Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Katona Erika Gödöllőn, a Török Ignác Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, s ugyanakkor fejezte be sikerrel az aszódi zeneiskolában is a zongora szakot. Első diplomáját a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerezte 1999-ben. Már tanulmányaival párhuzamosan több munkahelyen dolgozott. Bagon magyar nyelvet és irodalmat, az aszódi zeneiskolánál zongorát és szolfézst tanított, majd Hévízgyörkön igazgatta a művelődési házat és szerkesztette a helyi újságot. Diplomaszerzése után a szigetszentmiklósi polgármesteri hivatalnál helyezkedett el, ahol a kulturális, civil és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tanácsosként dolgozott hat évig. Munkája mellett kommunikáció szakos oklevelet szerzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, elektronikus média szakirányon. Innen vezetett az útja 2005-ben a Duna Televízióhoz, ahol másfél évig az elnök személyi titkára volt, majd elnöki kabinetfőnök lett. Négy év után, 2009 júliusában a televízió stratégiai igazgatójává nevezték ki.

„Egy Galga menti faluból származom, ahol mindenki tud táncolni és énekelni. Zenész nem volt a családomban, és – bár dolgoztam zongoratanárként – én magam sem készültem hivatásos muzsikusnak. Médiapályám halvány előképe lehetett viszont, hogy kiskoromban rendszeresen összegyűjtöttem a szomszéd gyerekeket rádióst játszani. Én osztottam ki a feladatokat, ki mondja a híreket, a meteorológiai előrejelzést, ki szaval verset. Egy régi hangfelvétel meg is maradt a műsorunkból.

De tudatosan mindig a pedagóguspályára készültem. Nagyszerű tanáraim voltak, akiktől sokat tanulhattam. Minden gyerek izgalommal várja az első tanítási napon, milyen lesz a tanító néni. A mi első tanítónk azonban egy bácsi volt, hatalmas, bozontos szakállal. Nagyon csendes kislány voltam, az első félévben egyáltalán nem szólaltam meg. Első tanítómnak, Fodor Mihálynak köszönhetem, hogy ma ki merek állni az emberek elé, meg merek szólalni nyilvánosan. Középiskolai pszichológia–pedagógia szakos osztályfőnökömnek, dr. Langer Katalinnak is sokat köszönhetek. Örülök, hogy később évekig tanítottam, a mai napig hasznát veszem tanári tapasztalataimnak.

Tanulmányaimmal párhuzamosan mindig volt egy-két munkahelyem. Nem azért, mert erre vágytam, de valahogy így alakult.

Huszonkét évesen véletlenül lettem művelődésiház-igazgató. Zongora- és szolfézstanárként dolgoztam, amikor tönkrement az iskola zongorája. Elmentem a polgármesterhez új hangszert kérni. Ő meg váratlanul felvetette, pályázzam meg a művelődési otthon igazgatói posztját. „Ha kapunk egy zongorát, megpályázom!” – feleltem, és úgy is lett. Rengeteg jó dolgot csináltunk, gyakorlatilag pénz nélkül. Színjátszó csoportot, rajzversenyt, kirándulásokat, gyermekszínházi programokat szerveztünk – hatalmas lelkesedéssel. A sokszoknyás, népviseletes nénikkel pedig rendszeresen jártunk a budapesti színházakba. Eleinte féltem, lesz-e rá kereslet, később már heti rendszerességgel igényelték a programot, a jegyek egy nap alatt elfogytak. De készítettünk helyi újságot, szerveztünk tánctanfolyamot, zenés mulatságokat. Végül rádiót is indítottunk volna, de ahhoz nem kaptunk támogatást a helyi vezetőktől. Akkor mentem el.

A szigetszentmiklósi önkormányzat olyan embert keresett, aki járatos a kultúrában. Egy háromezres lélekszámú falu után egy huszonötezres város előrelépést jelentett, hozzám tartozott a művelődési ház, a múzeum, a zeneiskola, a galéria, az egyesületek. Érkezésemkor két, távozásomkor hét testvérvárosa volt a településnek. Rálátást szereztem a nemzetközi ügyekre. Nagy tapasztalatú polgármester volt a főnököm, aki már a születésem előtt a közigazgatásban dolgozott, negyvenéves kora után szerzett jogi diplomát. Az önkormányzati adminisztrációban tanultam meg, hogy a leírt szónak milyen jelentősége van. Akkor adhatok ki egy feladatot, ha pontosan és világosan meg tudom fogalmazni, mit várok a kollégáimtól.

Munkámmal párhuzamosan kezdtem el az egyetemet, és bíztam benne, hogy a médiában találok nekem való feladatot. Sok évfolyamtársam dolgozott különböző rádióknál, televízióknál, kiadóknál, de egyikük helyére se mentem volna.

A ráckevei nemzetiségi néptáncfesztiválon – ahol műsorvezetőként szerepeltem – beszédet mondott Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. Friss kommunikációs diplomám birtokában úgy éreztem, ez életem nagy lehetősége, azonnal meg kell mondanom neki: elnök úr, az ön televíziójának szüksége van rám! De oda se mertem menni hozzá.

Utólag azért elküldtem neki az önéletrajzomat. Fél év múlva hívott be beszélgetésre. Annak vett fel, aminek jelentkeztem: személyi titkárnak. Adminisztratív feladatkörnek indult, de amikor az elnök írókkal, rendezőkkel, producerekkel tárgyalt, minden alkalommal behívott engem is. Utána kaptam három-négy feladatot, amelyek megoldásáról gondoskodnom kellett. Ez a koordinációs munkakör tette lehetővé később az előrelépésemet. Másfél év után megkaptam az egész elnöki iroda vezetését és a kuratóriummal való kapcsolattartást.

A következő átszervezést követően a három alelnöki pozícióból csak egy maradt, a feladatokat újraosztotta az elnök úr. Én stratégiai igazgató lettem, ami új funkció. Ez az egyetlen igazgatóság, amelyik nem egy műsortípussal foglalkozik, hanem logisztikai-koordinációs teendőket lát el. Hozzám tartoznak a nemzetközi kapcsolatok, a média- és közönségkapcsolatok, a médiakutatási műhely, az arculattal, a képernyős megjelenéssel foglalkozó innovációs műhely.

Hosszú távra tervezek. A nemzetben való gondolkodás egységének ma a Duna Televízió az egyetlen intézményesített formája. Nincsenek olyan intézmények, amelyek a magyarországi és a határon túli magyarság összefogásával úgy foglalkoznának, ahogyan mi tesszük a tévé képernyője segítségével. Fontos helyünk és szerepünk van a mai magyar médiavilágban.

A Duna Televízió erős alapokon nyugvó intézmény, rászolgált a nemzet televíziója megnevezésre. Rengeteg visszajelzést kapunk a nézőinktől, akik büszkék arra, hogy tartozhatnak valahová. Ma Magyarországon ez az egyetlen televízió, ahol reggel 9-től este 9-ig élő telefonos ügyeleten fogadják a nézők észrevételeit. Rögzítjük, ki telefonált, mikor, honnan, melyik szerkesztőséget kereste, milyen választ adtunk. Egyetlen kérdést sem hagyunk megválaszolatlanul. Munkánkat kitartással, szeretettel hálálják meg.

Nekünk nincs pénzünk arra, hogy telerakjuk az országot a műsorainkat népszerűsítő óriásplakátokkal. De nézőink és tudósítóink mellett hatalmas sajtókapcsolati bázisunkra is számíthatunk. Erdélytől Ausztráliáig nemcsak néznek bennünket, de közzé is teszik a tőlünk származó információkat.

Nagyon nagy a felelősségünk. Ebben az iparágban nincs idő pihenni. És nem is sokat pihenünk. Tulajdonképpen nem bánnám, ha lenne más hobbim is, de a Duna Televízió letölti minden időmet.”