Elektronikus média

2010. 4. szám

ProSiebenSat.1: megszorítós eredmények

A válság dacára nyereséggel zárta tavalyi évét a második legnagyobb hazai kereskedelmi televízió, a TV2 német tulajdonosa. A piaci zuhanásra jelentős költségvisszafogásokkal válaszolt a társaság.

A ProSiebenSat.1-nak (P7S1) a 2008-as, 129,1 millió eurós veszteséget 2009-ben sikerült 144,5 milliós pluszba fordítania. Az eredmény legfőbb indikátora a kemény cégfogyókúra volt: márciusi hivatalba lépésekor Thomas Eberling, az új konszernvezető azt ígérte, hogy 200 millió eurónyit farag a költségeken az előző évihez képest.

A vállalatbirodalom forgalma tavaly 2,761 milliárd euróra rúgott; ez 10 százalékkal múlta alul a megelőző esztendeit, de az év közben eladott C More kábelszolgáltatót kivéve a kalapból már csak öt és fél százalék a visszaesés a szakmai hírek szerint.

Megszorítások ide vagy oda, a ProSiebenSat.1-csoport továbbra is lát lehetőséget kurtításra. Erre utalt például az a bejelentés, nem érdekeltek abban, hogy jelen formában megtartsák az N24 hírtelevíziót. (Thomas Ebeling vezérigazgató közlése a költséges, de a hirdetők számára csak kevéssé vonzó adó dobra veréséről egyből kedvező piaci fogadtatásra talált, s javította a társaság profitkilátásait.)

A P7S1-vezér később visszatáncolni látszott. „A hírüzlet része a saját magunk elé állított publicisztikai kötelezettségünknek” – mondta a 3,3 milliárd eurós adóssághegy alatt görnyedő cégcsoport topmenedzsere. Elképzelhető, hogy a döntés oka egyszerűen az volt, hogy bármennyire legyen is veszteséges az N24, a csatorna kipróbált, állandó beszállítóként hírekkel, tudósításokkal látja el a konszern másik három tévéjét, azaz a ProSieben, a Sat.1 és a kabel eins adókat.

A P7S1-csoport eközben gőzerővel építkezik: újabb és újabb németországi műsorszóró cégek kínálatában jelennek meg HD-adásokkal. (Iparági információk szerint az első évben még ingyen teszik hozzáférhetővé nagy felbontásban programjaikat, aztán háztartásonként évi ötven eurót kaszálnak velük.) Szintén nekikezdett az óriáscég a csatornacsalád-építésnek, -bővítésnek. Januártól Magyarországon, Fem3 néven, május elejétől a német piacon, Sixxként fogható egy-egy, a kereskedelmileg legattraktívabb korcsoportba tartozó női célközönséget megszólító adójuk.

A médiaóriás stabil lábakon állását biztosítja, hogy noha pénzügyi befektető áll mögötte, az nem kíván kihátrálni. Az év elején úgy nyilatkozott a Permira egyik illetékese: hosszú távú befektetésnek tekintik a P7S1-csoportot.

A konglomerátumot a KKR-rel közösen tulajdonló vállalatot Németországban képviselő Jörg Rockenhäuser szerint nem tervezik, hogy kiszállnak a médiabirodalomból, és még „extrém helyzetekben” is hajlandóak azt pénzügyileg tovább támogatni. „Nem akarjuk eladni a ProSiebenSat.1-t” – jelentette ki a Der Spiegel hetilapnak nyilatkozva. A Permira tavalyi közlése szerint „még évekig” meg akarják tartani a magyarországi TV2-t birtokló cégben meglévő részesedésüket.

„Voltak álmatlan éjszakáim”

Nem egyszerű dolog beletanulni egy nagy tévécsatorna szóvivői feladataiba, de a lapunknak nyilatkozó Koltay Tamás, a TV2 március elsején hivatalba lépett főkommunikátora szerint sikerült megoldania a feladatot.

December közepén került a céghez, februárban pedig azonnal a mélyvízben találta magát, miután távozott a főnöke, Magyar Rita. Egyből átlátta a rendszert?

Egy olyan időszakban, karácsony előtt csatlakoztam a csapathoz, amikor hagyományosan minden takaréklángon ég. Két héttel a pezsgés indulása után távozott a főnököm, így valóban nem volt könnyű dolgom. Azt nem tagadom, hogy voltak álmatlan éjszakáim, de szerintem mostanra sikerült felvennem a fonalat. Ez egy kreatív szakma, léteznek azonban alapszabályok, amelyek mentén el lehet indulni.

Vannak egzakt mutatói a sikernek?

Persze: a médiabeli megjelenések száma. Azzal pedig jól állunk.

Apropó, média. Olyan embert kerestek a posztra, aki sokáig dolgozott a „túloldalon”, vagy csak véletlen, hogy bulvármúltú jelentkezőre esett a választás?

Gyanítom, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy én nyertem el az állást. Azt viszont állíthatom, hogy a csapat új tagja, Klátyik Heni kiválasztásánál ez már szempont volt. Akkor ugyanis én is ott ültem az asztalnál, és pártoltam, hogy csatlakozzon egy olyan ember, aki újságíró és PR-os is volt, mégpedig hosszú ideig.

Rendben, itt vannak az (egykori) újságírók. Mi változik?

Például az, hogy sokkal szorosabban együtt dolgozunk a TV2 műhelyeivel, újságírói tapasztalatainknak köszönhetően pedig nyitottabban viszonyulunk a sajtóban dolgozó kollégáinkhoz is.

 

Szerző: Benedek B. Levente