Hírek

2010. 4. szám

Becslése és Prognózisok

Lapzártánkkal egy időben több prognózis is napvilágot látott a 2010. évi nettó reklámköltésekről. A MEC Media-Lab vezetője, Jobbágy Tamás lapunkhoz eljuttatott elemzésében arra számít, idén az öt évvel ezelőtti szintre esikvissza a hirdetési piac.

A magyar médiapiac 2008-ban érte el a költési csúcsát, és várhatóan az idei évre elveszti akkori nagysága több mint 25 százalékát. Ez annyit jelent, hogy még nem vagyunk a gödör alján, azaz idén további, mintegy 6  százalékos zsugorodás várható 2009-hez képest.

A MEC MediaLab becslése szerint a piac nettó szinten 2008-ban 220 milliárdos volt, míg az ez évi várható költést 161 milliárdra taksálják. Ez a nagyságrend körülbelül a 2004–2005-ös piacmérettel egyenértékű. Természetesen az akkorihoz képest mára jelentősen módosult az egyes médiatípusok tortaszelete.

A Magyar Reklámszövetség dr. Skriba Judit irányításával ugyancsak elkészítette – immár tizedik alkalommal – becslését. Az MRSZ munkacsoportja a 2009-es nettó reklámköltést 162 milliárd forintra teszi. A szakemberek szerint a legnagyobb visszaesést a rádió szenvedte el, több mint 30 százalékkal, a televízió hirdetési bevétele az átlagnál kisebb mértékben csökkent, az internet- és a mozireklám pedig ha kismértékben is, de növekedni tudott. A piac egésze közel 20 százaléknyit zsugorodott.

A nemzetközi reklámpiacnak viszont már némi növekedést jósol most közzétett prognózisában a Carat, a globális Aegis-csoport cége.

A tanulmány szerint idén 2,9 százalékos gyarapodás várható a reklámkiadásokban, elsősorban az Egyesült Államokban és Kínában megugró költések miatt, míg 2011-re kerek 4 százalékos bővülést jeleztek előre.

Ez különösen annak fényében kecsegtető, hogy a  szakemberek szerint 1982 óta a tavalyi volt a legrosszabb év a hirdetési piacon. A szakértők azért figyelmeztetnek: a globális adatok elfedik a méretes regionális különbségeket, például Ázsia és Latin-Amerika visszafogott eredményeit, amelyeket a fejlett országok piacai ellensúlyozhatnak.

Kivételt csak a japán, a német és a spanyol reklámbiznisz jelenthet. Még akkor is, ha számos esemény segíthet az eredmények javításában – ilyen a focivébé, a világkiállítás vagy az Ázsia- és a Nemzetközösségi Játékok.