskolások a színpadon élőben kérdezhették Kázmér Juditot.
Kiss Nikolett: Nőként nem nehéz vállalatvezetőnek lenni?
K. J.: A feladat ugyanaz, ha férfi, ha nő a vállalatvezető. Naponta sokszor nehéz kérdésekben kell dönteni, és ezért a felelősséget vállalni, tehát egyformán nehéz férfinak és nőnek is. Persze egy nőnek a munkája mellett általában még a családról is gondoskodnia kell, ami néha nehéz. Ma azonban nagyon sok férfi ugyanúgy kiveszi a részét a korábban hagyományosnak számító női munkákból, mint ahogyan mi, nők természetesnek tartjuk, hogy egykoron férfimunkának számító faladatokat látunk el.
K. N.: Én is sztár leszek. Milyen sztárnak lenni, Judit? Te biztosan tudod, mert te is az vagy.
K. J.: Kedves Nikolett, ki kell ábrándítsalak, én nem vagyok sztár, sőt nem is szeretnék az lenni.
Szűcs Cintia: Ki találta ki a pályázatot? Mert nagyon okos dolog volt ám, nagyon megmozgatta a gyerekeket.
K. J.: Örülök, hogy tetszett az ötlet. Ezt többen közösen találták ki, azok, akik az MLE olvasásranevelési programját vezetik, és már újabb és újabb jó ötleteken törik a fejüket!
Mészáros Márton: Milyen az újságíró, a médiaember élete? Szerintem nagyon érdekes lehet, mert mindenkiről mindenfélét meg lehet tudni...
K. J.: Igen, ez érdekes, de nagyon nagy felelősség is. Tudnia kell az újságírónak, szerkesztőnek, hogy mi az, amit szabad közölni, és mi az, ami értelmetlenül tönkretenné emberek életét. Tudnia kell, hogy hol kell nemet mondani a szenzációhajhászásra. Van erről egy híres kisregény, Heinrich Böll Katharina Blum elveszett tisztessége című műve, amely bár az 1970-es évek elején íródott, még ma is nagyon aktuális.
M. M.: Nem okoz nehézséget ilyen nagy céget (MLE) vezetni?
K. J.: Ha egyedül kellene vezetnem, biztosan nehezebb lenne, de sokat segít, hogy az egyesületnek van elnöksége, akikkel minden fontos kérdést együtt megvitatunk, és egy kiváló főtitkára, aki például a mai fesztivál szervezését is irányította.