Hírek

2010. 4. szám

Springier Ante Portas

Regionális megafúzió a láthatáron: a Ringier és a Springer öt közép-európai országban közös cégbe vonja össze érdekeltségeit. A kérdés csak az, megvalósulhat-e az összeolvadás, és ha igen, milyen hatással lesz ezekre a piacokra.

Egy lengyel gazdasági lap szellőztette meg (a helyi Springer-menedzsment egyik, név nélkül nyilatkozó tagjára hivatkozva), hogy összeállna a térségben a két médiaóriás. Egyik társaság sem reagált az értesülésre, majd néma csend következett.

A Lapkiadás és Médiapiac tudakozódott a berlini és a zürichi cégközpontban is, de mindkét helyen elvből nem kommentálandó piaci pletykának minősítették az értesülést, amelyet néhány nappal később hivatalos sajtótájékoztatón jelentettek be.

A Springer 13, a Ringier 21 napilapot visz a frigybe, magazinfronton 48:25-re a németek javára billen a mérleg. A Springer több mint negyven online kiadványával csak 34-et állíthatnak szembe a svájciak, akiknek viszont kétszer annyi nyom-
dájuk (szám szerint négy) van a térségben, mint az új partnernek.

Amiben viszont együtt erősek, az mindenképpen a bulvárnapilap-piac: a fúzióban érintett cseh, lengyel, magyar, szerb és szlovák piacon csak e két cégnek terem elsőség, összesen 1,4 millió eladott példánnyal és napi 9,3 millió olvasóval. Ez gazdasági és infrastrukturális szempontból is kiváló kiindulópont a közös fellépéshez, még akkor is, ha ez – mint azt az összeolvadást bejelentő sajtótájékoztatón elmondták – nem is annyira a print-, mint az online szférában erősítés.

Merthogy oda sok pénzt kell a jövőben befektetnie a tavaly 414 millió eurót (mintegy 110 milliárd forintot) forgalmazó konglomerátumnak. Ezt viszont remekül megalapozhatja a német és a svájci piacon már tesztelt digitális tartalom és a helyi gyártás keveréke.

Mindkét társaság hangsúlyozta, továbbra is helyi vezetőkkel kívánnak dolgozni, noha a még nevenincs vegyes vállalat aprócska zürichi központjának menedzsmentjébe felesben (és otthonról) delegálnak tagokat. Az új cég igazgatótanácsának élére Ralph Büchi, az Axel Springer International elnöke kerül, a testületbe mindkét társaság két-két további tagot küld. A vezérigazgatói posztot Florian Fels tölti be, aki jelenleg a Ringier közép-európai első embere.

Az összeolvadás – amelynek során a Springer 50 millió eurót tesz a közös cégbe, 125-öt pedig regionálisan nála nagyobb partnere zsebébe – alaposan felforgathatja a hazai sajtópiacot is. Olyan konglomerátum jön ugyanis létre, amelynek számtalan magazinja és Springer-féle megyei újságja mellett van gazdasági napilapja (Világgazdaság), sportújságja (Nemzeti Sport), de akár országos politikai napilapja is. Kérdés, hogy a Gazdasági Versenyhivatal csont nélkül engedélyezi-e az ügyletet, s ha nem, a felek ki egyeznek-e abban, hogy a Népszabadság portfólióból kipöckölésének árán teszik a GVH számára elfogadhatóvá a fúziót.

Az egyelőre sem Magyarországon, sem a másik négy érintett államban nem tudható, ki kerül a – nagy önállósággal kecsegtető – helyi vezetői székbe, ahogy az sem, pontosan milyen ütemterv szerint viszik végig a hangsúlyozottan nem megtakarítás-, hanem fejlesztésorientált tranzakciót. A két cég annyit közölt: 2011-ben zárulhat le az integráció, két évvel később pedig az új utakra lépés kora.