Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Idestova egy esztendeje, hogy munkatársunk végigkérdezte a hazai felsőoktatásban meghonosodott kommunikációs tanszékek vezetőit, vajon mit várnak a bolognai folyamattól. Mármint attól, hogy megszűnik a kétszakos és négyéves képzés, helyette a kommunikáció és médiatudománynak elnevezett diszciplinát három éven át tanulják a diákok. Utána pedig jelentkezhetnek a kétéves mes­terkurzusra, hogy elmélyítsék szakmai ismereteiket. Az első bolognai évfolyam tagjai néhány héttel ezelőtt, június végén vették át diplomájukat, és a gólyák számára hamarosan megkezdődik az új tanév. Ebből az alkalomból munkatársunk újra megkérdezte az oktatási szakembereket, vajon az idei fejlemények igazolták-e a tavalyi jövendöléseket.

Zöldi László   |   szerk@lapkiadas.hu

2008 őszén a kommunikációt tanítók közül a megkérdezettek egyöntetűen azt feltételezték, hogy 2009 nyarán válságos helyzet alakulhat ki. Egyszerre végeznek ugyanis a hagyományos, négyéves képzési formában részt vevő főiskolások és a 2006 őszén hároméves alapképzésre beiratkozott diákok (főiskolások és egyetemisták). A dupla évfolyam valósággal rázúdul majd a munkaerőpiacra, és a megszokottnál is nagyobb diplomás-munkanélküliséget okozhat. (Lásd: Újságíróképzés az állami kereteken belül. 2008. 11–12. szám.) Nos, az egyébként reális jövendölés nem vált be, a válság egyelőre elmaradt.
Ennek oka nem ismeretlen, a következmény azonban váratlan. A hagyományos képzési formában sem vehette át mindenki a diplomáját, sokszor hiányzott hozzá az idegen nyelvből teendő vizsga. Az oklevelet egy- vagy többéves késéssel megszerzők aránya úgy negyvenszázaléknyi volt (a kommunikáció szakon ennél valamivel kevesebb). Az oktatási szakemberek abból indultak ki, hogy ha a bolognai rendszerben egyszakosok lesznek a kommunikációt és médiatudományt tanulók, akkor több idejük lesz valamelyik idegen nyelv elsajátítására.
Még az is megfogalmazódott, hogy aki a nyomtatott sajtóban képzeli el a jövőjét, jobban teszi, ha németül tanul, mert a privatizáció úgy alakult, hogy többnyire német befektetők vetették meg lábukat a magyar sajtópiacon. Aki viszont inkább rádióba-televízióba törekszik, jobban jár az angollal – könnyebben kommunikálhat az amerikai tulajdonosokkal és a holland menedzserekkel. Nos, az arányok nem javultak, hanem romlottak. Akadt olyan felsőoktatási intézmény, ahol a „bolognaiak” ötven-hatvan százaléka nem vehette át a diplomát, túlnyomórészt a nyelvvizsga hiánya okán. A kommunikáció szakosoknál valamivel jobb az arány, harminc és negyven százalék közötti, ami azt jelenti, hogy minden háromból csak két kommunikátor terhelte volna a munkaerőpiacot.
Azért fogalmazunk feltételes módban, mert a tavaly megkérdezett szakemberek azt is feltételezték, hogy a hároméves alapképzésre épülő kétéves mesterkurzus felszívja majd a kommunikáció szakosok mintegy harmadrészét. Ez megint csak nem következett be, a felsőoktatási intézmények ugyanis még nem találták ki a mesterképzést. Mindazonáltal a kommunikáció és médiatudományban eldőlni látszik a helyzet, a mesterképzésre vállalkozó intézmények a munkaerőpiac követelményeivel szemben előnyben részesítik az akadémiai igényeket.
Az egyik főiskolai tanár mesélte: az alapszakon nem az a dolga, hogy kulturális, gazdasági vagy sportújságírónak formálja a médiával kacérkodó diákokat. Azt azonban észrevette, hogy tanítványai között van három hallgató, aki íráskészsége és vonzalma miatt beválna sportújságírónak. A főiskola székhelyétől ötven kilométernyire található egy egyetem, az országrész legnagyobb felsőoktatási intézménye, amely jogot kapott a mesterképzésre. Ám egy szakmai megbeszélésen kiderült, hogy 2010 őszétől lesz ugyan mesterkurzus a kommunikációs alapdiplomát szerzettek számára, de nem a szakújságírás szellemében, hanem az elméletiszakember-képzés igényével. Vajon hány médiatudósra van szükség a tízmilliós Magyarországon?
Mindenesetre a három sportújságírónak készülő diákból a diploma átvétele után egy online szerkesztőségbe szegődött, egy másik megyei napilap sportrovatában igyekszik szakosodni. A harmadik szülei pedig eladtak egy földdarabot, hogy a fiuk kétszer kétszázezer forintért elvégezzen egy budapesti sportújságíró-tanodát, és a főiskolai diplomája mellé tehet majd egy OKJ-s oklevelet. A példából kisejlik az az általánosítható tapasztalat, hogy az állami felsőoktatás ellentmondásaira ráépülnek a magán-médiaiskolák, és sikerrel aknázzák ki a kínálkozó lehetőségeket.

Mi lesz a kommunikáció és médiatudomány szakon?
A két jellemzett tendencia, a nyelvvizsga nélküliek vártnál nagyobb és a mesterkurzusra jelentkezők vártnál kisebb száma többé-kevésbé kiegyenlíti egymást. Ezzel is magyarázható, hogy az egyszerre diplomázott „négyévesek” és „háromévesek” a tavalyi feltételezések ellenére mégsem özönlötték el a munkaerőpiacot. De mi a helyzet a frissiben fölvett gólyákkal? Van-e okuk az oktatási szakembereknek olyan feltételezésekbe bocsátkozni, amelyekről jövő ilyenkorra esetleg kiviláglik, hogy árnyalásra szorulnak?
A jelek arra utalnak, hogy a kommunikáció alapszakon, ezen belül talán leginkább az újságíróképzésben mégis kezdenek előtérbe kerülni a munkaerőpiac szempontjai. A kommunikáció változatlanul népszerűségnek örvend a frissiben érettségizettek körében. A turizmus-vendéglátás (5042), a gazdálkodás és menedzsment (4302), a mérnök-informatikus (3067) után a negyedik legkeresettebb (3007) szak volt az idén. Az áttekinthetőség kedvéért vegyük még ide a pénzügy és számvitelt a maga 2978 jelentkezőjével, hogy együtt vizsgálhassuk, vajon a minisztérium milyen felvételi arányokat állapított meg. Ez utóbbi kategóriában a negyedik legnépszerűbb szak, a kommunikáció és médiatudomány a nyolcadik helyre került. Idén szeptembertől a 94 ezer gólya közül 1519 kommunikáció szakos lesz, tehát minden második jelentkezőt vettek föl. A felsorolt többi szaknál sokkal jobb az arány: a kétharmadtól a háromnegyedig terjed.
A megkérdezett szakemberek egyetértenek abban, hogy nem ezzel van baj, sőt még méltányolják is, hogy az oktatási tárca igyekszik együtt rezdülni a munkaerőpiaccal. A gondot inkább abban látják, hogy a megváltoztatott pontszámrendszer furcsa helyzetet teremtett. Az államilag támogatott helyekre csak 400 körüli ponttal lehetett bejutni, a költségtérítéses helyekre viszont már 160-nal is. Vagyis a fővárosi vagy nagyvárosi, jól szituált családokból érkező, már a középiskolában nyelvvizsgázó diákok ugyanolyan könnyen kerültek be az állami fejkvótás helyekre, mint a kisvárosi vagy falusi hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetűek a költségtérítésesekre.
Az ellentmondásos helyzetet még csak cifrázza a vidéki ­intézményekben tanító kommunikációs szakemberek keserű tapasztalata, hogy a magas pontszám a nagy budapesti egyetemeknek kedvezett – az ELTE-nek, a Corvinusnak, a ­Mű­egyetemnek. Hiába jelentkezett valaki első helyen vidéki főiskolára vagy egyetemre, a 380 pontjával nem vették föl kommunikáció szakra, ugyanakkor egy fizetős helyre bekerült a fele annyi ponttal érkező diák. Megjósolható, hogy a felvételi rendszer ilyetén való alakulása többszörös esélyegyenlőtlenséget hoz majd létre. Az ellentmondást nehéz lesz feloldani, ha egyáltalán ígérkezik rá állami akarat.
Ami pedig a belső arányokat illeti, az idén is megkérdezett tanszékvezetők egyöntetűen ugyanazt állítják: a tavalyi tanévkezdethez képest érzékelhetően kevesebb gólyával indul szeptember 10-e táján az első évfolyam, a különbséget egynegyed és egyharmad közé teszik. Ezek nem végleges adatok, persze, az egyelőre még nem összegzett pótfelvételik módosíthatják az arányokat, bár az országos tendencián aligha változtatnak. A kommunikációs oktatással foglalkozó szakemberek többé-kevésbé egyetértenek két következtetésben. Jó, ha a kommunikáció és médiatudomány közelebb kerül a munkaerőpiac igényeihez, de rossz, ha ezen belül az újságíróképzés azzal az ellentmondással küszködik, hogy különösen a fővároson kívüli csomópontokon kevés felkészült és sok felkészületlen hallgatóval számolhat.