Elektronikus média

2009. 9. szám

Mi kell a nőknek?

A többi Ringier-országot is érdekli

A nőknek szóló online magazinok piacán már eddig is sokan voltak, s most a Ringier is beszállt a versenybe az új pink.hu-val. A kiadó női és ifjúsági divíziójának igazgatója szerint az igényes portálnak két célja van: a saját területén bekerülni a legjobb három közé, illetve három esztendőn belül nyereségesnek lenni.

Raffai Ferenc   |   szerk@lapkiadas.hu


Mi is kell a nőnek? Más a válasz, ha ezt a kérdést egy hódításra kész férfi teszi fel önmagának, és más a felelet, ha egy médiavállalkozás lamentál rajta. Most inkább maradjunk az utóbbinál, már csak azért is, mert a Ringier Kiadó elindította a nőket megcélzó weboldalát, a pink.hu-t. Első ránézésre – a főmenüre pillantva – valóban minden olyan témát felölel, amely a gyengébbik nem tagjait hagyományosan érdekelni szokta: divat, szépségápolás, lélekbúvárkodás, szerelmi élet, munka, család, ezotéria és persze konyhaművészet. De valóban minden internetező, 0–99 év közötti nőt ezek foglalkoztatnak?

Hagyományos értékrend
„A pink.hu elsődleges célcsoportja azok a 25–45 éves nyitott, modern, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező városi nők, akik hagyományos értékrend szerint élnek. Szeretnek a családjukkal, barátaikkal lenni, fontosak számukra a társas kapcsolataik, törődnek saját és családjuk egészségével. Szabadidejükben szívesen mennek színházba, moziba, kirándulni. Az internetet naponta használják információszerzésre, tanulásra, játékra. Célunk az ő igényeik kielégítése volt. Nekik akartunk készíteni egy izgalmas, új site-ot. Egy hiteles, praktikus és egyben szórakoztató oldal indításában láttuk ezt megvalósulni – mondta Czövek Hajnalka, a Ringier női és ifjúsági divíziójának igazgatója. – Kutatásokkal vizsgáltuk a női internetezők világát, fogyasztói szokásait, érdeklődési területeit. És persze mindenekelőtt azt néztük, mire kíváncsiak, mire használják elsősorban a világhálót. Óriási segítség volt számunkra az is, hogy a női célcsoport fogyasztói szokásait mi már évek óta nyomon követjük, beleértve azt is, hogyan alakította át médiafogyasztási szokásaikat az internet. Ez a szegmens nem volt teljesen ismeretlen számunkra, csupán egy újabb csatornával bővítettük női portfóliónkat.”
„A célunk az volt, hogy a pink.hu-n a nőket leginkább vonzó kérdésekkel foglalkozzunk, és hogy a különböző érdeklődésű olvasókat is kiszolgáljuk – folytatta a divízióigazgató gondolatmenetét Fazekas Kira főszerkesztő. – Az oldal felépítése áttekinthető, hogy látogatóink mindent a lehető legkönnyebben megtaláljanak. Ezt a rovat-alrovat rendszerezéssel értük el. Így bárki egyszerűen eligazodhat a témák között, és könnyen meglelheti az őt leginkább foglalkoztató cikkeket. Törekedtünk arra is, hogy ha az olvasó egy-egy alrovatban időzve éppen egy őt érdeklő témát talál, akkor mindössze egy klikkeléssel még több hasonló olvasmányra bukkanhasson.”
A pink.hu azonban nemcsak az egyszerű érdeklődőknek készült, hanem azokat is várja, akik (inter)aktívan használnák. A site-on kiemelt helyet foglal el a fórum- és a blogoldal, ide bárki beírhatja véleményét az adott témakörben, vagy kérdezhet a szakértőktől. A szerkesztőségi csapat mellett ugyanis egy 34 fős szakértői gárda is a portál rendelkezésére áll. (Legalábbis a lapzárta előtti utolsó látogatáskor még ennyien voltak szakértőként feltüntetve.) Talán soknak tűnhet a létszám, de a főszerkesztő szerint szükség lehet akár ennyire is.

Tapasztalatok birtokában
„A szakértők száma folyamatosan változik és növekszik majd az olvasók igénye szerint – mondta. – Az előkészületek során kollégáimmal összegyűjtöttük azokat a témaköröket, amelyekhez a leghitelesebb információkat, tanácsokat adhatnák egy-egy terület elismert képviselői. A kiadó női magazinjai révén már szereztünk tapasztalatokat e téren, így
a női témákban ismert és közkedvelt szak­értőinket kértük fel az együttműködésre. Az első hetek után úgy látom, jól választottunk, mindegyikük nagy népszerűségnek örvend. A legtöbb kérdést, a lapjainkhoz hasonlóan, főként az orvos szakértőink és a jogászaink kapják. Azt tervezzük, az elkövetkezendő néhány hónapban felkutatjuk azokat a szakembereket, akiket a fórumban olvasóink keresnek, tehát bővülni fog a gárda.”


Divíziókba tömörülve
A Ringier Kiadón belül egyfajta átalakulás megy végbe, ezt jól jelzi, hogy a fiataloknak szóló neon.hu után jött a nőket megcélzó pink.hu. A médiaportfólió strukturálásáról Czövek Hajnalka szolgált némi tájékoztatóval: „A Ringier hálózatokba, divíziókba sorolja termékeit, ahol a rendezőelvet a célcsoport jelenti. A kiadónak jelenleg négy nagy divíziója van: a Blikk-, a sport-, a női és az ifjúsági divízió. Így a nőibe tartozik minden nőket megcélzó, nőknek szóló termékünk, legyen az print, online, mobil, könyv vagy bármi más. A termékek valójában csatornákat jelentenek, amelyeken keresztül megszólítjuk a fogyasztóinkat. Ebben óriási szinergiák rejlenek egy nagy kiadón belül, hiszen a tartalom-előállítás koncentrálódik, amely­re az adott területhez leginkább értő professzionális teamek jönnek létre.”



Bulváros és közéleti
Az új oldal egyszerre „bulváros” és köz­életi”. Szép számmal tűnnek fel rajta, és teszik ott közzé álláspontjukat, véleményüket, személyes történeteiket a kereskedelmi tévé- és rádiócsatornák ­­jó­vol­tából már szinte a családokhoz tar­­to­zónak tekinthető hazai celebritások. De olyan témákkal is foglalkozik, mint például a környezettudatos élet vagy éppen a fogyatékkal élők helyzete.
„Ez egy szórakoztató, szolgáltató magazin, klasszikus értékekkel, amelyekbe többek között, de nem hangsúlyosan, a sztárok témaköre is beletartozik – mondta diplomatikusan Fazekas Kira. – Cikkeink naponta frissülnek, hetente több alkalommal készítünk hosszabb, tényfeltáró riportokat aktuális társadalmi, nőket érintő kérdésekben. És ezenkívül természetesen naponta új, könnyedebb és komolyabb hangvételű friss híreket is közlünk.”
Czövek Hajnalka mindemellett fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Ringier korábban nem üzemeltetett női portált, csak POP site-jai voltak, amelyek ­viszont nem üzleti, hanem marketingcéllal működtek. (A kiadó nőknek szóló print kiadványaiban – mint a Blikk Nők, Blikk Nők Extra, Blikk Nők Romantika, Blikk Konyha, Tina, Hot!, Ínyenc – megjelenő egy-egy írás viszont a Magazinok rovatban, az adott lap nevére kattintva a pink.hu-n is olvasható. Így ez átvette a korábbi POP site-ok funkcióját is, és amellett, hogy valós tartalmi ízelítő, akár a nyomtatott termék megvásárlására is ösztönözheti a netes olvasót.)

Zöldmezős fejlesztés
„A pink.hu önálló profitcentrum a női divízión belül. E női portál a Ringier Kiadó »zöldmezős« fejlesztése volt, mely már most felkeltette több Ringier-ország érdeklődését” – tette hozzá Czövek Hajnalka.
Az üzleti tervekről pedig azt mondta, hogy azok visszafogottak, mivel nem egy üres piacra, hanem egy komoly versenyhelyzetben lévő szegmensbe léptek be, egy nem éppen könnyű makro­gazdasági környezetben. A weboldallal ugyanakkor hosszú távra tervez a kiadó. Ahogy fogalmazott, az üzleti terv szerint három év után önállóan is nyereséges a termék, a divízió részeként viszont már jóval korábban. A látogatottság tekintetében pedig a top 3 közé szeretnének mihamarabb bekerülni.

Az olvasók döntenek
Arra a felvetésre, hogy mégis miben jobb a pink.hu, mint a riválisok, a ­diví­zió­vezető csupán annyit mondott, ezt végül mindig a látogatók döntik el. „Mi arra törekedtünk, hogy igényesebb és valóban naprakész portált készítsünk, de semmiképpen sem hírsite-ot. Az első eredmények azt igazolják, sikerült eltalálni, hogy mi kell a 25–45 éves internetező nőknek. Persze egy weboldal soha sincs »kész«. Hamarosan további tartalommal és fejlesztésekkel bővítjük a portált.”


Sokan nézték ki maguknak a nőket
A Medián Webaudit szolgáltatásának adatai alapján, a napi átlaglátogatottságot tekintve 2009 júliusában az nlcafe.hu (Nők Lapja Cafe) volt a legnépszerűbb női oldal (225 609 látogatás) a femina.hu (120 100), az Axel Springer női networkje (nana.hu, astronet.hu, mindmegette.hu stb. – 100 348), a harmonet.hu (63 255) és a noilapozo.hu (57 410) előtt. De ebben a szegmensben van jelen még – a teljesség igénye nélkül – a borsa.hu és a holgyforum.hu is, ezekről viszont egyelőre nincs hiteles látogatottsági adat, mivel nem szerepelnek a Webaudit rendszerében.