Marketing
2010. 7-8. szám
Győzött a fagyasztott medvehagyma
SIAL d’Or-zsűrizés Párizsban
Májusban harminc ország vezető FMCG-szaklapjának egy-egy képviselőjét látta vendégül Párizsban a SIAL szervező csapata. A szakemberek kilenc kategóriában értékelték a világ leginnovatívabb termékeit. Magyarországot a Grabowski kiadó gondozásában megjelenő Trade Magazin főszerkesztője, Hermann Zsuzsanna képviselte.
A szaklapok a tavasz folyamán szervezték a hazai fordulókat, ahonnan a legjobb termékek továbbjutottak Párizsba. Magyarországról a FrieslandCampina Pöttyös 10 Pontos túróbonbonja, a Her-Csi-Hús Bocsi csirkéje, a Matheus Pálinkaház termékei, a Mirelite Mirsa fagyasztott medvehagymája, a Pick Szeged Mangalica vastagkolbásza, a SIÓ VitaTigris gyümölcspüréje és aszeptikus PET csomagolású nektárcsaládja, a Vajkai Reserve borok, valamint az Unilever Algida Carte d’Or Dobostorta jégkrémje került a nemzetközi verseny döntőjébe.
Minden termék bemutatására két perc jutott, amelynek során a prezentáló zsűritag a cégektől kapott információk alapján röviden összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, az áru innovatív tulajdonságait és kereskedelmi sikerét. A termék fotóját kivetítőn látták a bírálók, a szünetekben pedig makettjét is megnézhették.
Hermann Zsuzsa úgy látja, idén kevésbé értékelték magas pontszámmal a korábbi években megszokott csomagolási újításokat, sokkal inkább díjazták a termék innovatív jegyeit, feldolgozásában, kiszerelésében vagy összetételében.
Magyarországról a Mirelite Mirsa fagyasztott medvehagymája kapta a legtöbb pontot. „Egy finom, de erősen hagymás vagy fokhagymás étel után mindenki ódzkodik megcsókolni a párját. Tudjuk, hogy ezek az ételek egészségesek, de rendszeres fogyasztásuk után nemcsak a szánkon, hanem a bőrünkön is érezni furcsa illatukat. Itt a megoldás, hogy hagymát és hagymásat ehessünk következmények nélkül” – mutatta fel a magyar terméket Hermann Zsuzsa.
A valóban sok hagymát és fokhagymát felhasználó konyhák képviselői felfigyeltek az újdonságra, pedig ebben a termékben nincs semmi extra. Az érték maga az egészséges, az évnek csak bizonyos rövid időszakában termő medvehagymalevél, amelyet leszednek, megmosnak, felaprítanak és lefagyasztanak, hogy aztán kis kiszerelésben a privát fogyasztás, nagyban a vendéglátás hasznára legyen.
Hasonlóan nagyra értékelte a zsűri a fagyasztott pálcikás ananászt. Az ananász sem terem egész évben, viszont leszedve, fogyasztásra előkészítve és lefagyasztva bármikor elővehető és kiengedés után élvezhető.
A mézbarátok számára jelenthet örömet egy kanadai újdonság, a szárított mézkapszula. A mézet kockacukor méretű méhsejt formában megszárítják, és egyesével csomagolják. Sosem folyik, sosem ragad, bárhova magunkkal vihetjük, de egy kávézóban elegánsan a kávé mellé is szervírozhatják, a vendég garantáltan nem piszkolja össze vele magát.
Minden kategóriában hirdettek győztest, és minden zsűritag hazavihetett egy országdíjat, amelyet az általa prezentált legjobb termék kapott. Egyvalami azonban októberig titokban marad, az, hogy e harminc termékből melyik nyeri a SIAL d’Or Global díjat. A titkos szavazást a harminc szaklap képviselője megtette, a voksokat egy lezárt, lepecsételt ládában tartják egészen októberig, a 17-én nyitó SIAL kiállításig. A nagydíjas termékről csak akkor lebbentik fel a fátylat.
A párizsi SIAL
Az élelmiszeripar globális kiállítását 1964 óta, kétévente rendezik meg Párizsban. Idén 101 ország 5500 élelmiszergyártója, 19 termékszektor és élelmiszer-gyártási ágazat mutatja be az átfogó trendeket és innovációkat. A nemzetközi eseményhez 150 konferencia és 12 nagyszabású program kapcsolódik.
A megjelenő cégek 85 százalékának elsődleges célja exportpartnerek megismerése. A részt vevő országok – kiállítók száma szerinti – toplistáján Franciaország után Olaszország, Spanyolország, Belgium, Hollandia, Németország, Kína, Brazília a sorrend.
A legnagyobb szektorok (tejtermékek, hús, pékáru, tésztafélék) mellett az idei trendek szerint jelentősen előretörnek a gourmet-élelmiszerek, a bio-, az egészséges és az in-food (félig feldolgozott) termékek, valamint az alapanyagok.
A rendezvényre várhatóan 185 országból 148 ezer látogató érkezik majd, akiknek közel 60 százaléka külföldi.
Az idei kiállítás fókusztémái: globális trendek és innovációk; művészet: catering, bor, gourmet-termékek; élelmiszer és egészség; élelmiszerdizájn.




Közösségi Média