Komment
2010. 3. szám
10 kérdés Köő-Tóth Győzőhöz
Az utóbbi hetek hazai és külföldi történéseit Köő-Tóth Győző, a MédiaLOG vezérigazgatója kommentálja
1 A MédiaLOG szép reményekkel indult 2006-ban, de mindmáig veszteséget termelt az alapítóinak. Mit hozhat a cégnek a 2010-es év?
A válság, a romló lappiaci helyzet és az infláció szintje alatti tarifaemelés ellenére azt mondhatom, legalább nullszaldósak leszünk, vagy enyhe pluszt érünk el. A MédiaLOG alapításának célja nem elsősorban a profitszerzés volt. Létrehozói egy kiszámíthatóan működő, az előfizetők és a kiadók érdekeit egyaránt kiszolgáló lapterjesztőt akartak teremteni.
Amióta itt dolgozom, folyamatos reorganizációban vagyunk, hogy stabilizáljuk a cég működését, feltárjuk a belső tartalékokat, és új ügyfelek bevonásával is növeljük az árbevételt. A Magyar Postával együtt ketten számítunk ma országos szereplőnek. Versenyzünk, de nem célunk egymás tönkretétele, hiszen egyébként partnerek is vagyunk az ország egyes területein.
Jelenleg ezer kézbesítőt foglalkoztatunk, száz alvállalkozónk további mintegy ötezret. A csökkenő példányszámok ellenére is lehet gazdaságilag fejlődni, például jobban szervezett országos szállítással, a kézbesítői járatok racionalizálásával, vagy a feldolgozás változó példányszámokhoz történő igazításával.
2 A világban mintha már javulna a hangulat. A Handelsblatt felmérése szerint a legnagyobb német cégek csúcsvezetőinek 28 százaléka tervez létszámbővítést, mivel a megrendelések növekedésével emelkedhet a foglalkoztatás mértéke. Az Ipsos és a Reuters News közvélemény-kutatása szerint 23 felmért országból – amely a világ GDP-jének 75 százalékát reprezentálja – 17-ben nőtt a 2009. májusi adatokhoz képest azok száma, akik jónak értékelik gazdaságuk helyzetét. Mi, magyarok mire számíthatunk?
A magyar gazdaság stabilizálódását három nagyon fontos tényező szabja meg. Az egyik a belföldi kereslet, ami egyelőre nem sok jót ígér. A foglalkoztatottság nem bővül, a reáljövedelem csökken, az emberek nagy része eladósodott. Ilyenkor az is fél és takarékoskodik, akinek nem kellene. A forint árfolyam-ingadozása és a választások csak növelik a bizonytalanságot. A második faktor, a külpiaci helyzet és az exportlehetőségek javulása már többet ígér. Ilyen szempontból optimistább vagyok. De ne felejtsük el, Európában is csak kismértékű fellendülés várható, és legfontosabb partnerünk, Németország valószínűleg átlag alatt fog teljesíteni. A harmadik tényező, a más országokban viszonylagos sikerrel alkalmazott költségvetési gazdaságélénkítés nálunk szóba sem jöhet.
Egy év távlatában komoly javulást nem várok, talán másfél év múlva már érezhető lesz valami.
3 Összesen 230 ezren nézték meg a Szépművészeti Múzeumban a Botticellitől Tizianóig című tárlatot, amely az intézmény történetének harmadik leglátogatottabb kiállítása lett, a 483 ezer érdeklődőt vonzó Van Gogh- és a 250 ezer embert érdeklő Monet-tárlat után. A gazdaság gyengélkedik, de legalább nagy kanállal esszük a kultúrát?
Én is benne vagyok mindhárom statisztikában… A tízmilliós népességből másfél-kétmillióan úgy élték át a válságot, hogy közben nem csökkent igazán az életszínvonaluk. Ők mindig vevők lesznek a valóban nívós eseményekre, rendezvényekre. Sok programra, színházi előadásra, koncertre igen nehéz jegyet szerezni. A minőség továbbra is eladható.
4 Az olcsóbb szórakozásra vágyóknak meg ott vannak a BKV újabb és újabb sztorijai. Most éppen arról értesültünk, a Piatnik cégtől 2007-ben ötezer csomag magyar kártyát, háromezer pakli römikártyát és ezer doboz ezerdarabos puzzle-t rendeltek a közlekedési cég vezetői. Utóbb azonban nem a szerződésben szereplő 3,7 millió plusz áfát, hanem 4,6 millió forint plusz áfát fizettek ki az áruért. Vajon kik és meddig keverik még a BKV kártyáit?
Nem ártom bele magam a politikába, így a „kik” kérdésével nem foglalkoznék. A magyar társadalomban van egy meglehetősen népes réteg, amely hozzáfér bizonyos közjavakhoz. Nem kapnak kiemelkedő fizetést, így nagy a kísértés, de nincs komoly ellenőrzés. A jelentős méretű beszerzéseket lebonyolító közalkalmazottak korrupciós pénzből egészítik ki a jövedelmüket.
A közjavak nagyvonalú kezelése beleivódott a magyar társadalom moráljába. Alapjaiban kellene újjászervezni a társadalmat, de erre nem látok politikai akaratot. A BKV-ügyekhez hasonlók olyankor kerülnek felszínre, amikor politikai igény van rájuk. Sokkal szigorúbb kontrollra lenne szükség, és a nyilvánosság erejére. Nem a széles publikumra gondolok, hanem például nagyobb létszámú döntő- és/vagy ellenőrzőbizottságokra, hogy ne születhessenek a köz számára hátrányos szerződések.
5 Több mint egymillió font (mintegy 350 millió forint) jogtalanul felvett költségtérítést kell visszafizetniük a brit alsóház képviselőinek. El tud képzelni itthon hasonló dolgot?
Abszolúte (elméletben). Mindkét nagy párt vezetője nyilatkozott mostanában arról, hogy e téren rendet akar csinálni. A kinyilatkoztatások szempontjából tehát már jól állunk. De a valóság az, hogy az ország működése tele van ilyen anomáliákkal. A képviselők saját javadalmazásukról, saját elszámolásaikról határoznak. Nehéz elképzelni, hogy valaki ilyen helyzetben önnön érdekei ellen szavazzon. Még a legegyszerűbb vállalati ügyekben is evidencia, hogy az érintett nem voksol, amikor egy rá vonatkozó döntés van napirenden.
6 Budapest új főépítésze szerint a következő választási ciklusban akár két új híd is épülhet a fővárosban. Mi kell még az élhető, barátságos Budapesthez?
Döbbenetes különbség van Budapest és, mondjuk, a cseh főváros között. Prága belvárosát úgy alakították ki, hogy a turisták számára vonzó legyen. Ők hozzák azt a többletpénzt, amelyikből tovább szépül a város. Budapesten nincs prágai vagy bécsi értelemben vett belváros. Nem lehet tíz percig egyfolytában sétálni úgy, hogy közben szép házak, látnivalók között halad az ember. Kutyapiszok, autók mindenütt. Pedig sok változás nem is pénz, hanem szervezés kérdése elsősorban. A közlekedés átszervezése, a belváros tehermentesítése, a forgalom elvezetése sokat segítene. A tömegközlekedés borzasztó, pedig az infrastruktúra, az utak, a sínek megvannak. Bárhol a világban felszállunk egy járműre, az tiszta, kulturált, Budapesten viszont piszkos és elhanyagolt. Négy-öt év távlatában sokat lehetne javítani a helyzeten.
7 Viktor Janukovics megválasztott ukrán elnök közölte: országa stabilizáló hatalomként kíván fellépni Kelet és Nyugat között, és erősíteni akarja az orosz–ukrán kapcsolatokat, hogy vége szakadjon a gázvitának. Jó nekünk egy oroszbarát ukrán elnök?
Egy baráti, független Ukrajna vonzó elképzelés, de mint hatalom rossz ötlet, én félnék tőle. Földrajzi helyzete alapján fontos tranzitútvonal Európa és az energiamezők között. Ha jó viszonyban van Oroszországgal, az nekünk is kedvező. Csak ne a mi kárunkra legyenek jóban.
8 A rendőrség letartóztatott egy huszonkét éves férfit, aki internetes bejegyzései szerint arra készült, hogy egy bevásárlóközpontban vagy egy campusban válogatás nélkül lelőjön huszonkét embert. Hozzá kell szoknunk az ilyen rekordokhoz, rekordkísérletekhez?
Mindig lesznek beteg elméjű emberek, akik ellen nincs védekezés. Sokat ront a helyzeten, hogy a ma tipikus életmód mellett az embereknek nincs idejük egymásra. Persze lehet adminisztratív intézkedéseket hozni, szigorítani a fegyvertartás szabályait, de aki nagyon akar magának egy pisztolyt, az úgyis szerez. Az ilyen embereket csak a családjuk, a barátaik tudják megfékezni. Építhetnénk fémdetektoros kapukat az összes középületre, totális rendvédelem azonban csak elméletben létezik. Én jobban hiszek a szűk környezet – család, barátok – megelőző, visszatartó erejében.
9 Károly walesi herceg és Camilla, Cornwall hercegnője Sólyom László köztársasági elnök meghívására márciusban hivatalos látogatást tesz hazánkban.
A hercegi pár politikusokkal találkozik, majd vidékre is ellátogat, ahol megtekintik, hogy Magyarország miként őrzi és védelmezi több száz éves építészeti műemlékeit. Ön mit mutatna meg nekik?
Vannak országok, mint mondjuk Portugália, ahol jóformán minden faluban van egy akkora katedrális, mint nálunk a legnagyobbak. Természeti adottságaink sem kiemelkedőek, se magas hegycsúcsokban, se extrém természeti csodákban nem bővelkedünk. A magyar sajátosságokat érdemes kiemelni. A tihanyi apátságnak és környékének például hihetetlen kisugárzása van. Tokaj is egyedülállóan izgalmas, a hatalmas síkság fölé emelkedő vulkáni hegy a különleges klímájával. Sopron belvárosára is büszkék lehetünk, állja az összehasonlítást bármelyik európai kisvárossal.
10 Mi volt az az esemény, ami az utóbbi hetekben leginkább jókedvre derítette?
Egyre többször tapasztalom, hogy a magyarországi vállalkozások minden korábbinál jobban törekszenek az ügyfél maradéktalan kiszolgálására. Mondjuk egy lakásfelújítás során segítenek kitalálni a legjobb megoldásokat, pontosak, precízek, előzékenyek. Ha ez a szemlélet, hozzáállás elterjed, akkor fog hazánk felzárkózni a kulturált európai társadalmakhoz.
És persze nap mint nap látjuk még az ellenpéldákat, a kilencvenes évek tipikus viselkedésformáját. Sokan még ma is gyorsan akarnak meggazdagodni, és nemegyszer épp a mohóságuk miatt veszítik el az ígéretes üzleti lehetőségeket.




Közösségi Média