Portré

2009. 9. szám

„Az ügyfelek díjazzák az erőfeszítéseinket”

Kertesi Antal, a Marquard Media hirdetési igazgatója

Édesapám gyógyszerész, édesanyám és nővérem orvos, így megvolt a családi indíttatás az egészségügyi pályához. Középiskolásként még az orvostudományi egyetemre készültem. Többször is jelentkeztem, közben persze jócskán szereztem gyakorlati tapasztalatokat az egészségügyben, dolgoztam a SOTE Mikrobiológiai Intézetében, voltam nőgyógyászati műtős asszisztens is. Végül beláttam, hogy inkább valami mással kell foglalkoznom.
Megcéloztam a külkereskedelmi áruforgalmi szakot. Az iskola mellett pénzt is kellett keresnem. Egy barátommal úgy gondoltuk, a legjobb, ha saját vállalkozást indítunk. Neki jó kapcsolatai voltak Ukrajnában, ahol az alacsony bérek miatt kedvező gyártási lehetőségek adódtak. Munkaruhákat készíttettünk magyar megrendelőknek. Jól ment az üzlet, míg egyszer egyik ügyfelünk úgy nem döntött, hogy nem fizeti ki az utolsó szállítmányt. Nekünk viszont ki kellett fizetnünk az ukrán partnert. Belebuktunk.
Utána automata öntözőrendszereket terveztünk és építettünk. Kreatív és változatos munka volt. Többnyire családi házak kertjeiben dolgoztunk, de akadt egy-két sportpálya is. Remek dolog megtervezni valamit, aztán nézni, ahogy működik.
Akkoriban az egyik ismerősöm a Reader’s Digestnél dolgozott, ahová a kutatási területre kerestek embert. Itt jól tudtam hasznosítani a megszerzett marketingismereteimet. Rendelkezésemre állt az összes médiakutatáshoz használható szoftver, amelyek segítségével különböző prezentációkat és piacelemzéseket készítettem egy kis salescsapat számára.
A Marquard Media ez idő tájt költözött a Hajógyári-szigetre. Az akkori ügyvezető olyan embereket keresett, akik otthonosan mozognak a hirdetési piacon. Az lett a vége, hogy a teljes, háromfős csapatunk átigazolt, és részt vett a Joy magazin elindításában. Akkor még sokkal kisebb volt a kiadó, egészen más portfólióval, és a fejlett vállalati kultúrával rendelkező Reader’s Digesthez képest kevésbé szervezetten működött. Jó volt részt venni az új struktúra kialakításában a kezdetektől fogva.
Miután a Marquard Media eladta ifjúsági lapjait az Axel Springernek, teljes mértékben a prémiumszegmensben terjeszkedetett tovább. A Joy sikerét követően egymás után jöttek az új magazinok, a CKM, a Playboy, a Shape, a Fitt Mama, majd a Joy Celebrity, a DesignRoom, az Éva és legutóbb az InStyle. Több mint tíz éve dolgozom a kiadónál. Házon belül végigjártam a ranglétrát. Hirdetési menedzserként kezdtem, aztán kineveztek a Playboy hirdetési vezetőjének, majd hirdetésiigazgató-helyettesnek, végül, miután az elődöm lapigazgatói pozícióba került, átvettem a Marquard Media hirdetési igazgatói posztját. Az embert időről időre megkeresik ajánlatokkal, amelyek gyakran vonzóak, de mindig megtaláltam az új kihívást a cégen belül is, ami motivált.
Az idei év a médiapiacon nem a sikerekről szól, átéltem már azonban nehéz időszakokat korábban is. Nagyon jó csapatunk van, biztos vagyok benne, hogy jól fogunk kijönni ebből a válságos időszakból. Share-ben már most is sokat nyertünk a konkurenseinkhez képest.
Vezetőként nem vagyok korbácsos ember. Megpróbálok megértő lenni, de vannak sarokpontok, amelyekhez ragaszkodom. Megkövetelem a kollégáktól, hogy minden ügyfélnél ott legyenek. Bízom az ügynökségekben, de az ügynökségi kapcsolattartás mellett a közvetlen, személyes kapcsolatok kiépítése a jelenlegi helyzetben fontosabb, mint valaha.
Idén az online tevékenységre is sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk. Ami a hátrányunk ezen a területen, az egyben az előnyünk is. A versenytársakhoz képest talán egy kicsit később léptünk be ebbe a piaci szegmensbe, ennek köszönhetően azonban eddig nem alakultak ki megcsontosodott struktúrák. Nem szeparálódott a print és az online, így nyitott a lehetőség a két terület integrációjára, mind szerkesztőségi, mind hirdetési szempontból. Az online hirdetési felületek értékesítése lényegében az idén kezdődött, beáraztuk a felületeket, és a jövő évre már komoly bevételi tervszámokat irányoztunk elő.
Extra szolgáltatásokkal igyekszünk megfejelni az ajánlatainkat, hogy a kampányok a kiegészítő elemek révén még hatékonyabbak legyenek. Sokat ötletelünk, hogy minőségileg többet kínáljunk az 1/1 oldal plusz banner kombinációknál. Az ügyfelek díjazzák is az erőfeszítéseinket. Legutóbb például egy komplex együttműködés keretében gerillavideót készítettünk egy adott kampányhoz, amely több videomegosztó oldalra is felkerült, és több ezer letöltést generált, remekül kiegészítve a kommunikációt. Oldalaink látogatottsága gyorsan növekszik, hamarosan át fogunk lépni a saját árnyékunkon. A közeljövőben ez lehet az egyik kitörési pont.


Kertesi Antal, a Marquard Media hirdetési igazgatója Budapesten ­született. A Fazekas Mihály Gimnáziumban, 1987-ben tett érettségit ­követően négy évig különböző egészségügyi intézményekben dolgozott. 1991–1993 között végezte el a KOTK külkereskedelmi áruforgalmi szakát. Már tanulmányai mellett saját kisvállalkozása ügyvezetőjeként dolgozott, az önálló tevékenységet 1997-ig folytatta. Ekkor lépett be a ­Reader’s Digest Kiadóhoz, ahonnan egy évvel később a Marquard Mediához távozott. Az azóta eltelt több mint tíz esztendőben itt emelkedett egyre magasabb pozícióba a hirdetési osztályon, amelynek az irányítását egy éve vette át. Munka mellett több szakképesítést is szerzett: a Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskolán 1997-ben marketing, a Zsigmond Király Főiskolán 2009-ben művelődésszervezés szakon kapott oklevelet. Kertesi Antal tősgyökeres XVIII. kerületi. Ott nőtt föl, és munka után ma is oda tér haza. A többgenerációs családi házban szülei mellett a reklámszakmából gyesre ment felesége, valamint egy ­három és fél éves és egy két és fél hónapos ifjú ember várja. Utóbbiak garantálják, hogy kevés szabad idejének eltöltésével kapcsolatban ne kelljen sokat töprengenie.