2011. 10. szám | Startup

„Üljünk le, és csináljuk”

A Distinction-sztori

Nem tartja csapatának tagjait „tipikus vegyülős kockáknak” a Distinctiont vezető Orosz Bálint. Szerinte az ötletelés, a másokkal való „vegyülés” helyett inkább abból lehet igazán építkezni, hogy egyszerűen leülnek, és megvalósítják, amit kitaláltak, bár azért a honi startupéletben is igyekeznek részt venni. Ezen ugyanakkor túlnőtt már valamelyest a projekt, hiszen Distinction név alatt, illetve már korábban is olyan elismeréseket gyűjtöttek be, amelyek révén nemzetközileg is megmérettethették magukat. A cél most az, hogy a startup a Windows Phone platform egyik meghatározó szereplője legyen.

Orosz Bálint
Orosz Bálint

Az általad irányított Distinction egy sor elismerést nyert már. Milyen díjak ezek, s mivel érdemeltétek ki?

Ha nem is a Distinction színeiben, de mi hárman, akik a céget alapítottuk – Kapui Ákos, Zöld László és én –, már régóta együtt dolgozunk, és számos díjat nyertünk. Első sikereink a Microsoft Imagine Cuphoz kötődnek. Ez egy háromfordulós világverseny – egyetemi, országos, illetve világdöntő –, ahol minden körben a legjobb csapat jut tovább. 2006-ban, 2007-ben, valamint 2008-ban győztünk az országos megmérettetésen, és 2008-ban a világdöntőn Ausztrália és Szlovákia csapata után a harmadik helyet szereztük meg a Green Watering nevű projektünkkel. Ezzel meghívást kaptunk a Szilícium-völgybe egy úgynevezett Innovation Accelerator programba, ahol egyhetes startuptréningen vehettünk részt, és találkozhattunk többek között olyanokkal, mint a Bing alapítója, aki akkoriban adta el a keresőt a Microsoftnak.

Kapui Ákos
Kapui Ákos

 

 

2008-ban és 2010-ben megnyertük a Win The Web 24 órás webes fejlesztői versenyt. Ezen nemcsak diákcsapatok, hanem az ország legjobb cégei is indultak. 2009-ben a Green Watering projektet az amerikai Kairos Society beválasztotta a világ száz leginnovatívabb diákprojektje közé, így azt a New York-i tőzsde trading roomjában prezentálhattuk. 2011-ben pedig a Cocktail Flow nevezetű projektünkkel elnyertük a Microsoft Innovációs Díját okostelefon kategóriában.

Zöld László
Zöld László

 

 

 

 

Hogyan, mikor állt össze a csapat, s mennyire volt tudatos az építkezés?

A csapat magja 2006-ban állt össze, egyetemi (BME-s) ismeretség alapján. Azóta sokat fejlődtünk, és több irányváltáson mentünk keresztül. Eleinte mindhárman szabadúszók voltunk, csupán egy-egy projektben működtünk együtt. Ahogy nőttek ezek a projektek, úgy dolgoztunk egyre többet közösen. Végül úgy láttuk, hogy együtt sokkal erősebbek lehetünk, mint külön-külön, és elhatároztuk, hogy közösen céget alapítunk.

Végigjártátok a szokásosan tanácsolt „szamárlétrát”: startupversenyek, vegyülés más kockákkal, befektetői meetingek?

Viszonylag későn kerültünk be a startupvilágba, egyáltalán nem a hagyományos életutat jártuk be. Egyrészről a cégünk önfenntartó, hiszen egyedi szoftverfejlesztéssel is foglalkozunk. Önfenntartó, viszont nem profitábilis. A bevétel minden egyes részét visszaforgatjuk a saját projektek fejlesztésébe és annak finanszírozásába. Úgy gondoljuk, ez rendben is van/volt így. Számtalan projektet láttunk, vittünk végig, és a megszerzett tapasztalatok rengeteget segítenek saját projektjeink fejlesztésekor. Másrészről nem mondanám magunkat tipikus vegyülős kockáknak sem. Mi elsősorban abban hittünk/hiszünk, hogy nem az ötletelés és a másokkal való vegyülés a siker kulcsa, hanem sokkal inkább az, hogy leüljünk és megcsináljuk, amit kitaláltunk. Bár amennyire tudunk, igyekszünk részt venni az itthoni startupéletben is. A kevés vegyülés ellenére befektetői meetingjeink azért vannak…

Hol tartotok most a startup építésében? Milyen befektetők álltak már a cég mellé? S mik a jelenleg kitűzött célok ennek fényében?

A Valley Connect mint stratégiai és angyalbefektető van jelen. Pillanatnyilag azon dolgozunk, hogy a saját termékeink minél jobban teljesítsenek, hogy nagyobb tőkével rendelkező kockázati befektetők figyelmét is felkeltsük. A saját projektjeinkből (Cocktail Flow, AppFlow) származik bevétel, ám még nem tartunk ott, hogy ez teljesen finanszírozza a cég működését. Jelenleg a kitűzött célunk, hogy a Windows Phone platform meghatározó szereplői legyünk az alkalmazásaink segítségével.

A Valley Connect inkubátorprojekt mennyiben tud segíteni nektek? Mit várhattok tőle?

A Valley Connecttel immár fél éve együtt dolgozunk. Egyrészről anyagi támogatást kaptunk tőlük, másrészről – és ez az előbbinél számunkra fontosabb – roppant sokat segítettek abban, hogy „formát öltsünk”. A stratégia kidolgozásától az első üzleti terv megírásáig rengeteget segítettek. Fontos megemlíteni, hogy soha sem akartak előtérbe kerülni, vagy irányítani a döntéseinket. Ezeket mindig mi magunk hoztuk, ők csupán tanácsot adtak – ám azt szinte mindig megfogadtunk, mert nagyon sokat jelentett, hogy míg mi csak technikai oldalról, addig ők üzletileg is látják a projektjeinket. A Valley Connect tehát egyfajta mentorszerepet tölt be cégünk életében.

Szélesebb körben többnyire az i-kütyük és az Android kapcsán merül fel, hogy érdekesek meg „szexik”. De nektek hogy jött, hogy Windows Phone-ra fejlesszetek?

Adott volt, mivel a Microsoft-technológiában igen járatosak voltunk. Valamint a Windows Phone új platform, így újak a szereplők és a lehetőségek is. Rögtön az első projektünk (Cocktail Flow) óriási sikert aratott, a segítségével eljutottunk Redmondba, valamint Las Vegasba is, ahol találkozhattunk a Windows Phone-t fejlesztő csapat magjával. Ezek az élmények óriási lökést adtak, mert úgy láttuk, hogy jó és eredeti a koncepció, illetve az irány, amerre a platform halad, és biztosan hisszük, hogy nem is olyan sokára a Windows Phone is rendkívül népszerű és „szexi” lesz. Mi pedig akkorra már helyzeti előnyben leszünk a többi új belépővel szemben.

Mi lesz a következő nagy dobásotok?

Egyelőre a meglévő két appunkat szeretnénk tökélyre fejleszteni, és ezután fogunk dönteni, hogy mi lesz a következő alkalmazás, amelyet készíteni fogunk.

Szerző: Török Diána

Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos

2 napja

Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón.

A Pepsi Max nyerte a kólák ízpárbaját

2019. augusztus 22.

A Pepsi Max Ízpárbaj során a vállalkozókedvűek a Pepsi kalóriamentes termékét hasonlíthatták össze a legnépszerűbb kalóriamentes kólával. A vakteszt eredményeként a kóstolók 56 százalékának a Pepsi Max ízlett jobban.

Shane Tusup fellép az Influencer Festiválon

2019. augusztus 22.

Shane Tusup lesz az Influencer Festival kiemelt vendége, aki a csúcsteljesítményről és a saját korlátaink felszabadításáról tart 4 órás workshopot az Akvárium Klubban, szeptember 13-án.