Lapkiadás
2010. 7-8. szám
Egy ladikban eveznek
Idén ötödik alkalommal rendezték meg országosan a Ladik (Lapot a diákoknak!) médiavetélkedőt. A programot a 2004/2005-ös tanévben az Axel Springer indította el Heves megyében, akkor 36 csapat nevezett be. A Ladik gyorsan népszerűvé vált, csatlakozott hozzá az Inform Média és a Pannon Lapok Társasága is. Az indulás óta 2 474 csapat ismerkedett meg játékosan az írott sajtóval.
Az idei döntőt május 21–22-én rendezték a szajoli Alcsi-Holt-Tisza Szabadidőközpontban. A hetedik és nyolcadik osztályosok számos feladatban mérték össze ügyességüket és felkészültségüket. A 17 csapat 85 diákja kitűnő eredményekkel szerepelt a két nap alatt.
A bemelegítő kérdések után péntek este tábortűz mellett, majd karaokebulin vezethették le a feszültséget a tanulók a második nap megpróbáltatásai előtt. Szombatra aztán a nap is előbújt, és verőfényes napsütésben folytatódott a Ladik. A szakmai zsűri úgy értékelte, a kisdiákok egyformán ügyesen oldották meg az elméleti és gyakorlati feladatokat is.
Az elméleti kérdések között a diákok szerint a fogalomismereti feladat volt a legnehezebb, amivel keresztrejtvény formájában kellett megbirkózniuk, de az újságoldalak memorizálása helyett is szívesebben oldottak volna meg kreatív feladatot. Nem kellett azért mindent „véresen komolyan” venni, a fiatalok nagyon élvezték például a jövőutazás feladatát, amikor olyan szerkezetet kellett készíteniük, amelyet 2200-ban az újságkézbesítő munkaeszközéül használhat. A felhasználható eszközök között volt PET-palack, kupak, madzag, újságpapír... A végeredmény pedig rengeteg kreatív, látványos alkotás lett, amit a zsűri különdíjjal is jutalmazott.
Mindezek után megmutathatták írói vénájukat a diákok, (képzeletbeli) interjút kellett készíteniük a Grimm testvérek és Andersen elfeledett mesehőseivel, olyanokkal, akikről keveset hallunk, hallottunk. Ott volt a megkérdezettek között például Hüvelyk Matyi apja, Holle anyó „szurkos” lánya, az ördög öreganyja, Csipkerózsika tizenharmadik javasasszonya vagy éppen Hófehérke apja. Sokat számított, hogyan sikerültek az interjúk, hiszen a verseny nagyon szoros volt, a végső sorrendnél is csupán egy-két pont döntött.
![]() |
Az országos döntő első három helyezettje komoly pénzjutalomban részesült, így az első (Gagarin – Nógrád) 250 ezer, a második (A Média Császárai – Komárom) 200 ezer forintot nyert. A dobogó harmadik fokára álló csapat (Beszélő Hangjegyek – Szabolcs) pedig 150 ezer forintot vihetett haza.
A többi tizennégy csapat sem ment haza azonban üres kézzel, ők is sok ajándékot kaptak. De ettől függetlenül is mindenki nyert, hiszen rengeteg barátot szereztek a diákok, és eltöltöttek két kellemes napot.
A zsűri különdíjakat is kiosztott, köztük a legjobb plakát díját (a csapatok által otthon elkészített és a versenyen kiállított plakátokra a döntő ideje alatt minden résztvevő szavazhatott), melyet a Baranya megyeiek kaptak. Alkotásukat a szervezők sokszorosítani fogják, és a jövőben ez népszerűsíti majd az ország iskoláiban a Ladik programot, amely ősztől tovább folytatódik.
![]() |
Akik felkészítik a diákokat
A Ladik vetélkedő főszereplői természetesen a diákok, de az őket segítő pedagógusokról sem feledkezhetünk meg, akik sokszor erőn felül is támogatják, felkészítik a fiatalokat, akik együtt örülnek, olykor szomorkodnak az általuk vezetett csapat tanulóival. Idén az alábbi pedagógusok izgultak a helyszínen a diákjaikért:
Balogh Edit (Baranya), Mánfayné Nyakas Andrea (Somogy), Andokné Fekete Zsuzsanna (Tolna), Lázár Katalin (Komárom), Uriné Szászi Ilona (Heves), Kadlótné Hulitka Julianna (Nógrád), Romsics Vincéné (Bács), Balog Mária (Békés), Köntés Anikó (Szolnok), Hetyésy Katalin (Vas), dr. Hullerné Takács Ilona (Veszprém), Bolf József (Fejér), Kozári Józsefné (Zala), Kiss Lászlóné (Borsod), Búr Ildikó (Szabolcs), K. Nagy Lajos (Hajdú), Pataki Enikő (Szatmár).
Szerző: Hevesi Iván






Közösségi Média