Melléklet
2009. 9. szám
Promotion, printexpo
Reklámajándék-bemutató helyett igazi szakkiállítás
Három hagyományos kiállítás, a Promotion, a Printexpo és a Budatranspack nyitja meg kapuit szeptember 22-én a szakemberek előtt. Közülük a lapunk profiljába vágó első kettő várható újdonságait vesszük sorra mellékletünkben.
Raffai Ferenc | szerk@lapkiadas.hu
Promotion
A Promotion – miként társkiállításai is – a Hungexpo régi „bútordarabjai” közé tartozik, de a marketingkommunikációs szakvásár megjelölést viselő esemény formáját nem emiatt szabták át. Ahogy P. Morvay Ágnes, a Hungexpo értékesítési menedzsere fogalmazott, a marketingkommunikációs szakkiállítás hangsúlyai jelentősen megváltoztak, így szükség volt némi „kozmetikázásra”.
„Korábban a különböző reklámajándékok, reklámeszközök gyártói és forgalmazói voltak túlsúlyban,
s alkották a Promotion gerincét. Mindamellett az utóbbi alkalmakkor már voltak törekvések arra, hogy konferenciákkal és előadás-sorozatokkal erősítsük a rendezvény szakmai jellegét. Így idén már nem lesz váratlan, hogy egy eseményközpontú szellemi műhely fogadja majd a marketingkommunikációs iparág képviselőit – mondta P. Morvay Ágnes. – Terveink szerint a fórumok, előadások, interaktív bemutatók felölelik a marketing-, a kommunikációs és a reklámszakma teljes palettáját. Úgy éreztük, hogy mindhárom szektor egymástól elszigetelten éli mindennapjait, tudomást sem véve a másikról, holott igenis vannak közös kapcsolódási pontok. Hogy jól gondoltuk, talán bizonyítja az is, hogy sikerült megnyerni támogatónak valamennyi érintett hazai szakmai szervezetet (Magyar Marketing Szövetség, Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, Magyar Reklámszövetség, Direkt Marketing Szövetség, Magyar Public Relations Szövetség – a szerk.).”
A várható kiállítói körről az értékesítési menedzser azt mondta, hogy bár – a gazdasági válság hatására a korábbiaknál szerényebb mértékben – továbbra is megjelennek a reklámajándékos cégek, de ott lesznek a hagyományos és alternatív médiafelületek képviselői, a kiállítás- és rendezvényszervezők, a kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó cégek, s nem hiányoznak az eladáshelyi reklám eszközeinek gyártói, forgalmazói sem. Hozzátette, hogy a Promotion – kiállítók és látogatók szempontjából is előnyös – sajátossága, hogy a Budatranspackkal és a Printexpóval egységben tálcán nyújtja a marketing- és kommunikációs szakma háttér- és beszállítói iparának jelentős kínálatát is. P. Morvay Ágnes azt is hangsúlyozta, különösen fontos volt a kommunikációs ügynökségek meghívása, aktívvá tétele, hiszen ők eddig kívülről szemlélték a kétévente „előbukkanó” Promotiont, amolyan megfigyelőként voltak csak jelen.
Nos, a megszólított szervezet, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) egyelőre kellő óvatossággal, de azért bizakodva tekint az esemény elé. „Nagy célokat nem tűztünk ki, viszont az IAA-val (International Advertising Association – a szerk.) közösen egy tartalmas workshoppal készülünk – mondta érdeklődésünkre a MAKSZ részéről Bende Borbála projektvezető. – Azt igyekszünk majd szemléltetni, hogy az ügynökségek, a hirdetők milyen stratégiákat vetettek be a gazdasági válság kirobbanásakor, és ezekből mi igazolódott be.”
Ha már gazdasági válság: dr. Simon András, a Magyar Marketing Szövetség általános alelnöke szerint ez a jelenség egyben új lehetőségeket is teremt. „Lehetőség a reformokra, az új gondolkodásra, a piaci pozíciók megerősítésére vagy újak kiépítésére.
A helyzet nyomást gyakorol a szakmára, gondolkodásra, kreativitásra ösztönöz; új, izgalmas és költséghatékony megoldások és eszközök – mint például az online marketing vagy az employee branding – kerülnek látótérbe. A kiállítás kiváló helyszín és lehetőség ezek bemutatására, és mint szakmai ötletbörze ehhez szolgálhat új impulzusokkal – magyarázta az alelnök. –
A Promotion a teljes marketingszakma rangos seregszemléje, ezért természetes, hogy a marketingszövetségnek itt a helye. Fontos számunkra, hogy az esemény új koncepciójának megfelelően a marketing teljes vertikuma jelen legyen, az alapoktól a gyakorlati megvalósulásig. Ez a rendezvény az egyetlen hazai fórum, ahol a marketing és a marketingkommunikáció teljes egészében és nem szűkebb szakterületekre bontva jelenik meg. Mindemellett a Promotion kiállításon az érdeklődők részletesen tájékozódhatnak a novemberi Országos Marketing Konferencia aktuális témáiról, amely az előbb említett kérdésekkel is foglalkozik, és bemutatkozik a szövetség rendkívül sikeres Az Év Honlapja pályázata is.”
A Promotionön belül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) is rendez egy konferenciát, mégpedig azért, mert dr. Szeles Péter elnök szerint a kommunikációs szakma egésze még mindig nincs teljesen tisztában a public relations jelentőségével, fontosságával. Úgy véli, a MPRSZ-nek kötelessége minden hasonló fórumon megjelennie, tájékoztatást adnia saját területéről.
„A legnagyobb baj, hogy rengetegen sajtóügynökösködésnek tekintik a PR-t, pedig nem az. Egész más a célrendszere. A sajtómunka egy fontos, ám kis szelete az egésznek. Viszont e rossz beidegződés miatt egy sor feladat, funkció nincs ellátva. Például a hírnévmenedzsmentbe beletartozó kockázat-, változás- és tudásmenedzsment. Már csak azért is lényeges ez, mert a nemzetközileg elfogadott felfogás szerint a PR a hírnévről szól. Az talán mindent elmond, hogy egyes ügynökségi dolgozók az imázst összekeverik a hírnévvel. Fogalmi tévesztések és az ezeken alapuló gyakorlati hiányok jellemzik ma a szakmát” – mondta Szeles Péter.
A programokról szólva
P. Morvay Ágnes megemlítette, hogy a társadalmi felelősségvállalás, a civilmarketing fejlődése ugyancsak sokakat érinthet és érdekelhet, ezért a társadalmi célú kommunikációval foglalkozó Civilkomp konferencia immár negyedik alkalommal lesz vendégrendezvénye a szakkiállításnak. Az értékesítési menedzser kiemelte, hogy a Fórum Színpad szakmai programjai az Intren Kft. szervezésében az online markekting, illetve a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület közreműködésével a mobilmarketing aktuális kérdéseire s azoknak a reklámban betöltött szerepére is kitérnek.
A szakmai programok mellett díjnyertes reklámfilmeket vetítenek, ízelítőként a Reklámzabálók Éjszakája repertoárjából.
A Promotion egyik fontos pillanata lesz az Országos Média Diákverseny meghirdetése, amely megmérettetéssel a reklám, a marketingkommunikáció, valamint a kapcsolódó társszakmák iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatókat célozzák meg. Ez két szempontból is érdekes lehet: egyrészt a diákok képet kaphatnak arról, milyen is a reklám/marketing/PR valódi arca, adott esetben elég-e az egyes szakmákhoz a diploma, vagy további egyéni képzésre is szükségük lesz-e még, másrészt a felvevőpiac is lemérheti, hogy milyen szakemberekből meríthetnek, válogathatnak a következő esztendők során.
| Párhuzamos rendezvények Érdekesség, hogy a Promotionnel pont párhuzamosan tartják Egerben a hagyományos Reklámkonferenciát. Ám a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) nem tesz különbséget a két rendezvény között, mindegyiket ajánlja a szakemberek figyelmébe, mivel mindkét helyszínen elegendő inspirációt lehet szerezni a mindennapi munkához. Az MRSZ úgy véli, a hazai reklámszakmának ötletekre van szüksége, hogy sikeresen megküzdjön a gazdasági válság és a saját belső strukturális problémái által támasztott kihívásokkal. |
Printexpo
Immár tizennegyedik alkalommal kerül sor a Printexpo kiállításra a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Bár a nemzetközi nyomdaipari szakkiállítás önállóan is megállja a helyét, a vele egy időben zajló csomagolóipari és marketingkommunikációs bemutatóval együtt egységes egészet alkotnak. Ahogy a Hungexpo szervezői fogalmaztak, a cél, hogy a kiállítókban tudatosuljon, tevékenységük szorosan egymáséra épül: itt gyakorlatilag egy egész folyamat modellezhető, vagyis hogy egy adott termék csomagolását miként lehet igényesen megtervezni, illetve miként néz ki ez kinyomtatva, hogy aztán az egész együtt jól eladható legyen.
„A gazdasági válság a szakkiállítások szervezésénél is érezteti a hatását, így az expóterület nagysága idén várhatóan nem éri el a két évvel ezelőttit. Az érintett szakmák reprezentánsai azonban már jelezték részvételi szándékukat, emellett a kiállításokat olyan színes programsorozat fogja kísérni, amely garancia arra, hogy minden kiállító és látogató elégedett legyen a rendezvényekkel – mondta Juhász Andrea, a Hungexpo Zrt. projektvezetője a Printexpo kapcsán. – A rendezvény egyébként nemcsak az ágazatban már bevezetett, illetve az innovációs termékeknek ad otthont, hanem a szakma rangos Pro Typographia versenyének díjátadó helyszíne is lesz. A Könyvkötők Országos Ipartestülete által tartott bemutatón pedig bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a könyvkötőmesterek munkájába.”
„Ami pedig a tematikát illeti, igyekeztünk a hagyományokat folytatni. Így a nyomdaipar szinte valamennyi részterülete (nyomdaipari tevékenység, gépek, berendezések, alap- és segédanyagok) bemutatkozik,
s felvonulnak a kapcsolódó szegmensek is (tervezés, kreatív design, kiadói tevékenység, irodatechnika). Újdonságként pedig a digitális technika alkalmazását állítjuk fókuszba” – tette hozzá Juhász Andrea.
Hogy jó irányba tett lépés a digitalizáció bevonása, azt Lakos László, a Printexpón felvonuló Canon Hungária Kft. termékmenedzsere is megerősítette: „Az ofszet- és a digitális nyomtatás még jó ideig megélhet egymás mellett itthon is, de a nemzetközi trendet figyelembe véve a jövőben az utóbbi teljes egészében fel fogja váltani az előbbit. Így aztán azért is hasznos a Printexpo, mert lemérhető, hogy a digitális termékeket forgalmazók, gyártók hol is tartanak
a versenyben. Mivel mi is egyre érettebb névként jelenünk meg a piacon, érdemes tisztában lenni azzal, hogy e tekintetben hol tartunk. Bár szokás egy-egy ilyen kiállításon valami újdonsággal előrukkolni, mi ilyesmivel nem szolgálunk. Van viszont egy termékportfóliónk, amit magunkkal viszünk: ez a kis létszámú (10–40 fős) nyomdák általunk hasznosnak vélt felépítését mutatja be.”
Egy másik kiállító, a nyomdaipari berendezéseket és alapanyagokat forgalmazó PC Studio 2000 Kft. marketingvezetője, Ritz-Tirpák István kijelentette, hogy ők sem készülnek újdonsággal, ellenben a tőlük mindenkor elvárható minőséget ezúttal is hozni kívánják.
„A Printexpo egy remek terepszemle, meg lehet tudni, hogy a konkurencia milyen irányba fejlődik. Meg aztán jó alkalom arra, hogy a régi ügyfeleinkkel találkozhassunk, és arra is, hogy újakat szerezzünk. A Printexpo utáni időszakban jellemzően emelkedni szokott a forgalmunk, és most is erre számítunk” – mondta.
Szintén jelen lesz egy másik hazai „nagyágyú”, a Xerox Magyarország Kft., amely ugyancsak a digitális vonal előnyeit igyekszik hirdetni. „A kiállítás fontos esemény a Xerox Magyarország számára, mert lehetővé teszi olyan megoldások bemutatatását, amelyeket ügyfeleink egyedi igényeire szabva nyújtunk – nyilatkozata a cég képviseletében a sajtókapcsolatokért felelős Kovács Viola. – Tudjuk, hogy a különböző iparágakban tevékenykedő vállalatoknak eltérő elvárásaik vannak, és olyan partnerre van szükségük, aki ismeri és kielégíti ezeket az igényeket. A Xerox ilyen partner: a nyomdák kezébe eszközt adunk, és folyamatos támogatást biztosítunk ügyfeleik megnyerésére és megtartására, a vállalatoknak pedig új módszereket mutatunk be a hatékonyabb, költségkímélőbb és új üzleti lehetőségeket megnyitó applikációk előállítására. Berendezéseink a digitális nyomdai szegmens élvonalába tartoznak, és a legújabb technológia nyújtotta előnyöket kínálják, mint például a kis példányszámú és változó adattartalmú nyomtatás.
A korábbi alkalmakhoz hasonlóan idén is az »élő« alkalmazásokat szeretnénk bemutatni, vagyis helyben állítunk elő nyomatokat.”
Dr. Horváth Csaba, a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség, a kiállítás első számú szakmai támogatójának elnöke azt emelte ki a Printexpóval kapcsolatban, hogy a szakma itt kaphat teljes képet a technológiai-technikai verseny állásáról, az esetleges újdonságokról, és nem utolsósorban eszme- és tapasztalatcserékre is lehetőség nyílik.
A szervezet elnöke lapunknak elmondta, a hagyományos nyomdagépeket úgy építik, hogy azok mechanikusan akár húsz évig is működőképesek legyenek. Az ezredfordulóra – a hatékonysági követelmények és az elektronikus média iniciálta gyorsasági verseny eredményeképpen – a nyomdagépek technológiai fejlesztése felgyorsult a komplex, teljesen automatizált, ezzel együtt a nagyobb teljesítményű berendezések irányába. Megjelentek a tízszínes íves ofszetnyomó gépek, akár a B0-st meghaladó méretben. A 64, sőt 96 oldalas tekercsnyomó ofszetgépek ontják a színes magazinokat és reklámújságokat. Mindezek Magyarországon is egyfajta beruházási versenybe hajszolták a nyomdákat. Erre tett még rá egy lapáttal a jóval rövidebb élettartamú digitális nyomógépek alkalmazásának kényszere.
A végeredmény a nyomdai kapacitások kétszeres túlkínálata lett. Mivel a beruházási hiteleket fizetni kell, a piaci árverseny egyre nyomottabb árakat eredményez. A nyereségráta nagyon lecsökkent e szektorban, és mind több nyomda megy csődbe.
A nyomdáknak tudomásul kell venniük, hogy nem termelő vállalatok többé, hanem szolgáltató vállalkozások. Ehhez kell igazítaniuk működésüket és irányítási rendszerüket. Vertikálisan be kell épülniük a grafikus kommunikációs szolgáltatások rendszerébe. A jövőt illetően pedig figyelembe kell venniük a nyomtatott média három legfontosabb trendjét: a termékek egyre színesebbek lesznek, a perszonalizáció, a speciális fogyasztórétegek kiszolgálása tovább erősödik, illetve a nyomdatermékek disztribúciója mindinkább a szolgáltatás részévé válik.
| Printexpo 2007 – számokban Nettó kiállítási terület – 3876 négyzetméter Kiállítók száma – 147 (ebből 10 külföldi) Kiállító országok száma – 9 Látogatók száma – 11 920 (a Printexpo, a Budatranspack és a Promotion összközönsége) |




Közösségi Média