Hírek

2010. 7-8. szám

Személyi hírek

Jávori Péter váltotta Szilvásy Rudolfot a 168 Óra című közéleti hetilapot megjelentető Telegráf Kiadó élén. Az új igazgató 1990-ben végzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. A diploma megszerzését követően egy évig az MNB-ben dolgozott, utána a Postabankhoz igazolt, ahol 1995–1998 között a befektetési területet irányította. A Postabanknál az általa vezetett igazgatósághoz tartozott többek között a sajtóportfólió, így erre az időszakra datálódik a kapcsolata a sajtóval, azon belül a Telegráf Kiadó Kft.-vel. Jávori Péter 1998 után pénzügyi tanácsadóként folytatta karrierjét. Egy évvel ezelőtt a Telegráf Kiadó felügyelőbizottságának tagja lett, 2010. május 1-jén pedig lényegében „helyet cserélt” a korábbi ügyvezetővel, Szilvásy Rudolf ugyanis a továbbiakban FB-tagként vesz részt a kiadó tevékenységében.

Aczél László váltotta Simon Zsoltot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) elnöki pozíciójában. A leköszönő elnök, a Mediaedge:cia ügyvezető igazgatója nem jelöltette magát újra, a jövőben ugyanis, változatlanul MAKSZ-tagként, saját cégére szeretne koncentrálni. Az új elnökség megbízása két évre szól. Az ATL-szekció elnöke Blaskó Nikolett (ACG), a BTL-tagozaté Rókusfalvy Gábor (Roxer Event), a médiaszekcióé Mező László (OMD), az online tagozaté pedig Kerti Attila (Maximize) lett. (Aczél Lászlóval készült interjúnk itt olvasható.)

Horváth Vanda a Ringier Sport Network új marketingvezetője. A szakember az elmúlt fél évben szabadúszóként marketingkampányok kidolgozásában, tévésorozatok, játékfilmek és multiplatform-tartalmak fejlesztésében vett részt. Ezt megelőzően a Bandland Kft. tartalomfejlesztési igazgatójaként dolgozott, 2003 és 2009 között pedig a Viva és Music Television tévéadóknál töltött be produceri, illetve csatornafőnöki pozíciót. A Ringier közlése szerint a Sport Network korábbi szenior marketingmenedzsere, Asztalos Erika május 10-ével, közös megegyezéssel távozott a cégtől.

Kuczogi Szilvia személyében hivatalba lépett a Népszabadság első főszerkesztő-helyettese. A szakember korábban alapító-főszerkesztője volt az első magyar női trendmagazinnak, majd a Pax Tv programigazgatójaként tevékenykedett, tavaly óta pedig a Népszabadság mellékleteinek és Top kiadványsorozatának szerkesztőségi projektigazgatójaként dolgozott.

Pintye László került a Story Tv vezérigazgatói pozíciójába. A szakember a vezérigazgatói teendők ellátása mellett megtartja a Sanoma Budapestnél meglevő feladatait is mint a magazindivízió igazgatója. Ezzel a lépéssel Ruszkai Nóra volt vezérigazgató-helyettes egyik megüresedett pozícióját betöltötték. (Ruszkai Nórával készült interjúnk itt olvasható.) A Sanoma Budapest közleménye leszögezi, a Story Tv az elmúlt évben a legdinamikusabban fejlődő kábelcsatorna lett, a legtöbb saját gyártású műsorral. Jelenleg 2,6 millió háztartásban nézhető a televízió programkínálata, a nap 24 órájában. Pintye László 1994 óta dolgozik a Sanoma Budapestnél, illetve annak jogelődeinél. 2000 és 2004 között lapigazgatói tisztséget látott el, 2005 óta pedig a médiavállalat teljes magazin- és könyvkiadási tevékenységét irányítja mint divízióigazgató.

Vándor Ágnes, a Kreatív-csoport vezetője áll a Professional Publishing Hungary (PPH) élére, miután elődje Münchenbe távozik. Fabian Müller hét esztendő után búcsúzik Magyarországtól, hogy karrierjét az anyacégnél, a Süddeutscher Verlag ipari szakinformációs részlege élén folytassa. A PPH-nál hat éve dolgozó Vándor Ágnes jelenlegi feladatait megtartva veszi át az ügyvezetőséget. A szakember 2007-ig a Medical Tribune-divízió üzletfejlesztési és kereskedelmi igazgatója volt, amit a Kreatív-csoport vezetői pozíciója követett.

Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes hat év után távozott a Heti Válasz kiadótól, és június 14-étől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetőjeként folytatja pályafutását. A szakember az elmúlt esztendők során aktív részese volt a Heti Válasz márka újrapozicionálásának, a hirdetésszervezési tevékenység felépítésének, a konferencia-üzletág elindításának és a tavalyi portálfejlesztésnek, amely nyomán a HetiVálasz.hu megközelítette a napi százezres látogatószámot. Bánhegyi Zsófia helyére a kiadó nem nevezett ki utódot, feladatait három munkatárs között osztották meg: a terjesztést D. Nagy Ibolya gazdasági igazgató, a hirdetést és az internetes fejlesztéseket Gara Ágnes kereskedelmi igazgató, a marketingkommunikációs területet pedig Bánki Anita marketingigazgató irányítja.

Weyer Balázs az Origo-csoport főszerkesztőjeként dolgozik a továbbiakban. Az újságíró az Origo hírportál egyik alapítója, 2000 óta főszerkesztője volt. Az Origo portfóliójának bővítése és fejlesztése – például az új blogszolgáltatás, a Postr beindítása, az Origo mobilos alkalmazásai – egyre több munkát igényel, ezért választották külön a hírportál, illetve a mobiltartalmakat és a társoldalakat is magában foglaló Origo-csoport főszerkesztői feladatait. (Az Origo fejlesztéseiről részletesen olvashat itt.) A hírportál szerkesztőségét a továbbiakban Nádori Péter vezeti, aki 1998-tól már dolgozott az Origo főszerkesztőjeként, amely posztot a HVG Online-ért hagyott ott, majd 2008-ban tért vissza régi munkahelyére, felelős szerkesztői beosztásba.

Kozári István augusztustól kereskedelmi igazgatóként folytatja pályafutását az Origo Zrt.-nél. Addig a cég salescsapatát Novák Péter általános vezérigazgató-helyettes irányítja a társaság közleménye szerint. Kozári István közgazdászként az Unilever Magyarországnál kezdte karrierjét, majd 2001-ben csatlakozott az Initiative médiaügynökséghez, ahol médiatervezőként, később csoportvezetőként dolgozott. 2006-tól kezdve tevékenysége egyre inkább a digitális területre összpontosult, kezdetben az Initiative digitális és online üzletágának vezetőjeként, majd 2008 decemberétől az IPG-csoport újonnan alakított Fastbridge Hungary nevű ügynöksége ügyvezetőjeként dolgozott. A szakember tagja az IAB Hungary elnökségének.