2011. 5-6. szám | Lapkiadás

Párhuzamos univerzumok

Összetettebb vizuális élmény

Egyre-másra jelennek meg hazai lapok ipades formában. Néhány kivételtől eltekintve a kiadók csak próbaként vágtak bele a projektbe, hogy megtudják, olvasóik, hirdetőik miként fogadják azt. Eleinte még ingyenes a tartalomhoz való hozzáférés, de előbb-utóbb a felhasználóknak fizetniük kell érte. Az elterjedés pedig függ attól, hogy itthon mennyi táblagépet értékesítenek.

A digitális világ olyan, mint egy örökmozgó: soha sincs megállás, időről időre piacra kerülnek a különböző fejlesztések végtermékei. Különös világ is egyben, hiszen ami tegnap még korszerű eszköz volt, az holnapra talán elavul, a múlt egy darabjává válik.

A gyorsaságot jól jelzi, hogy míg néhány éve a mobiltelefonon keresztül történő internetezés, illetve egyes nyomtatott kiadványok mobilon való olvasása volt a „nagy durranás”, ma ez már természetesnek hat. Mostanában új megjelenési forma hódít: az iPad. Hogy mennyire, azt hűen illusztrálja egy közelmúltban napvilágra került adat, mely szerint 2010 utolsó negyedévében világszerte tízmillió iPadet adtak el, míg az év során összesen 18 millió talált gazdára. Mi ez, ha nem maga a hódító hadjárat?

De mi a helyzet itthon? Nos, azt tapasztalni, hogy egyre több kiadó ismeri fel az iPad jelentőségét, s mind több terméküket teszik ilyen formában is hozzáférhetővé. A teljesség igénye nélkül: immár az Apple táblagépén is olvashatóak a HVG heti lapszámai, így is elérhetővé vált a Story magazin 2010-es téli különszáma – amelynek applikációját az amerikai McPheters & Company elemzőcég a világ ezer magazinjának iPad-alkalmazásait összevetve a második legjobbnak minősített –, valamint az Éva magazin idei húsvéti különszáma is.

„Ha megnézi bárki az Éva Húsvétot, jól érzékelheti a tartalom többdimenziósságát: mozog, hangja van, be lehet nézni a kép mögé. Akárhogy is, ez több, mint amit az életben tehetünk, megadja a lehetőséget arra, hogy sokkal részletesebb információkhoz és sokkal összetettebb vizuális élményhez jussunk olvasás közben – felelte Margaret Ann Dowling, a Marquard Média Magyarország ügyvezető igazgatója lapunknak arra a kérdésre, hogy vajon mitől jobb, miben más ez a platform, mint a „hagyományos” digitális megjelenés. – Úgy döntöttünk, hogy az ipades formát egyelőre csak ennél a lapnál alkalmazzuk. Főleg a tartalom stílusa miatt választottuk ki e kiadványt.”

Ugyanezt a másságot hangsúlyozta a Sanoma Budapest a Story-különszám táblagépes megjelenésekor (az alkalmazásnak azóta a második kiadása is megjelent): „Az iPaden egy teljesen új típusú tartalomfogyasztás valósul meg. Az érintőképernyős táblagépeken másképp olvasunk, mint amikor az internet előtt ülünk, vagy amikor magazint tartunk a kezünkben. A Story magazin digitális különkiadásával a Sanoma innovatív szerepet vállal az új médium nyelvének kialakításában. Az iPad és a táblagépek az eddig ismert médiatípusok előnyeit egyesítik egy eddig sohasem látott, fantasztikus formában. Az iPad-Story magában hordozza a tv izgalmas mozgóképes világát, az internet gyorsaságát és aktualitását, valamint a magazinoktól megszokott, jól ismert dizájnt. A tartalomfogyasztás már nem lineáris, mint az újságok lapozgatásakor, hanem interaktív, szórakoztató. Célunk egy igényes, az eszközben rejlő lehetőségeket jól kihasználó iPad-magazinalkalmazással indulni, amely az egész család számára fogyasztható, egyfajta iránymutató megoldás, amely megmutatja, milyen lehetőségek rejlenek a magazinalkalmazásokban” – állt a kiadó közleményében.

Külföldön már jó pár napilap is elérhető iPaden, itthon még egy sem. Az Inform Média ugyan több megyei napilapot is megjelentet, egyelőre azonban még egyik kiadványát sem ültette át táblagépre. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem is fogja.

„A napilapok esetében is előnyös a termék újabb fogyasztói réteghez való eljuttatása – válaszolták érdeklődésünkre a kiadónál. – Az köztudott, hogy nem ugyanazok fizetnek elő a nyomtatott lapra, mint akik mobilon, táblagépen tájékozódóknak, az utóbbiak egy tehetősebb, fiatalabb réteget alkotnak. Ez pedig azt jelenti, hogy egy ipades napilap nyit egy eddig el nem ért csoport felé. Az Inform Média mindig élen járt az innovatív megoldások bevezetésében. Természetesen napirenden van a fejlesztés, de először szeretnénk egy biztos, állandó előfizetői kört kialakítani, a »hagyományos«, számítógépre optimalizált szolgáltatással.”

A Marquard Médiánál is az olvasó a fejlődés, a fejlesztés célpontja. Ahogy Margaret Ann Dowling fogalmazott, a Marquard-csoport a jövőben komoly hangsúlyt kíván fektetni az új, digitális platformokon való megjelenésre. Mint mondta, az új technikai lehetőségek kihasználásával a férfi- és női életmód tematikákat a nyomtatott magazinoktól eltérően látványos, interaktív formában tudják tovább bővíteni. Ennek érdekében tervezik, hogy komolyan fejlesztik a tartalomfejlesztési hátterüket.

„Nemcsak az Éva Húsvét, de minden termékünk esetében igaz, hogy az új eszközökre készített tartalmakkal új olvasókat szerezhetünk, olyanokat, akik nem fogyasztották magazinjaink nyomtatott kiadását” – tette hozzá.

Egy ilyen jelentős fejlesztés nyilván rengeteg pénzbe kerül. A mai magyar valóságot elnézve a befektetést hosszú távon nem lehet kizárólag a hirdetésekből befolyó összegből rentábilissá tenni. Előbb-utóbb eljön az idő, amikor az ipades olvasónak is fizetnie kell a tartalomért, ahogy a nyomtatott lap barátai is leszurkolják az újság árát a kioszkban.

„A különszám egyben teszt is. Az olvasók nézőpontja és visszajelzése a legfontosabb, ezért az első megjelenés ingyenes volt. Szükségtelen mondani, hogy nem az a célunk, hogy a tartalmat ingyen nyújtsuk. Az egy másik üzleti modell” – mutatott a jövőbe a Marquard ügyvezetője.

És ha már a jövőt érintettük, lehet morfondírozni azon, hogy az ipades elérhetőség megszűnteti-e a nyomtatott megjelenést, vagy csupán kiegészíti azt. Már csak amiatt is, mert egy kiadó a lapját táblagépre készítve komoly papír-, nyomda- és szállítási költséget spórolhat meg. (Nem mellesleg, az Egyesült Államokban február elején The Daily néven elindult az első kizárólag iPad-re szabott napilap – erről részletesebben lásd: Tabula rasa, Médiapiac, 2011. 4. szám.)

„Magyarországon a gyorsabb elterjedésnek egyelőre gátat vet a táblagépek ára, de a folyamat visszafordíthatatlan, az iPad és az ilyen típusú más készülékek egyre nagyobb teret hódítanak – hangsúlyozták az Inform Médiánál. – Hosszú távon nem valószínű, hogy teljesen átvennék a print helyét. Bizonyára több elérési forma is együtt él majd még jó darabig, a nyomtatott, az ipades és a PC-s felületeken egyaránt előfizethetőek lesznek a korszerű lapok.”

„Szerintem az iPad fantasztikus lehetőség arra, hogy még több helyen tudjunk reklámozni. A bevételnövekedés pedig segíti a további remek tartalmak létrehozását – utalt Margaret Ann Dowling egy másik nézőpontra, amely inkább az iPad kiegészítő funkciójára mutat rá. – Persze sok múlik azon, hogy 2011-ben, 2012-ben Magyarországon ténylegesen mennyi táblagépet értékesítenek, s ennek lesz-e érezhető hatása a kiadók ipades lapjaira, vagy sem. Biztos vagyok abban, hogy a közeli és a távoli jövőben más technikai fejlesztések is betörnek a piacra. A kérdés csak az: mi jön a táblagép után?”

Szerző: Raffai Ferenc

Újra együtt a Jóbarátok sztárjai

1 órája

Egy epizód erejéig újra összeáll a Jóbarátok régi sztárszereposztása. A 15 éve befejeződött népszerű sorozat új részét a májusban induló HBO Max streamingszolgáltató rendelte meg - írja az MTI.

Japán márka tarolt a Best Cars díjátadóján

2 napja

A Central Médiacsoport székházában adták át a Best Cars 2020-as díjait. A tíz országban zajló, az olvasók kedvenc autóit kereső szavazás során vizsgálták az autóvásárlási és -használati szokásokat is.

Charlie A Dal színpadán vendégszerepel

2 napja

Két évvel a Szekeres Adriennel közös fellépése után Charlie most szólóban tér vissza a nézők elé a Jég dupla whiskyvel című számával szombaton A Dal színpadán.

Változás a Vizeum médiaügynökség vezetésében

2 napja

Távozik posztjáról Eipl Vilmos, a Vizeum vezetője, aki öt éven keresztül látta el Dentsu Aegis Network (DAN) innovatív kommunikációs stratégiával és médiatervezéssel foglalkozó ügynökségének vezetői feladatait.

Közel 75 millió forintot fordít rádióműsorokra az NMHH

2020. február 20.

Tizenhét kereskedelmi, öt közösségi és három kisközösségi szolgáltató kap támogatást rádióműsorainak készítéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén meghozott döntése szerint.

Új ellátási lánc igazgató a Praktikernél

2020. február 20.

Csorba Lászlót nevezték ki a 20 áruházzal rendelkező áruházlánc ellátási lánc igazgatójának. A szakember 23 éve van a logisztikai pályán - írják közleményükben.