Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Jánossy Gábor, a nevét viselő kiadó tulajdonos-ügyvezetője Pestlőrincen született és nőtt fel. Az Ihász Dániel Közlekedésgépészeti Szakközépiskola elvégzése után, 1981-ben a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) munkatársa lett. Tizenöt évig, 1996-ig dolgozott a repülőtéren, hol a Malév, hol az LRI alkalmazásában. 1985-től kezdve az akkori idők szellemének megfelelően főállása mellett a legkülönfélébb vállalkozásokba is belekóstolt. Eleinte gmk formában, majd a Globál, később Globo néven működő cég kötelékében részese lehetett az első nem állami lapok, a hirdetésekből élő Forintos újság és a Vasárnap Magazin elindításának, ezenkívül egyedi engedély alapján saját terjesztőhálózatot is kialakítottak. Társaival – külföldi mintára – létrehozták a repülőtéri transzfert, de csináltak naptárakat, határidőnaplókat, szerveztek kiállításokat, forgattak reklámfilmeket – megtestesítőiként az új magyar vállalkozói kultúrának, amely a multinacionális vállalatok megjelenése előtt hangyaszorgalommal tüntette el a hiánygazdaságban fellelhető fehér foltokat. Jánossy Gábor a rendszerváltás táján kezdett rejtvénylapokat kiadni, amit nyolc éve tekint fő elfoglaltságának. Három esztendeje vette át a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) olvasásranevelési bizottságának vezetését. Párjával és tizenhat éves gimnazista fiával egy lőrinci családi házban él.

Jánossy Gábor

„Pestlőrinc kisvárosi légkörében nőttem fel. Párszor elköltöztem, de mindig visszatértem. Akár azt is mondhatnám, hogy pestlőrinci lokálpatrióta vagyok, de hát nem vagyok az. A Kádár-rendszert gyerekként tulajdonképpen vidáman éltem meg, mert nem tudtam, hogy van másféle berendezkedés is. Csináltam iskolaújságot, iskolarádiót, úttörővasutas is voltam. Kétszeres kiváló úttörő lehettem volna, ha kiérdemlem a jelvényt a hármas magatartásom ellenére. De szerveztem az osztályban indián törzset is a saját pénzemből, amiért aztán intőt is kaptam.

A pályaválasztást illetően többféle terv megfogalmazódott bennem, de a dilemmát végül anyám szentenciája döntötte el: „Szakma kell neked, édes fiam!” Így kerültem a szakközépbe, amely akkoriban a Hungarocamion iskolája volt, jól felszerelt tanműhellyel. Érettségi után azonban mégsem a közúti, hanem a légi közlekedésben helyezkedtem el. Nagyon jó protekcióm lett volna az LRI-hez, de kamaszként, dacból nem fogadtam el. Így is felvettek. A legalján kezdtem, és az évek során a földi irányítástól a handling szervezet operatív vezetéséig szinte minden területen megfordultam. A vecsési káposztás cimborák közül sokan ma is ott dolgoznak.

Katonaként Veszprémbe kerültem. A parancsnokom bójakerülgető autóversenyeket szervezett, a Traubi támogatásával. Mondtam neki, csinálni kellene valami komolyabbat. Nekivágtunk, szponzorokat szereztem, és Népsport–Ezermester Rallye néven elindult az a rangos verseny, amelyik ma is működik Veszprém Rallye néven.

Botcsinálta reklámos korszakom színhelye, a Globo Communication fénykorában százfős cég volt, elég jól beágyazva az akkor kialakuló piacba. Egy Rózsa Ferenc utcai dohos pincében elindítottuk a Forintos újságot, ami forradalmi tett volt a maga idejében, amikor még a fénymásoló használatát is jegyzőkönyvezni kellett. Kitaláltuk a hirdetési újságot mint műfajt, és hogy valami olvasnivaló is legyen benne, beletettük az akkoriban divatba jött műholdas televíziók programját. Csak akkor szűnt meg a lap, amikor a Springer megcsinálta az első igazi tévéújságot. A Vasárnap Magazin ugyanakkor csupán pár számot élt meg a Kiskegyed és Nők Lapja mellett. Írtam is a kiadványainkba, de újságírónak nem képzelem magam. Kis csapatok voltak ezek, mindenki mindent csinált, írt, szervezett, értékesített.

A saját terjesztést külön államtitkári engedély alapján kezdtük el, hiszen akkor a lapterjesztés állami monopólium volt, mint szinte minden. Az újságjainkat árusító budapesti rikkancshálózat később átkerült a Mai Naphoz. Mindenben úttörők voltunk. A reptéri transzfert is külföldi mintára hoztuk létre. Aztán amikor az LRI látta, hogy jól megy, és pénzt hoz, kirakott minket, és maga működtette tovább a rendszert. Hosszú ideig komplett reklámügynökségként tevékenykedtünk, katalógusokat készítettünk, fotózásokat szerveztünk, reklámfilmeket forgattunk. Ám amikor bejöttek a multik, a hazai cégek egyik része betagozódott (megvették őket), másik része elvesztette maga alól a talajt. Mellettünk elment ez a piac, a vállalkozás szétesett.

A rejtvénylapok már sokkal hamarabb megvoltak, azokat kivittük egy új kft.-be, amelyet hosszú ideig a korábban ifjúsági lapkiadós Petrus Györggyel közösen működtettünk. Később elosztottuk a portfóliót, így született meg a Jánossy Kiadó. Ám a piac telített, egyre keservesebb rejtvényújságokat eladni, 250 cím próbál megélni csökkenő forgalom mellett. Majd jött a szerencsés találkozás a profiltisztítást végrehajtó Sanomával. Átvettem az Atrium és a National Geographic Kids lapokat. Az utóbbi különösen érdekes, hiszen az ilyen kiadványok termelik a későbbi olvasókat.

Szoktam mondani, vannak dolgok, amelyekből meg lehet élni, és vannak, amelyekért érdemes. Amikor MLE-tag lettem, gondolkodtam, tulajdonképpen mit is keresek én ebben a szervezetben. Az első közgyűlésen, amelyen részt vettem, Kázmér Judit ismertette az olvasásranevelési program pilotprojektét. Később, amikor elnöki minőségében külön is találkozott a kiadókkal, jeleztem neki, hogy szívesen részt vennék a program munkájában.

Több mint három éve vezetem az olvasásranevelési bizottságot. A program ezalatt igen nagyra nőtt, több mint tizenkétezer gyereket képzünk. A pedagógusok is igen sokan vannak, a rendszer már nem működhet kézi vezérléssel. A megyei kiadók Séta projektje is szerteágazó. Egyértelmű, hogy a különböző programok egységesítéséé a jövő. Mondom ezt annak ellenére, hogy ma is aprópénzből dolgozunk, csupán a fejlesztésekért fizetünk csekély összeget, a rendszer működtetését társadalmi munkában vállaljuk.

Sajnos a kiadói topmenedzsereknek csak egy része mer 10-15 évben gondolkodni. A programban részt vevő terjesztési és marketingszakemberek nagyon szűk büdzséből gazdálkodnak, abból kell azonnali eredményeket produkálniuk. Rajtuk azt kérik számon, hogy amit ma elköltenek, abból holnapra materiális eredmény legyen. Pedig egy ilyen nagy léptékű projekttel hosszú távon megszüntethetnénk, de minimum lelassíthatnánk az olvasók lemorzsolódását – kár, hogy ezt még nem érzik elegen.

Nemrég olvastam egy felmérést, amely szerint a gyerekek által látogatott száz legnépszerűbb weboldal között egy sincs, amelyik kifejezetten olvasnivalót kínálna nekik. Kedvelnek mindenféle közösségi oldalakat, megosztókat, video- és képgyűjteményeket, de mást nem. Lassan csak képekben fogunk beszélgetni, és visszajutunk a barlangrajzokig.

Az olvasásra nevelés nem csupán a sajtónak fontos. Az online média önmeghatározásának időszakát éli. Emiatt próbálják a printet valamiféle régi, múlt századi, elavult jelenségnek feltüntetni. De ezek a kollégák néhány év múlva rá fognak döbbenni, hogy mi nem pusztán magunknak nevelünk olvasókat, hanem nekik is.”