Elektronikus média

2010. 4. szám

Nem teher a széles portfólió

A nyomtatott és a webes lapokra is egyformán fontos tényezőként tekintenek

Tizenhét terméket ad ki, illetve üzemeltet a Motor-Presse Budapest. A német anyacég most új feladattal bízta meg a magyar társaságot: Budapestről irányítják öt közép-kelet-európai Motor Presse-vállalat online kiadványait. De a hagyományos print lapokra is ugyanannyi időt és energiát fordítanak, mint eddig.

A portfólióba tartozó termékek számát tekintve a nagyobb hazai lapkiadók közé tartozik a Motor-Presse Budapest (MPB): hét nyomtatott újságot, egyéb időszaki kiadványokat és hét weboldalt gondoz a társaság. Nem volt ez mindig így, korábban – igazodva a magát húsz államban képviselő németországi anyacég irányvonalához – csak autós- és motoroskiadványokat jelentetett meg (Autókatalógus, Autómagazin, Autópiac, Motorkatalógus, Motorrevü), továbbá piacra dobta a tudományos témájú Geo magyar mutációját.

A 2008-as év kisebb mérföldkőnek számított az MPB életében: a német Vogel Burda kiadó felvásárlásával tovább bővült a termékpalettája, hozzá került a Chip magazin, az MM Műszaki Magazin és a PC Guru is. Az egyesülés révén a cég online portfóliója is sokszínűbbé vált: a meglévő weboldalak (Autorevü, Motorrevü Online, Geo Online) kínálata a Vogel Burda site-jaival (Chip Online, Download.Chip.eu, PC Guru Online, MM Online) gazdagodott. Így alakult ki a fentebb említett – az egyéb időszaki sajtótermékeket nem számítva – hét plusz hetes felállás.

A közelmúltban – még 2009-ben – újabb jelentős fordulat történt: az anyavállalat úgy határozott, hogy a közép-kelet-európai régióban az MPB fogja össze és irányítja a hagyományos Motor Presse-lapok webes kiadványait. Gajdos Barna, a Motor Presse (MP) közép-kelet-európai internetes divíziójának igazgatója szerint a vezető szerepet azzal érdemelték ki, hogy a magyar cég számított a legtapasztaltabbnak az online piacon, kimagaslóan jó internetes eredményeket ért el elsősorban a számítástechnikai portálok esetében.

„Az MP-leányvállalatok országaiban vagy még nem működtek weboldalak, vagy alacsony fejlettségi szinten álltak – mondta Gajdos Barna. – Azt a célt tűzték ki számunkra, hogy rövid időn belül, költséghatékony módon indítsuk el a térség online fejlesztését. Ez a régió pontosan öt területet jelent: Magyarország mellett Lengyelországot, Csehországot, Horvátországot és Romániát, de más országokkal is tárgyalunk az esetleges bővítésről. Mindenhol megmaradtak a helyi szerkesztőségek, az irányítás viszont innen zajlik. Létrehozattunk egy webmotort, amelyet adoptáltak a partnerországok, egységesítettük továbbá a lapok struktúráját, színvilágát is. A folyamatos fejlesztésekkel is a mi csapatunk foglalkozik, ha azonban valamelyik ország előáll egy saját ötlettel, azt elbíráljuk, és általában jóváhagyjuk, ezután pedig mindenki maga dönti el, hogy akarja-e alkalmazni az újdonságot, vagy sem. Működik például egy közösségi képfeltöltő modulunk, de ezt csak idehaza használjuk. A modul rajta van a központ rendszeren, azt bárki bármikor aktiválhatja.”

Az igazgató fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a technikai dolgok mellett a weboldalakhoz tartozó sales- és marketing-promóciós tudnivalókat is továbbadják a külföldi kollégáknak, rendszeresen tartanak közös összejöveteleket, ahol a szakemberek megosztják a tapasztalatokat egymással. Mindezért a nagy közös fejlesztési kasszába mindenki egy fix, nem túl nagy összeget fizet. Gajdos Barna szerint ez ahhoz pontosan elég, hogy a terveiket meg tudják valósítani, és talán ez a lehető legköltséghatékonyabb megoldás a weboldalak üzemeltetésére. A társaság egyetlen problémája, hogy minden országban más és más cég intézi a hirdetési ügyeket. Az MPB nagy erővel dolgozik azon, hogy találjon egy olyan ügynökséget, amely jelen van a fent említett országok mindegyikében, így ugyanis jelentősen csökkenteni lehetne a költségeket, és a munkaszervezés is hatékonyabbá válna.

Az elmondottak tükrében felvetődhet: vajon a print kiadványoknál is lesz hasonló központosítás?

„A régió Motor Presse-lapjai között eddig is elég magas szintű volt a szakmai együttműködés, ami folytatódik – hangsúlyozta az igazgató. – A főszerkesztők évente legalább egyszer találkoznak, megbeszélik saját dolgaikat, ki-ki elmondja a maga újításait, praktikáit. De közös anyagok is készülnek, kihasználva a mostani környezet adta lehetőségeket. A motorpiacon például egyre nehezebb tesztjárművekhez jutni, így előfordult, hogy a horvát és a magyar motoros szerkesztők félúton találkoztak, vittek magukkal két-két motorkerékpárt, és mindjárt készült négy teszt, amelyet apránként lehoztak a helyi mutációkban. De ez fajta kölcsönös munka már a cseh kollégákkal is összejött.”

Bár az MPB-n belül külön online és külön printdivízió van, a két részleg nem határolódik el egymástól élesen, nincs alá- és fölérendeltségi viszony.

„A webes kollégák a nyomtatott lapba is írnak, az utóbbihoz tartozó munkatársak pedig a site-ra is dolgoznak. Sőt, itt is és ott is jelennek meg exkluzív írások – magyarázta Gajdos Barna. – Ugyanolyan hosszú távú stratégiát építünk továbbá mindkét területre. Nem hanyagoljuk el a lapokat csak azért, mert most az online piac látszik fejlődőképesebbnek. Akkor sem zárunk be egy magazint, ha esetleg csökken a példányszám, inkább tervezünk, ötletelünk, piackutatást végzünk, átvariálunk, megújítunk. Az a szándékunk, hogy mindenki a saját területén érvényesüljön, az eladottpéldány-szám és a látogatottság egyaránt növekedjen.”

Ami a példányszámokat illeti, a szakember elismerte, hogy minden újságjuk vesztett olvasókat. Az elsődleges cél, hogy az év végére legalább a tavalyi szintre visszatornázzák magukat, és növeljék piaci részesedésüket. Az értékesített példányok 10–20 százalékát teszi ki az előfizetés. A legtöbb stabil vásárlóval a Chip magazin rendelkezik, hatezren járatják a kiadványt.

Az igazgató szerint online hónapról hónapra többszörözik meg a látogatottságot, de ez kissé csalóka adat, mivel friss oldalakról van szó. Átlagban 20–25 százalékos a növekedés regionális szinten.

„Eddig is a fiatal, középkorú és idősebb férfiakra »vadásztunk«, és nem tervezünk más irányba lépni – mondta Gajdos Barna. – A számítógépes játékokkal foglalkozó lapokat a 14–28 évesek korosztálya fogyasztja, a Chip magazin kissé komolyabb témákat taglal, így a 30 év felettiek forgatják, az autók és a motorok pedig szinte minden korcsoportot érdekelnek, mindegyik rétegből van vásárlónk, olvasónk. A sok lap nem teher, de kihívás. Magam óriási potenciált és kihívást látok főleg a közép-kelet-európai együttműködésben…”

Új forma, új szerzők

Megújult külsővel és módosított tartalommal került az újságárusokhoz a Motor-Presse Budapest prémium autósmagazinja, az Autómagazin áprilisi száma.

 

A layout modernebb, a fotónyelv izgalmasabb lett, és alaposan átalakult a lap szerkezete is. A százoldalas kiadványból eltűnt az újautó-árlista, így az eddiginél is több exkluzív tartalom kap helyet az újságban.

 

A felfrissített magazinban új szerzőkkel és szakértőkkel is találkozhatnak az olvasók, többek között az egykor totalcaros Bazsó Gábor és a Népszabadság autós szakírója, Boros Jenő is közreműködik.

 

Izgalmas újítás, hogy az olvasók maguk is tesztelhetik a legfrissebb modelleket a magazin hasábjain a mostantól minden számban jelentkező Közveszélyes Tesztelő rovatban.

MPB-lapok megjelenésenkénti értékesítettpéldány-számai (átlagok)