Editorial

2009. 9. szám

Öngondoskodás

Valószínűleg rajtam kívül senkit nem érdekel, mégis elárulom, hogy a verőfényes augusztusi hosszú hétvégén napszúrást kaptam. A tünetek már enyhülnek, de ilyenkor mégis valahogy más megvilágításba kerülnek a dolgok, látni vélem néhány akut társadalmi probléma megoldását.
Hazánk egyik legsúlyosabb gondja a társadalom elöregedése és annak következményei. Évek óta halljuk, hogy a nyugdíjrendszer recseg-ropog, és összeomlással fenyeget. Csökkennek a befizetések, öregszik a népesség, a nyugdíjkassza hiánya egyre csak nő. Azt is évek óta halljuk, milyen fontos (lenne) az öngondosodás, mert az állam nem képes gondoskodni a polgárairól.
Erre jön egy igazi újító szellem, ez a BKV-s Szalainé, utat mutat a többi nyugdíjasnak, és mi a hála? Lerántják a sárba, pedig neki van igaza: ha nyugdíjba vonulás előtt minden magyar állampolgár kiutalna magának százmillió forintot, azzal simán megoldódnának a gondjai a hátra lévő évtizedekre, és nem kellene a nyugdíjkasszát terhelnie indokolatlan igényeivel.
Az újságok notórius levelezői és az internetes fórumok hálátlan népe az ügy kipattanása után mindenféle megjegyzésekkel illette a derék matrónát, amelyek idézésétől itt és most eltekintenék.
A hír szent, a vélemény szabad. Szabadjon megjegyeznem, napjainkban a megjelenő hírek és a vélemények aránya drasztikusan eltolódott az utóbbiak felé. Első látásra persze van hír és hírforrás is bőven, de a felszínt kicsit megkapargatva azt látjuk, a valódi híreket, a minőségi információkat nagyon kevesen állítják elő, ellenben nagyon sokan veszik át, gyorsan és persze ingyen.
A mai magyar viszonyok közepette a sajtónak van egy sajátságos funkciója, nevezetesen olyan „ügyek” felderítése és nyilvánosságra hozása, amelyekkel normális körülmények között a rendőrségnek vagy az ügyészségnek kellene foglalkoznia. A cégvásárlásairól elhíresült török vendégmunkástól a titkos szerződések alapján működő parkolási társaságokon át a terézvárosi ingatlaneladásokig ügyek tucatjait, százait tudnánk felsorolni, amelyeknek furcsaságait a hatóságok méla érdektelenséggel figyelték, és csak néhány újságíró kitartó munkálkodásának köszönhető, hogy egyáltalán foglalkozni kezdtek velük.
Nem baj, hogy Sz.-né sajátos körülmények között kiutalt százmilliócskájáról mindenkinek megvan a véleménye, az már sokkal inkább, hogy a kommentelésnél sokkal értékesebb, független, minőségi sajtómunka anyagi alapjai a szemünk előtt rendülnek meg. Talán a napszúrás teszi, de átfutott az agyamon egy remek ötlet. Évek óta kutatjuk-kutatják, miből lehetne finanszírozni a sokak által szükségesnek és kívánatosnak gondolt sajtóalapot. Miért ne fordíthatnánk erre a jogtalan végkielégítések visszaszerezhető milliárdjait? (Közelednek a parlamenti választások, elkezdtem ráhangolódni, miért pont én ne lehetnék pofátlanul demagóg?)
Egyébiránt a demokráciának és a piacgazdaságnak nem feltétlen velejárója az, amit magunk körül látunk. Az pedig végképp lehetetlen, hogy eluralkodjék ez a hunvaldos-szalainés-centrumparkolós förtelem.


Szakács László