2011. 3. szám | Hírek

Személyi hírek

Süveges Gergő márciustól ismét kizárólag képernyősként tevékenykedik a Magyar Televíziónál. A nemrég az M2 intendánsává kinevezett tévés azért adta vissza megbízatását, mert elmondása szerint nem maradt ideje a családjára. „Be kellett látnom, hogy rossz példa lenne, ha épp egy gyerekcsatorna vezetője hanyagolná el saját gyerekeit, márpedig a két feladat – az intendánsi és a műsorvezetői – csak ennek árán lett volna folytatható együtt. Izgalmas feladat volt, az M2 természetesen továbbra is számíthat rám” – magyarázta döntését. A leendő gyermekadó irányítását további rendelkezésig Dobos Menyhért és Rákay Philip veszi át.

D. Tóth Kriszta március 15-ével távozik a Magyar Televízió Híradójától. A műsorvezető egyfelől több időt kíván tölteni ezentúl a családjával, másfelől 15 évnyi híradózás után új szakmai kihívások elé nézne. Az is lehetséges, hogy még feltűnik a közmédium valamely más programjában, erről tárgyalások folynak. D. Tóth Kriszta 2002 óta vezette az MTV Híradóját, közben 2004 júniusa és 2007 márciusa között a köztévé brüsszeli tudósítója volt.

Turi Árpád lett a Class FM új vezérigazgatója február 16-i hatállyal, mivel Pakots Zsolt a rádiót birtokló Advenio Zrt. egy másik médiás projektjén dolgozik ezentúl. Turi Árpád a kinevezés ellenére megtartotta a kereskedelmi igazgatói pozíciót is. Ugyanezt a posztot betöltötte korábban a Sláger Rádiónál és a Danubius Rádiónál is. Pakots Zsolt a távozás ellenére tagja marad az Advenio igazgatótanácsának.

Nagy Györgyi
Nagy Györgyi

Nagy Györgyi látja el – külső tanácsadóként – a Sió-Eckes vállalati PR feladatait, miután ez a feladatkör február 1-jével különvált a marketingosztálytól. A szakember nem foglalkozik a cég márkáinak kommunikációjával, ugyanakkor közvetlenül az Eckes-Granini Grouptól kap feladatokat egy nemzetközi projekt részeként. A szakember 2007 őszétől vesz részt külső tanácsadóként a gyümölcslégyártó munkájában. Emellett egyéb független projekteken is dolgozik, illetve a Szent István Egyetemen óraadóként tanít.

 

 

 

 

 

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf

Steiner Kristóf lett a főszerkesztője a MusicPlus néven indult új zenei csatornának. A február 19-től műholdas platformon elérhető, tizen- és huszonéveseket megcélzó tévét a Skyble Media gründolta. Steiner Kristóftól azt várják, hogy megvalósítsa a csatorna szlogenjét, miszerint „több mint zene”. Ő választja ki a képernyősöket, és alakítja ki a tematikus műsorokat.

 

 

 

Kovács Ildikó
Kovács Ildikó

Kovács Ildikó tölti be február 1-jétől a Magyar Telekom társasági PR igazgatói posztját. E pozícióban a szakember irányítja a távközlési cég külső és belső kommunikációs tevékenységét. Kovács Ildikó 17 éves szakmai múlttal rendelkezik a vállalati kommunikáció, a márkamenedzsment és a társadalmi felelősségvállalás terén. 1998-tól az InterCom marketing- és kommunikációs igazgatója volt, majd 2004-ben az E.ON Hungária kommunikációs és márkamenedzsment-vezetője lett. 2008 óta az energiaipari cég németországi központjában corporate brand igazgatóként dolgozott.

 

 

 

 

Parádi Judit
Parádi Judit

Parádi Judit felel február 1-jétől a Ringier Kiadó vállalati és üzleti kommunikációjáért, miután a két területet egy szervezeti egységbe vonta a cég. A szakemberhez tartozik a PR, a belső kommunikáció, a B2B-marketing, a vállalati kommunikáció és a CSR koordinációja. Parádi Judit 2005 óta dolgozik a Ringier-nél, és 2008 óta vezette a vállalati kommunikációs osztályt.

 

 

 

 

 

 

 

Steff József
Steff József

Steff József lett március 1-jével a Sanoma Budapest új kereskedelmi igazgatója, mivel elődje, Kürti István tíz év után távozott a médiavállalattól. (Steff József portréját lapunk 50. oldalán olvashatják.)

Misinszki Ákos operatív ügyvezetőként, Nyéki Attila pedig kreatívigazgatóként folytatja pályafutását az Akció 360-nál, miután az ügynökségi csoportot tulajdonló Baldaszti&Partners megegyezett a most érkező szakemberek többségi tulajdonában lévő Conness Communicationnel. Az utóbbi cég a megállapodás nyomán beolvad az Akció 360-csoportba. Misinszki Ákos 1997 óta tevékenykedik a reklámszakmában, 2009-ig a Publicis ügyfélkapcsolati igazgatója és a Publicis Dialog ügyvezetője volt. Nyéki Attila 1992-ben szövegíróként kezdte a Lintasban, majd dolgozott a Young & Rubicam Budapestnél és a PMS Y&R-nál Amszterdamban. Ezután kreatívigazgató lett a Teamnél, stratégiai és kreatív-tanácsadó a Pennénél, kreatívigazgató az Edisonnál, majd a Greynél.

 

Jövés-menés a TV2-nél

Rényi Ádám
Rényi Ádám

Február 1-jétől Rényi Ádám váltotta Nagy Andreát a marketing- és kommunikációs igazgatói pozícióban. Ő felel a TV2 teljes on-air és off-air kommunikációjáért a program-PR, a vállalati marketing, az internetcsoportok és a kreatívosztály irányításával. A szakember visszatért volt munkahelyére, hiszen televíziós pályáját a TV2-nél kezdte.

 

 

 

 

 

Yvonne Dederick
Yvonne Dederick

Szintén február 1-jétől Yvonne Dederick gazdasági igazgatóként felel a pénzügyi és számviteli osztály, illetve a kontrolling- és üzleti tervezési osztály működéséért. A szakember Szilágyi Miklós gazdasági és adminisztratív igazgatót váltotta.

A legnagyobb átszervezés a kereskedelmi osztályon történt, ahová Steve Varcoe már korábban csatlakozott tanácsadói minőségben. A helyén maradt viszont Kovács Krisztián kereskedelmi igazgató, aki alá három osztályvezető tartozik. A szpotértékesítési osztályt Török Eszter, a bevételgazdálkodásit Novák Beáta vezeti továbbra is. Az üzletfejlesztési osztály élére Megyeri András került, aki a TV2-csoport non-spot bevételeiért felel, beleértve a médiatörvény által újonnan engedélyezett reklámozási formák piacra vezetését is. Az utóbbi osztály az eddig Fekete Attila által irányított terjesztési és üzletfejlesztési, valamint a Boncsér Henrietta által vezetett BRANDcare osztály összeolvadásából jött létre, miután mindkét szakember közös megegyezéssel távozott a TV2-től.

Új, kétszáz részes rádiósorozat indul a Kossuth rádióban

2021. január 21.

Új, kétszáz részes, naponta jelentkező rádiósorozat indul péntektől a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő legkiválóbb magyarokról a Kossuth rádióban Elindultam szép hazámból, magyarok a nagyvilágban címmel.

. ajánlásával