2011. 5-6. szám | Elektronikus média

Plusz egy gomb, +1 Google

Góliát és Góliát

A Google 2011. március 30-án bevezette a Like funkciót a keresőjében. Pontosabban elkezdte a bevezetését. Még pontosabban: ez nem is Like, hanem +1 névre hallgat. Egészen pontosan: a Google megpróbálja felvenni a versenyt a Facebookkal egy olyan területen, ahol utóbbi már többéves előnyre tett szert. Kezdődik – illetve új fronton folytatódik – az internetes óriások csatája.

A Google kétségtelenül a legnagyobb és legjelentősebb kereső a világon. Ugyanezek a jelzők elmondhatók a Facebookkal kapcsolatban is: a legnagyobb és legjelentősebb közösségimédia-szolgáltatás a világon. A két gigász harca csendesen zajlik már egy ideje, amit pedig meg szeretnének szerezni, az elsősorban az internet „felügyelete”. A nagy kérdés ugyanis az: melyikükön keresztül fog eljutni a forgalom a különböző site-okra?

Persze a két szolgáltatás alapjaiban különbözik egymástól. A Google kereső a weboldalakat elemzi, feldolgozza, és ha valaki valamit keres, igyekszik minél pontosabb találatot adni. A Facebook ilyennel még próbálkozni sem akar. Mindössze annyit tesz, hogy felületet biztosít a közel 700 millió felhasználójának, hogy ajánljanak egymásnak (mindenki a saját ismerősének) oldalakat. Vagyis míg a Google egyfajta technokrata forgalomirányító, addig a Facebook egy bölcsész hippi, aki csak egy jó bulit akar.

Kiderült azonban, hogy mindkét szolgáltatás egyformán fontos lehet. Pontos kereső nélkül igen nehezen lehet megtalálni számunkra fontos tartalmakat, nagyon nagy örömmel kattintgatunk ugyanakkor azokra a hivatkozásokra, amelyeket valamelyik ismerősünk oszt meg. Ráadásul miközben a Google próbál semleges lenni a tartalom megítélése szempontjából, a Facebook pont a véleményeket mutatja meg: mi tetszik és mi nem.

Változik a világ…

A Google viszont kényszerhelyzetbe került. Míg a Facebook még erősen növekedési pályán van, és egyelőre még nem látszik, hol lesz ennek a vége, addig a Google a legfontosabb piacán kemény riválissal „küzd”, és világszinten is kisebb a növekedési lehetősége. Vezető szerepét természetesen nem igazán veszélyezteti senki: nem valószínű, hogy valaha is lesz nagyobb kereső. De a Google-nél elég okosak, hogy lássák, az igazi konkurens nem egy másik kereső, hanem a közösségi média. A valódi versenytársak maguk a felhasználók. Ha valakinek van pár száz olyan ismerőse, akiknek csak a fele aktív napi szinten, akkor már annyi weboldaljavaslatot lát, hogy önmagában azok megnézésével eltelik az idejének jelentős része. Persze ez nem megoldás egy-egy konkrét keresésre.

Próbált már azonban valaki feltenni kérdést a Facebookon vagy a Twitteren? A közösségi oldalakon, ha van elég ismerősünk (vagy követőnk a Twitteren), akkor nagyon hamar kapunk érdemi választ. És nem nekünk kell a sok-sok találat közül kimazsolázni, hogy például melyik LCD-tévé lesz a legjobb vétel, vagy melyik szálloda mellett döntsünk, ha Londonba utazunk. Megmondják ezt az ismerősök: javasolnak valamit.

Ez a tendencia persze még nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a keresőre. Már most látszik azonban, hogy a „közösségi keresés” forgalmat von el a Google-től, márpedig ha a felhasználók inkább a közösségi médiából tájékozódnak, pont az igazán értékes keresések kerülnek át más csatornára. Így pedig máris kevésbé éri meg a Google-ön hirdetni.

Ez még csak egy lehetséges távoli jövő. Nem lehet tudni, valóban eljut-e odáig ez a fejlődési folyamat, hogy komolyan kelljen ezzel számolni. Amit ugyanis a Google megtanult, az a fejlődés sebességének a leckéje: nem évek, hanem sokszor csak hónapok állnak rendelkezésre az interneten a hibák kijavítására. Amikor már a forgalom jól látható részét elszipkázza a Facebook, késő lesz lépni. Akkor már nem lehet megállítani a felhasználók elvándorlását.

Ha harc, hát legyen harc!

A Google ezért úgy döntött, megelőző csapást mér. És ez a megelőző csapás lett a +1. Ez tudniillik nem más, mint az ajánlásfunkció beépítése a keresőbe, a közösségi keresés egyfajta ügyes beolvasztása. Hiszen a Google integrálja ezt a megoldást a normál találatok közé, beilleszti a hirdetésekbe, és természetesen be lehet tenni a weboldalakra is, vagyis oda, ahova a keresőből megérkezik a látogató.

Ez mind nagyon jól hangzik, de a dolog azért nem megy ennyire egyszerűen. A Google ugyanis az ismerőseinknek fogja megmutatni a +1-értékeket, ehhez pedig meg kell jelölni, kik is az ismerősök. A Google tehát – kicsit fordított irányból – egy új közösségi hálózatot akar építeni.

És itt jutunk el arra a területre, ahol a Google már többször kudarcot vallott, amit a Buzz!, a Twitter ellen harcba indított mikroblog-szolgáltatás, a Wave, az Új Levelezőrendszer és az Orkut, a klasszikus Facebook-ellenfél sorsa bizonyít. Egyik sem működik igazán, sőt, valamennyire mind megbukott. Van viszont a cégnek egy prosperáló, a kapcsolati hálóhoz nagyon hasonló szolgáltatása, a Gmail levelező, és némi közösségi funkciót a Google Reader, az RSS-olvasó megoldás is tartalmaz. Már most lehet tudni, hogy ezeken keresztül fogja a Google „kitalálni”, kik az ismerőseink. Nincs tehát más dolgunk, mint a Google-be bejelentkezve keresni, és az oldalakon like-olni. Ó, pardon: pluszegyezni!

A Google kezében ráadásul rengeteg olyan lehetőség van, amellyel ösztönözheti a felhasználókat – ösztönözhet bennünket – arra, hogy használjuk a +1-et, hogy kattintsunk rá, hogy beépítsük azt az oldalunkba. Sőt, igazán meg sem kell tennie bizonyos lépéseket, elég az, ha a többség úgy gondolja, megtette. Bőven elegendő, ha elterjed az a pletyka, hogy olcsóbb az a hirdetés, amelyiket többen +1-eznek, hogy jobb találati hely jut annak a site-nak, amelyikbe be van építve a +1, és ajánlják is azt.

Ezzel ha mást nem is, azt el fogja érni a Google, hogy nagyon hamar jelen legyen azon a rengeteg weboldalon, ahol a Facebooknak már van Like gombja. És ez nem kevés: becslések szerint a kétmilliót is meghaladja a számuk.

Kell ez nekünk?

Lesz tehát a Like funkció mellett +1. A kérdés csak az, élni fognak-e ezzel a felhasználók? Erre most még nagyon nehéz bármilyen választ adni.

A Facebook mellett ugyanis már most is sok oldal kínál hasonló megosztási lehetőséget. Sőt, hazánkban az iWiW ráadásként a Facebooknál is nagyobb felhasználói bázissal rendelkezik (legalábbis jelen cikk írásakor). De míg az iWiW-userek passzívak, a Facebook-felhasználók láthatóan aktívan like-olnak. Ha ugyanazon cikk mellett jelen van mindkét funkció, akkor szemmel is jól látható a két szolgáltatás közti ezen különbség. És így felmerül a veszély: hiába „éri meg” a weboldalak tulajdonosainak elhelyezni a +1 gombot, egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagy szeretettel fognak arra kattintani a látogatók.

Másrészt viszont miért is ne klikkelnének? A Google neve is jól ismert és jól cseng, nem nagyon van olyan ok, ami miatt ne használnánk egy Google-megoldást. Ügyes integrációval ráadásul tényleg hasznos dolog válhat a +1 funkcióból. Elég csak arra gondolni, hogy mennyire egyszerűen fel lehet így építeni egy virtuális könyvjelző-szolgáltatást: ha például rá tudunk keresni azokra a webhelyekre, amelyeket az elmúlt években +1-eztünk, máris kapunk egy olyan funkciót, amikor magunknak ajánljuk az oldalakat.

A lehetőségek tehát itt vannak a Google számára. Ezenfelül nem nehezedik rá olyan nyomás, hogy mindenképpen sikeresnek is kell lenni. Persze egy újabb bukás kellemetlen lenne, de mivel nem ez a cég fő szolgáltatása, fő bevételi forrása, lehetőség nyílik a kísérletezésre.

Márpedig a közösségi média láthatóan egyre fontosabb a felhasználók életében, a Google-nek pedig ezen a területen még nincs igazán erős terméke. Sőt lehet, még szerencséjük is lesz, hiszen az alapjában véve arctalan kereső- és az alapvetően személyes közösségimédia-szolgáltatás ötvözéséből akár még minőségileg új dolog is kialakulhat. Olyan, amire még a Google sem számít.

Lett tehát +1 szolgáltatás, amellyel élhetünk. Figyeljünk rá, integráljuk, használjuk – és legyünk mi is a haszonélvezői! A Google egészen biztosan partner lesz ebben.

Szerző: Berényi Konrád, ONLINEMARKETING.HU

Előretörnek az adatvezérelt kommunikációs csatornák

7 perce

Nyolcadik alkalommal készítette el az Inspira Research a reklámpiac hirdetői percepcióját mérő Marketing MoodBarometer kutatását. A 2020-as adatok egyértelműen mutatják az adatvezérelt marketing területek kedvezőbb megítélését.

Folytatódik a The Walking Dead

1 órája

Három hónap szünet után érkezik a The Walking Dread 10. évadának második fele az RTL Spike-on - írja a Sorozatwiki.

Újra együtt a Jóbarátok sztárjai

3 órája

Egy epizód erejéig újra összeáll a Jóbarátok régi sztárszereposztása. A 15 éve befejeződött népszerű sorozat új részét a májusban induló HBO Max streamingszolgáltató rendelte meg - írja az MTI.

Japán márka tarolt a Best Cars díjátadóján

2 napja

A Central Médiacsoport székházában adták át a Best Cars 2020-as díjait. A tíz országban zajló, az olvasók kedvenc autóit kereső szavazás során vizsgálták az autóvásárlási és -használati szokásokat is.

Charlie A Dal színpadán vendégszerepel

2 napja

Két évvel a Szekeres Adriennel közös fellépése után Charlie most szólóban tér vissza a nézők elé a Jég dupla whiskyvel című számával szombaton A Dal színpadán.

Változás a Vizeum médiaügynökség vezetésében

2020. február 21.

Távozik posztjáról Eipl Vilmos, a Vizeum vezetője, aki öt éven keresztül látta el Dentsu Aegis Network (DAN) innovatív kommunikációs stratégiával és médiatervezéssel foglalkozó ügynökségének vezetői feladatait.