Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Olvasói rovatot vezetni… Hát, valljuk be legalább magunknak, a szerkesztőségekben ez volt évtizedeken át a parkolópálya. Kevés ambiciózus újságíró akadt, akinek az lett volna a szíve vágya, hogy olvasói leveleket olvasgasson, majd kicsit meghúzva, szerkesztve bepakoljon néhányat közülük a lapba, illetve meghallgassa azokat a panaszokat, amelyeket csak az újságnak szerettek volna elmondani a többnyire már minden hivatalos helyről elüldözött honpolgárok.

Na jó, volt, ahol abba az irányba fejlesztették ezt a területet, hogy afféle „a média elintézi” szolgáltatás bontakozott ki belőle a hetvenes évek stílusában, jogtanácsadással és némelyes panaszos ügyek képviseletével akár a lap hasábjain is. De említhetek a múltból azért igazi pozitív példát is: dr. Del Medico Imre mint sűrűn levelező olvasó amolyan jó értelemben vett országos „kultúrceleb” lett.

Ma mégis azt gondolom, ez a bizonyos „olvasórovatos” poszt lehet a jövő és a jelen egyik tartalmi kulcspozíciója, meghatározó szereplő elsősorban a lokális lapok szerkesztőségeiben. Ott, ahol közel az olvasó, de valójában mégis sokkal messzebb, mint kellene…

Láttam mostanában egy nagyszerű karikatúrát: Egy állatkerti ketrec előtt tolongó tömeg mögött egy fotós nyomakodik. Lógnak rajta a felszerelések, plusz feliratok hirdetik, hogy „sajtó”. Fotóriporter vagyok, kiáltja. A tömeg hátrafordul, mindenki felmutatja a mobilját, és így válaszol: mi is!

Természetesen ma a csecsemő is képes bárhol, bármikor fotót, videót készíteni, be van építve a lehetőség a mobilokba, és csak Magyarországon több mobil-előfizetés van, mint honpolgár. Ettől még persze nincs tízmillió fotósunk, mint ahogy az úrvezetői jogosítvány sem elég önmagában a Formula–1-es részvételhez. De van minimum ötmillió potenciális szemtanú, tudósító. Ők ráadásul most már rendelkeznek azzal a technikai láncolattal, amellyel régebben csak egy hírügynökség: észlelnek, rögzítenek, továbbítanak, mindezt jelen időben, azonnal. Létrejött – hazánkban maradva – Magyarország legnagyobb hír- és képügynöksége.

Erre mondják az offline szakma szkeptikusai, hogy igen, de mindez az online világot szolgálja, ahol a UGC – user generated content – ma a látogatószámot generáló tartalmak egyik kurrens műfaja, ráadásul ingyenes. Létezik már például olyan sikeres nemzetközi sportportál is, amely gyakorlatilag csak civil tudósítókra épít.

Mit kereshetünk mi, az offline világ mamutjai ezen a terepen, azon túlmenően, hogy ott tolakodhatunk a karikatúrában életre keltett állatkerti tömeg mögött, sajtóigazolványunkat lobogtatva? Rengeteget. Mindez számunkra is teremt új lehetőségeket – csak élni kell velük.

Fel kell élesztenünk az olvasói rovatokat, és új funkciókra kell alkalmassá tennünk. Az olvasó, aki mindennap a zsebébe nyúl – mint előfizető vagy mint lapvásárló az újságosnál – nem elégszik meg a passzív, befogadói szereppel. Egyre kevésbé tudja elfogadni, hogy miközben az egész élete a kommunikációról szól, a lapja megmarad bezárkózónak, nehezen megközelíthetőnek, nehezen befolyásolhatónak. Részese akar lenni annak, amiről a kedvenc újságja szól. Ha ezt nehéz elérni, már egy országos lapnál is nehezen elfogadható számára, egy helyinél pedig egyenesen elfogadhatatlan: hiszen utóbbi esetében az olvasó közvetlen részese, formálója annak, ami „kinn az életben” történik, s amiből a hír lehet az újságban.

A csatornák működnek: csak ki kell nyitnunk a zárt ajtókat, és minden létező információs platformon – SMS, e-mail, hagyományos levél, telefon, MMS – beérkező olvasói észrevételt, információt a laptartalmat meghatározó, alapvető szerkesztési tényezővé kell tennünk. Mintha minden szerkesztőségi értekezleten ott ülne egy új, igen nagy hatalmú szerkesztő, maga az olvasó. Minden ilyen információ rendszerezője, értékelője, generálója, kezelője pedig a hajdani „parkolópálya”, az olvasói rovat – afféle hírügynökségi deszk formájában, ahonnan szortírozva, funkciómegjelöléssel ellátva, közlésre, feldolgozásra alkalmassá téve kerül minden tovább, a lap összes rovatához.

Egy jó újság elvileg eddig is hasonlóan működött, csupán maguk az újságírók voltak azok, akiknél összegyűltek ezek az értesülések, s akik azután ezeket felhasználták így vagy úgy. Csakhogy ma a fogyasztó látni is akarja, hogy köze van a kiadványhoz: a saját nevét, a produktumát, a véleményét akarja olvasni, kinyomtatva. Ott, ahol a profik is publikálnak, nem csak egy vagy fél kolumnába zárva, gettósítva. Van már olyan lap is, amely együtt írja a sztorit az olvasóival: megkérdezi őket, merre folytassák, merre kutakodjanak tovább.

Egy újság, mivel felületei korlátosak, kénytelen alaposan tömöríteni, szűrni, válogatni – szemben az online felületek korlátlan világával –, mégis képes olyasmit nyújtani, amit az internet nem. A kiválasztottság, az exkluzivitás, a kitüntetettség érzetét. Kommentet írni valahová egy cikk alá, vagy feltölteni valamit egy megosztóportálra a gyerek is tud. De egy oldalon a klasszikus laptartalommal viszontlátni azt, amit mi küldtünk be, mi mondtunk el, mi fényképeztünk le – ez bizony nem ugyanaz.

Visszatérve a klasszikus olvasói levélhez – amely végül is teljesen mindegy, hogy e-mail vagy papiros formáját ölti – érdemes idézni a netvilág hazai sűrűjéből, most épp az Index véleményrovatából (Bede Márton): „A futóbolondok is valahogy nagyobbat tudnak levélben alkotni, mint kommentben, az értelmesebbje, akinek már derogál cikkek alatt hozzászólni, kifejezetten kitesz magáért.”

És ezután: „Ahogy az olvasói levelek lenyomták a kommenteket, úgy lettek egyre hajlamosabbak az újságírók és egyéb tartalom-előállítók inkább ezekre válaszolni. Kevesen olvassák el a munkájuk alá odanyomott hozzászólásokat, és még kevesebben vannak, akik oda is figyelnek ezek mondanivalójára. Olyanokat viszont bőven ismerek, akik veszik a fáradságot, és az értelmes e-mailekre kimerítően válaszolnak, és főleg akkor élvezik a dolgot, ha az adott témában nyilvánvalóan jártas, a cikkel viszont egyet nem értő olvasóval társaloghatnak.

Kommentelés nélkül jól el tudna lenni mindenki. A normális olvasói levél viszont nagyjából azt testesíti meg, amiért az internetet feltalálták. Hol lehet máshol értelmes ismeretlenekkel szórakoztató vitákba bonyolódni?”

Lám, lám, az online világ fedezi most fel azt a műfajt, amely abszolút az offline világ szülötte, csak mostohagyerekként bántunk vele. Valójában minden ebben gyökerezik, azaz az olvasói levélben, csupán a stílus, a technika, a körítés változott meg. De a lényeg továbbra is az, hogy párbeszédet, interaktivitást, egyenrangú kapcsolatot szeretnének az olvasók, s ezt a lapok képesek is megadni, ha akarják.

Hozzátenném, nem könnyű vállalkozás egy újságot erre a saját közönsége felé abszolút nyitott szerkesztési módra átállítani. Először is le kell győznünk saját magunk szakmai idegenkedését. Hogy jönnek ahhoz az olvasók, hogy „beszóljanak”, és ezt még ki is nyomtatjuk? Nem tévút az, ha a sokszor kevéssé csomagolt véleményüket komolyan vesszük, az ötleteik, kéréseik pedig alapvetően befolyásolják, min dolgozik majd egy szerkesztőség? Hát nem csak mi, újságírók mondjuk meg a tutit? Nem fogja ez veszélyeztetni a mindennapi kenyerünket, egzisztenciánkat? És minek elsajátítani a szakma ezernyi fogását magas színvonalon, ha jön egy olvasói szösszenet, és hipp-hopp, már be is került a lapba?

Ráadásul ha el is határoztuk, hogy meggyőzzük önmagunkat, és a nyitottság felé indul a szerkesztőség, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, míg az olvasók elhiszik, valóban változott valami: hozzáférhetőbb lett a hozzáférhetetlen. Sok lapszám le fog peregni addig, amíg elkezd jelentősen növekedni a levelek, telefonok, mindenféle megkeresések száma, egyre több hasznos információ jön, mind több olvasó dönt úgy, hogy érdemes szólni, írni. A bizalomért meg kell dolgozni – amilyen könnyű elveszteni, olyan nehéz visszanyerni.

Az igazi szakmai és egzisztenciális kockázatokat pedig az hordozza az újságírók és az egész szakma számára, ha mindezt nem tesszük, nem kezdjük el sürgősen, megszenvedve a kezdet, a járatlan út minden kínját. Ma még megvan az a lojális olvasótábor a lapok mögött, amelyre alapozva kialakítható az új partneri viszony. De ha az a meggyőződésük alakul ki hosszú évek alatt, hogy a fogyasztók szerepe csak az újság árának megfizetésére és az olvasásra korlátozódik, ez a közönség eltűnik. Megkeresi azt a helyet, ahol tényleg szóba állnak vele…

Kiss László

lapcsoport-főszerkesztő

Inform Média