Változott-e az utóbbi időben a televíziós híradó funkciója?

Közmondásos, hogy a háború utáni generáció tagjai körében szinte mindenki tudta, hol volt és mit csinált éppen, amikor értesült a Kennedy-gyilkosságról. Többségük a rádióból vagy másnap az újságokból tudta meg a hírt. Egy jóval későbbi generáció életében ugyanezt jelenti 2001. szeptember 11., amiről tízből kilencen televízióból szereztek tudomást. A három évvel ezelőtti párizsi merényletekről a legtöbben már egy applikáció által küldött push alertből értesültek. A mai hírfogyasztó a számítógépén vagy a telefonján kapja a legfrissebb hírt, és ha az fontos neki, akkor kapcsolja be a hírcsatornákat. És aztán azon a csatornán marad, ahol a legtöbb hírrel szolgálnak. A hétköznapokban, vagyis amikor nincs breaking news, a napi hírtömeg után egy összefoglalót kaphat a tévénéző, ahol szerkesztett formában láthatja a több ezer hírből azt a néhányat, amit fontosnak talál az a szerkesztőség, amelyikben megbízik. Egyre többen vannak, akik csak a saját véleményük megerősítést várják, és a mai kínálat kiszolgálja őket is – nekik is van bőven televíziós tartalom, ezek közül sajnos elég sokat megtévesztően hírműsornak neveznek. Egyébként is: olyan világban élünk, ahol egy 160 karakteres tweet ugyanakkora erővel és értékkel bír a kommunikációs térben, mint egy The New York Times-cikk, amelyen adott esetben több újságíró hónapokig dolgozott. Ha megnézzük, hogy Tibi atyának több mint egymillió, Lady Gagának pedig közel hatvanmillió követője van a Facebookon, világos, hogy a szerkesztett és a felhasználók által generált tartalmak közel azonos hatást képesek elérni; a celebek – legyenek akár közéletiek – posztjai pedig gyakran több emberhez jutnak el, mint a szerkesztett hírek.

Műfajon belül még mindig a televízió a hitelesség elsőszámú forrása?

Embere és országa válogatja, Magyarországon még mindig a televízió az első számú hírforrás. De ez nem is annyira hitelességi, mint emberi kérdés. A televíziós híradó erőssége továbbra is az, hogy választ ad arra a sokakban meglévő igényre, hogy egy hitelesnek tartott forrástól minden nap kapjon egy összefoglalót a nap történéseiből, ahol elválasztják a fontosat a nem fontostól, a fontosat az érdekestől. Varázsa a mozgó képben és a személyességben van. Abban, hogy egykoron Walter Cronkite, vagy ma mondjuk, Anderson Cooper mondják el nekünk a híreket. Ez egyfajta bizalmat, „familiáris” hangulatot teremt. Az online sajtó ezt az azonosulást a sajátos stílusával, az olvasói által is használt egyéni nyelvhasználatával éri el. Azt mondják ezzel magukról, hogy nem egy távoli elefántcsonttoronyból mondják meg a megfellebbezhetetlen igazságot, hanem pontosan olyanok, mint a közönségük.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Milyen kihívást jelent a magyar médiapiac folyamatos átalakulása?

Nehéz piaci körülményekről beszélni egy olyan helyzetben, ahol a piacnak lassan a döntő többségét egy tulajdonosi kör befolyásolja, és ahol a hirdetések meghatározó része is egy helyről, ráadásul az államtól érkezik. Ha a fogyasztói piacot vesszük, azt látom, hogy egyre nagyobb az igény a higgadt, kiegyensúlyozott híradókra.

Mennyivel nehezebb ma a nyilvánosságot tájékoztatni, mint korábban?

Mivel ma már az általuk felügyelt, ellenőrzött, illetve tulajdonolt – sőt, a KESMA létrejöttével, az „önkéntes” felajánlások után immár jogilag is, elismerten közösen birtokolt, központilag irányított és felügyelt – médiával ez a réteg maradéktalanul elérhető, megtehetik, hogy a többi orgánumot ignorálják.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Ennek három súlyos következménye van. Egyrészt kialakult egy olyan nem is kicsi réteg, amely egyáltalán nem fogyaszt valóságos híreket, csupán a politikailag megtervezett tájékoztatást kapja. Másrészt megszűnt a média számon kérő funkciója. Bár sajtószabadság van, hiszen mindent le lehet írni, a választott vagy kinevezett politikai vezetők csak a saját befolyásuk alatt lévő orgánumokkal állnak szóba – mint láttuk, gyakran a kérdéseket is maguk írják –, így nem lehet valódi interjúban, élő adásban szembesíteni őket a tényekkel, korábbi állításaikkal.

Rádióriporterként sok parlamenti tudósítást készítettem, több választási kampányt csináltam végig. Emlékszem 1994-re, amikor Orbán Viktornak az volt az egyik legtöbbet ismételt mondata, hogy a kommunisták, akiken ő az MSZMP utódpártját, az MSZP-t értette, kötelékben repülnek. Azzal érvelt, hogy azért kell legyőzni őket, hogy ne legyen megint olyan világ, amilyenben ő is felnőtt, amikor az előrejutásban nem a képességek, hanem a kapcsolatok döntenek: ahol nem az számít, ki milyen szorgalmas és tehetséges, hanem az, hogy kivel van jóban. 2019-ben a Forbes magazin számításai szerint Magyarország leggazdagabb embere egy olyan személy (Mészáros Lőrinc – a szerk.), aki soha nem vett részt piaci versenyben, viszont közismerten a miniszterelnök gyerekkori jóbarátja, és egyetlen év alatt több mint 250 milliárd forint közbeszerzést nyert. Egy szabad médiahelyzetben egy ilyen ellentmondásra rákérdeznek a riporterek. Ugyanígy a migrációs politikára: ha egyetlen külföldit sem fogadunk be, mert azok terroristák, miért fogadunk be pénzért letelepedési kötvényt vásárolókat, vagy jogerősen elítélt politikusokat; ha az ország elutasítja a menekültek elosztásának európai kvótáját, miért követelt az ENSZ közgyűlésen a miniszterelnök kötelező világkvótát. Ezeket a kérdéseket egy szabad országban felteszik, és a politikusok válaszolnak, mert egyrészt ez a kötelességük, másrészt ez a „dolgok rendje”. És nyilván folytathatnám tovább a sort.

A helyzet harmadik következménye pedig az, hogy mivel a döntéshozók megtehetik, hogy ignorálják a független médiumokat, ezeknél sem lehet valóban kiegyensúlyozott közéleti újságírást folytatni, hiszen el vannak zárva információktól és forrásoktól.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Egy ilyen környezetben az Euronews kit és hogyan szólít meg?

Tudomásul kell vennünk, ez jelen pillanatban egy rétegcsatorna. Azokat célozzuk, akiket nemcsak az általuk vallott nézetrendszer megerősítése, hanem a valóságos információk és a nemzetközi összefüggések érdekelnek. Az adásunk nem könnyen emészthető; zéró bulvár, zéró belpolitika: nem kell minden pillanatban fenékmutogató celebbel vagy pofozkodó politikussal szembesülni.

Feltételezések szerint ott kezdtek el helyi nyelven sugározni, ahol gondok vannak az európai értékek elfogadásával, képviselésével. Milyen okok vezettek odáig, hogy 2012-ben a görög, 2013-ban pedig a magyar Euronews is elindult?

Nem titok, hogy mindkét országnak voltak vitái az Európai Unióval. A döntéshozók úgy ítélték meg, ezekben a tagállamokban kevés az európai értékeket megjelenítő médium. Az Európai Bizottság – a közkeletű tévedéssel ellentétben – nem tulajdonosa az Euronewsnak. Bár támogat minket, de nem a műsort, a hírkészítést, hanem azt, hogy a már meglévő európai tartalom magyar nyelven is hozzáférhető legyen. Lényegében kiterjeszti az elérést.

Sikerült elérni az induláskor megfogalmazott célt, miszerint meg kívánjátok előzni a nagy, nemzetközi hírcsatornákat, például a CNN-t vagy a BBC-t?

A nézők értékelik az igyekezetet, ezt támasztja alá egy friss kutatásunk is, amelyben az RTL Híradója után az Euronewst nevezték meg legtöbben mint szerintük leginkább tárgyilagos hírforrást. Pedig a mi műsorunk körülbelül egyharmad annyi háztartásban érhet csak el, mint a többi, híreket sugárzó csatornáé.

2013-ban az indulás kapcsán tudatformáló hatást vártál az adótól. Hol tart a folyamat?

Borzasztó nehéz objektíven mérni, mennyit változott a közönség tájékozottsága. Az biztos, hogy ma sokkal tájékozottabbak az emberek a nemzetközi történésekben, mint öt évvel ezelőtt. Ez persze a nemzetközi trendeknek, illetve annak is a következménye, hogy a kormánypártok kommunikációja belpolitikává tette a külpolitikát. De azért remélem, hogy az Euronewsnak is szerepe van abban, hogy többet tudunk a világról.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Hogyan fogalmaznád meg az Euronews szerepét a magyar hírcsatornák között?

A nemzetközi hírek magyar nyelvű tálalása, továbbá az európai értékek megjelenítése. A világ szerencsésebb nemzetei már régen hozzászoktak, hogy a világ történéseiről naprakész tájékoztatást kapjanak, hogy 0–24 órában elérjék a világ legfontosabb híreit anyanyelvükön. Ilyen Magyarországon nem volt az Euronews elindulásáig.

Egyre inkább megfigyelhető, hogy a hírcsatornák is szélesítik a programkínálatukat. Terveztek hasonló lépéseket?

A jövőről, a robotizációról, a technológia társadalmi hatásairól, a gazdaságról, a migrációról, az éghajlatváltozásról, az energia jövőjéről, arról, hogyan alakulnak át a szövetségi rendszerek, és számos egyéb valódi „sorskérdésről”. Ezt egyfajta kísérletnek szánjuk, meglátjuk, a nézőink és a piac hogyan fogadják ezeket a tartalmakat.

Egészen fiatal korod óta újságírónak készülsz. Szerelem volt első látásra?

Mindig újságíró akartam lenni, már kisgyerekkoromban is írtam, tinédzserkoromban pedig, amikor az iskolarádiót vagy az iskolai újságot szerkesztettem, azt terveztem, hogy majd egyszer újságíró és rádióriporter leszek.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Mi motivál?

News junkie vagyok, a hírekből élek, szenvedélyem a híradózás. A Newsroom című amerikai sorozatban mondja az elképzelt hírcsatorna műsorvezetője, hogy volt idő, amikor az újságírás nem szakma, hanem hivatás volt. Nekem máig az. Még akkor is, ha látom, hogy itthon sokan betanított munkásként űzik, egyesek egyenesen „katonai” feladatnak tekintik.

Kert Attila (Fotó: Valuska Gábor)

Ritkán adsz interjút, keveset lehet tudni rólad, de ha körbenézünk az irodádban, egyértelmű, hogy bensőséges a kapcsolatod a sporttal és a rockzenével.

Elég sokat sportolok, volt olyan év, amikor négy maratont is futottam. A zene szinte egyfolytában szól, sokszor még hírszerkesztés közben is. Robert Smith (a The Cure énekese – a szerk.) a múlt héten volt 60 éves, így minden kollégám kénytelen volt őt hallgatni. A kedvenc zenekaraimat, ha csak tehetem, igyekszem élőben is megnézni.

Tegyük fel, kapsz egy lehetőséget, hogy interjút készíts Donald Trumppal vagy Mick Jagerrel. Melyiküket választanád?

(Nevet.) Most azt próbálod elérni, hogy válasszak a hivatásom és a hobbim között?

Azt gondoltam, egyértelműen Jaggert fogod mondani.

Legszívesebben Orbán Viktort mondanám. De hogy visszatérjünk a realitások talajára, bár mindkettő izgalmas lenne, talán inkább valaki olyat választanék, akinek van mondanivalója a világról, nem fél akár megosztó politikai állásfoglalásokat tenni, és mint zenészt is szeretek. Azt hiszem, Bono (a U2 énekese – a szerk.) jó lenne.