2011. 4. szám | Eset

„Ezek nem Facebook-forradalmak”

Minimális arab esély a szabad médiára

Közösségi oldalak nélkül is beindult volna az észak-afrikai diktatúrákat elsöprő úthenger – állítja lapunknak nyilatkozva a muzulmán társadalmak trendjeit évek óta kutató szociológus. Páll Zoltán ugyanakkor nem jósol túl rózsás jövőt a térségben a demokratikus médiának; szerinte a lepacsizott sajtószabadság évtizedei várnak a régióra. Itt ugyanis kevesen fektetnek a szektorba, és azok sem ezen az ágon akarnak profitot termelni.

Az újmédia-rajongók közül sokan Facebook-forradalomként ünnepelték a pár hónapja indult észak-afrikai eseményeket, mondván, a webkettő olyan eszközt adott a diktátorok ellen felkelők kezébe, amire azok nemigen tudtak érdemben válaszolni. Igazuk volt?

Ebben igen, de abban nem, hogy túlbecsülték a közösségi oldalak jelentőségét. A tunéziai, a líbiai vagy az egyiptomi társadalom európai szemmel valóban szokatlanul fiatal és nagyon kíváncsi. Csakhogy a webkettő a lakosság csupán egy elhanyagolható szeletét éri el. Azokat, akik hozzáférnek a világhálóhoz. A nyomornegyedek népe, amely szintén az utcára vonult, talán csak hírből ismeri az internetet, így igénye sincs rá.

Magyarán: nem a Facebook mozgósított, hanem a népmozgalom talált magának egy olyan eszközt, amely ellen még nem készült fel a hatalom?

Nagyjából erről van szó. Tunéziában például már szinte mindenkinél rég betelt a pohár, Líbiában erős törzsi vetélkedés színezete van a harcnak, Egyiptom megint más történet.

Miért a Facebook lett az online zászlóshajó?

Egyrészt azért, mert sok helyi regisztrálta magát a rendszerbe egyszerű kíváncsiságból, másfelől, mert biztosak lehettek abban, hogy felhasználói adataik nem kerülnek saját országuk hatóságainak kezébe. A dolog persze azért kacifántos, mert ezek az államok épp a nagy tömegmegmozdulások idején korlátozták a számukra problémás rendszerek működését, legyen szó rádióról, műholdon fogható tévécsatornáról, közösségi portálról vagy magáról az internetről.

A boldog netismerőknek mekkora a befolyásuk az eseményekre?

A helyzet olyannyira képlékeny, hogy ezt ma még nem tudni. Azt viszont igen, hogy több álamban a – demokratikus elkötelezettséggel nemigen „vádolható” – hadsereg a helyzet egyik kulcsa. A másik, ami biztos, hogy ezekben a társadalmakban elképzelhetetlen, hogy a nyugatihoz hasonló pártrendszerek alapján dőljön el, kinek a kezébe kerül a hatalom. Itt csak a törzsi tagozódásnak van hagyománya – és jövője. Európai típusú polgári demokrácia létrejöttére így nemigen látok esélyt. Nincs is meg hozzá a szellemi infrastruktúra, hiszen viszonylag kevesen éltek hosszabb ideig Európában vagy Amerikában.

És a szabad sajtó kialakulására?

Igazából erre sem. Ennek pedig egyaránt vannak társadalmi és gazdasági okai. Előbbiekről már szóltunk, ehhez járul még a demokratikus tapasztalat hiánya, valamint az, hogy a nagy reformokat errefelé felvilágosult, de a hatalmat erős kézzel felügyelő vezetők verték végig.

Lehet kellően erős gazdasági pillére Észak-Afrikában a független médiának?

Előbb a működési lehetőségeket kellene megteremteni. Egy lap vagy egy hírtévé szervezetét kiépíteni és fenntartani viszont drága dolog, és komoly indulótőkét is igényel. Helyben pedig az elit valamely befolyásos tagjával vagy csoportjával kell „jóban lenni” ahhoz, hogy működhessen a rendszer. Márpedig aki befektet a médiumindításba, plusz a kenőpénzbe, az nem akarja elveszteni a pénzét például amiatt, hogy egy kis rendszerbírálatért betiltják.

Tegyük fel mégis: egyszer létrejöhet egy viszonylag objektív médium. Gazdasági értelemben van esélye a túlélésre?

Nemigen. Ezek a társadalmak meglehetősen szegények – a médiafogyasztás alapvetően az ingyenes csatornákra korlátozódik. Akkor viszont reklámból kell megélnie az adott televíziónak. Ez pedig bajos dolog a muzulmán társadalmakban.

Elkapcsolnak, ellapoznak vagy nem fogadják be a reklámüzenetet?

Ezekben a társadalmakban jóval mélyebb a szóbeliség hagyománya, mint nálunk. A hírveréshez sokkal kézenfekvőbb a szájpropaganda, mint a reklám. És ez a közeli jövőben nem is igen változhat. A belépni készülő külföldi cégek ugyanis – épp a csekély várható profit miatt – nemigen fektetnek piackutatásba. Így aztán nem is igen tudják, hogyan lehetne élni a szűkös reklámlehetőségekkel.

Külföldi befektetők akkor kilőve. Marad az oroszországihoz hasonló struktúra, ahol minden nagyobb érdekcsoportnak megvan a maga kisebb vagy éppen nagyobb médiabirodalma?

Ez is megeshet, de én inkább az olasz modellre látok esélyt. Vagyis arra, hogy egy hosszabb ideig tartó hatalomgyakorlásra berendezkedő csoport épít ki saját rendszert. Ez ugyan pénzt közvetlenül nem hoz – ellenben segít uralmon maradni. És így már megéri a befektetés.

Nem túl kecsegtető jövőkép. Oldhat ezen a helyzeten az olyan pánarab adók léte, mint a katari al-Dzsazíra?

Természetesen. Feltéve, hogy hagyják a stábjaikat dolgozni. Épp az al-Dzsazíra nyert nagyot az utóbbi hetek észak-afrikai eseményein, mivel megint sikerült éles helyzetben bizonyítania, hogy a nyugatiak számára is érdemi módon tud hírt szolgáltatni. Ezzel pedig azt is, hogy van létjogosultsága az angol nyelvű adásnak. Ezzel az al-Dzsazíra olyan lépéselőnyre tett szert, amelyet egy kis odafigyeléssel a következő években megtarthat. És ebben az is a kezükre játszik, hogy nemigen akad versenytárs. A nyolc éve indított al-Arabija hírtévét – korántsem ok nélkül – úgy könyvelték el, hogy az Egyesült Államok felé húz, ez pedig a muzulmán társadalmakban nem valami jó ajánlólevél. Ráadásul jóval kevesebb pénzből dolgoznak, így a hírversenyben sem képesek beelőzni.

Páll Zoltán
Páll Zoltán

Páll Zoltán

1982-ben született, 2007-ben végezte el az ELTE arab–politológia szakát. Egy évvel később a hollandiai Leiden egyetemének ösztöndíjasa lett. 2009-ben az Utrechti Egyetem vallástudományok tanszékén kezdte meg PhD-dolgozata írását. Kutatási területe a transznacionális iszlám mozgalmak, hálózatok, a szalafita mozgalom, valamint a muzulmán társadalmak trendjeinek elméleti háttere. Szabadúszó újságíróként jelentek meg írásai a Népszabadságban, a 168 Óra Online-on, valamint a Kitekintő című külpolitikai szakportálon.

 

 

Amerikai bukta

Onnan kapott nemrég nyilvános dicséretet az al-Dzsazíra, ahonnan a legkevésbé várhatta: az amerikai külügyminisztertől. Mára ugyanis – érvelt Hillary Clinton – kinőtt egy olyan hírcsatorna-nemzedék, amelynek térnyerésére már nem tud versenyképes választ adni az amerikai média. A boly élén a katari adó áll, amely szó szerint megváltoztatja a nézők véleményét és hozzáállását. Az al-Dzsazíra nézettsége nő az Egyesült Államokban, mert a csatorna valódi híreket ad. Lehet ezzel vitatkozni, de a néző azt érzi, hogy valódi híreket kap a világból, napi 24 órában, nem pedig milliónyi hirdetést, érvelő „beszélő fejeket” és hasonlókat, ami nekünk sem igazán informatív, nemhogy a külföldieknek – fogalmazott. Egyben jelezte: Kína és Oroszország is méretes médiagalaxist épített ki mára, hogy propagálja saját értékeit vagy éppen álláspontját aktuális kérdésekben.

Miközben az USA egyes médiumainak vezető kommentátorai arról vitatkoztak, lepocskondiázta-e hazája híriparát a külügyminiszter, az al-Dzsazíra élő adásában ennél jóval izgalmasabb vita bontakozott ki a témáról. A katari csatornán megszólaltatott szakértők ugyanis arról beszéltek: az amerikai médiaipar maga tehet arról, hogy lemaradt. A hetvenes–nyolcvanas években, amikor a kábeltévé elkezdte meghódítani az Egyesült Államokat, a hagyományos nagy hálózatok költséglefaragással próbálták ellensúlyozni a nézők elvándorlása miatt kieső bevételeiket – ennek első áldozatai pedig a külföldi tudósítók voltak. Később a kábeltelevíziók harca is kiéleződött, s ezek is visszafogták nemzetközi jelenlétüket – maradtak hát a hazai hírek és a „beszélő fejek”. De – adta meg a kegyelemdöfést az egyik hozzászóló – nincs mit csodálkoznia Washingtonnak, ha nem akad olyan népszerű médium, amely világszerte propagálja az amerikai kormányzat elképzeléseit. A kínai China Radio International (CRI) vagy az orosz Russia Today (RT) állami pénzből működik, s az al-Dzsazíra is bőven kap a katari költségvetésből apanázst; aki reklámot akar, fizessen – szólt a felvetés.

Szerző: Benedek B. Levente

Konferencia a digitális edukációról a Da Vinci TV-vel

4 órája

Hogyan lehet a 21. századi gyerekek életének részévé válni pedagógusként? A Da Vinci TV digitális edukációs workshopján többek között erre a kérdésre keresik a választ január 30-án. A kezdeményezés kiemelt partnere a Telekom.

Amit ma megvédhetsz, ne halaszd holnapra!

7 órája

A január 28-i Adatvédelmi Nap remek alkalom a szervezetek számára, hogy megvizsgálják, a lehető legnagyobb biztonságban vannak-e az érzékeny információik? A Micro Focus erre ad tippeket.

Szombaton kezdődik A Dal 2020

9 órája

Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati első műsorában. A sorozat három válogatójából harmincból összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe - írja az MTI.

Pénzt gyűjtöttek a MOM Park vásárlói

2020. január 24.

Tavaly decemberben a MOM Park karácsonyi fotózást szervezett. A fotók értékesítéséből összegyűlt 850 000 forintot január 22-én adták át a Kis Lépések Alapítványnak.