Hírek
2010. 7-8. szám
Izland, a paradicsom
Az oknyomozó újságírók és a nyilvánosság figyelmét a közéleti visszásságokra felhívók paradicsomává válhat a Magyarország méretű sziget, miután parlamentje június közepén elfogadta a globális médiaszabadságot támogató törvényt. Már csak a végrehajtás szabályozása hiányzik.
„Ha vannak adóparadicsomok, akkor mi adatparadicsom leszünk” – érvelt az ellenszavazat nélkül jóváhagyott előterjesztés mellett mindvégig az ügy legfőbb mentora, Birgitta Jónsdóttir parlamenti képviselő, aki szerint a titkolózás helyett az átláthatóság erődjévé változtatják így az országot. Ezzel – tette hozzá egy interjúban – megmutathatják, hogy kiáll az információs és a szólásszabadság, valamint az emberi jogok mellett az izlandi nemzet.
A jogszabály védi a név nélkül nyilatkozó forrásokat éppúgy, mint a megjelenés előtti cenzúra által fenyegetett anyagokat, menedéket kínálva olyan telekommunikációs cégeknek és internetszolgáltatóknak, amelyek tevékenysége zömében hírek és információk közvetítéséből áll. A törvény kiterjed minden olyan szolgáltatóra, amely tevékenységét legalább részben Izlandon végzi – ehhez elég, ha ott vesz igénybe szerverszolgáltatást.
Az ötlet bejönni látszik: Jónsdóttir képviselőasszony közlése szerint a német Der Spiegel hírmagazin már éppúgy érdeklődött a lehetőség iránt, mint az amerikai ABC News; számos más orgánum mellett ők is kihelyeznék Izlandra bizonyos oknyomozói tevékenységeiket. Más kérdés, hogy több újságíróvédő szervezet is jelezte aggodalmát: akadnak olyan államok, amelyek bírósága nem a kifogásolt tartalom származásának, hanem letöltésének/elérésének helye alapján jár el – azaz fittyet hány majd a most elfogadott szabályozásra, és továbbra is büntet ilyen esetekben.
A negyvenes évei közepén járó „író és aktivista”, Birgitta Jónsdóttir szerint hazája ideális terep egy, a sajtószabadság korlátozásának kikerülését segítő „szerver-szabadkikötő” létrehozására. Már csak azért is, mert az ott élők „a csúcstechnológia korának bennszülöttjei”. Egyfelől teljesen naivak a világgal fennálló kapcsolatukat illetően, másfelől mindig orrhosszal a mezőny előtt járnak – mondta egy interjúban. Ráadásul a korábban drágának számító országot jóval olcsóbbá tette a pénzügyi világválság, pontosabban a helyi fizetőeszköz, az izlandi korona erős leértékelődése.




Közösségi Média