2013. 1-2. szám | Elektronikus média

A t-commerce lehetőségei Magyarországon

A hazai e-kereskedelem elérte a 180 milliárd forintos forgalmi értéket, ami a teljes kereskedelem nagyjából 2,5 százaléka, azaz szabad szemmel is jól látható összeg. Az okostelefonok térhódításával a tranzakciók egy része már mobileszközökön keresztül zajlik, utat nyitva az m-kereskedelem előtt. Ahogy a televíziókészülékek fejlődnek, és az okostelefonos tévévezérlő applikációk terjednek, egyre nagyobb integrációra lehet számítani. Az OTT (over-the-top) videóról és a t-commerce-ről, azaz a televízión keresztüli értékesítési lehetőségekről azonban még alig esik szó.

E, M, F, T

Az e-kereskedelem előbb-utóbb betör a tévékészülékekre is. Legalábbis ez az érzés fogja el az embert, amikor elmélyül egy okostelevízió vagy egy hálózatra kötött eszköz (például Blu-ray-lejátszó) és egy „hagyományos lapos tévé” kombinációja nyújtotta élményben. Karnyújtásnyi közelségbe kerül a világ minden tartalma: elérhetővé válik az összes YouTube-videó, amelyek között okostelefonos távirányító-alkalmazás segítségével akár hangalapon is kereshetünk – mindez már a jelen, itt, Magyarországon is. A YouTube persze csak egy a számos szolgáltatás közül: előbb-utóbb az összes fontosabb alkalmazás megjelenik az okostévéken – a Facebooktól a Skype-on át a speciális tartalmakig, játékokig hozzáférést biztosító appok –, ami táptalajt ad az m-commerce, az f-commerce (Facebook commerce – bizony, nem lett eddig belőle semmi) mellett a t-commerce terjedésének is.

Mi kell a t-commerce-hez?

Valljuk be, a televíziós vásárlás fogalmáról ma még más jut eszünkbe, mint ami pár éven belül fog. A jövőben viszont megtörténhet (és meg is fog), hogy egy jó filmet nézve, amikor a főszereplő felbont egy üveg whiskey-t, megjelenik a képernyőn egy akciós ajánlat, mondjuk, a G’Robytól, és már rendelhetjük is az italt (amihez később értelemszerűen további termékeket lehet hozzáadni, mielőtt véglegesítenénk a rendelést).

Az, hogy ez megtörténjen, ma már nem igazán technikai kérdés. Ahhoz, hogy tévén keresztül tudjunk hasonló rendelést indítani, technikai értelemben már csupán a felhasználót kell a webáruházzal összekötni, a fenti példához hasonló módon pedig motivációt, impulzust kell adni számára a vásárláshoz. Eszközszinten persze szükség van egy okostévére és egy jó mobilalkalmazásra (amellyel nem kínkeserves a navigáció, mint a hagyományos távirányítókkal), elengedhetetlen továbbá egy olyan megoldás, amellyel a terméket meg lehet jeleníteni a releváns környezetben, és végül persze kell egy webáruház, amely majd lebonyolítja a tranzakciót. A magyar fejlesztésű fuso.tv üzleti modelljének bevételi pillérei között két hasonló megoldás is szerepel: az egyik az interaktív hirdetés, a másik pedig a webshopok kínálatának elérhetővé tétele a fuso platformon keresztül.

Tartalom- vagy termékértékesítés?

Az okostévék terjedését és azt a tényt figyelembe véve, hogy a televízió a legerősebb tartalomfogyasztási eszköz, a monetizálás egyik első terepe a digitálistartalom-értékesítés lehet, amely valószínűleg rövidebb úton kínál sikeres árbevétel-képzési lehetőségeket, mint az egyéb kereskedelmi próbálkozások. Megjelent az over-the-top (OTT) videó, amely a tartalom tulajdonosa és közvetítője közötti infrastruktúrán keresztül válik elérhetővé, úgymint Netflix, fuso.tv stb.

A filmek online lejátszására (streaming) szakosodott amerikai Netflix már az Egyesült Királyságban is elérte az egymilliós tagságot, és 2012 második fél évében olyan piacokat vett célba, mint Norvégia, Dánia, Svédország és Finnország. Az online videomegtekintéshez lejátszásalapú havidíjak tartoznak, s ezzel a modellel a Netflix vélhetően nagyobb sikerrel próbálkozik az említett európai országokban, mint ha hazánkban tenné, ahol a fizetős tartalomnak nincs még igazán kultúrája.

A még sokkal kevésbé ismert Qello a koncertfilmek piacát kívánja monetizálni okostévéken és okostelefonokon keresztül. A szolgáltató havi 4,99 dolláros díjért cserében a teljes repertoárhoz hozzáférést biztosít. Ez utóbbi a cikk írásakor 170-200 koncertet jelentett. A katalógusba rendezett koncertek stílus, korszak és egyéb paraméterek alapján kereshetőek. A kínálatban egyelőre jóval kevesebb HD-felvétel szerepel, mint ahogyan az a promóciós anyagok alapján várható lenne, viszont a Qello márkaépítési stratégiáját segíti, hogy a komolyabb okostévét vagy hálózatra köthető eszközt vásárlók számára két hónapnyi ingyenes kipróbálást ajánl fel. A koncertek tévén kívül megtekinthetőek okostelefonon is, így autóban ülve, Bluetooth rendszeren keresztül is élvezhetővé válik a koncertélmény.

A magyar fejlesztésű fuso.tv fuso elnevezésű platformján keresztül hetekre elegendő tartalmat kínál – jelenleg díjmentesen, ami értelemszerűen márkaépítési célokat szolgál. A fusóba belépve számos, Best Hollywood által forgalmazott korábbi mozifilm érhető el, de régi magyar filmek, televíziók tartalmai, illetve hazai lapkiadók online csatornáinak hosszabb-rövidebb tartalmai egyaránt megtalálhatóak a választékban. Később a fuso az ingyenes kínálaton túli extra tartalmakért fog pénzt kérni. A platform 2012 ősze óta egyre több okostelevízión keresztül férhető hozzá. Már működik Sony, Samsung és – néhány hete – LG készülékeken, de március végéig Sharp, Toshiba és Panasonic okostévéken is elérhetővé teszik a szolgáltatást.

Csak ezt a néhány példát figyelembe véve jól látható, hogy a tartalompiacon egyre több választási lehetőség lesz a jövőben, s ezeket várhatóan az fogja tudni jól monetizálni, aki egyre relevánsabb kapcsolódó tartalmakat tud majd kínálni a felhasználók számára, és ezáltal képes lesz őket tartalomvásárlásra ösztönözni.

A tartalom persze nem kizárólag tárgya, hanem eszköze is lehet a televíziós médiafogyasztás monetizálásának. A tartalomfogyasztás közben megjelenő releváns árucikkek vagy szolgáltatások megrendelése hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik a fuso felületein, és kezdetben a Shopline, valamint a Bónusz Brigád ajánlatai között lehet majd válogatni.

A romantikus film  megtekintése közben pár kattintással megrendelheti A szürke ötven árnyalata című könyvet
A romantikus film megtekintése közben pár kattintással megrendelheti A szürke ötven árnyalata című könyvet

A valóságban ez úgy fog működni, hogy a film nézése közben megjelenik a termék vagy szolgáltatás (lásd a képen), amelyet azonnal meg lehet rendelni a tévén keresztül. Ez a megoldás még a világpiacon is újdonságnak számít, ezért egyelőre nem tudni, milyen gyorsan és pontosan milyen irányba fog fejlődni, azt viszont már most sejteni lehet, hogy a technológia révén a szolgáltatók képesek lesznek egyre perszonalizáltabb ajánlatokat nyújtani, ami serkentheti az így kezdeményezett vásárlásokat.

 

Villáminterjú Lázár Csabával, a hazai fejlesztésű fuso.tv-t működtető fuso Ecosystem Nyrt. elnökével

Mekkora az okostévék (valamint a hálózatra kötött eszközök révén „felokosított” televíziók) piaca Magyarországon?

Óvatos becslések szerint körülbelül 500 ezer az eladott és már az otthonokban található okostelevíziók száma. A megfelelő, magyar nyelvű tartalom hiánya miatt azonban nem nagyon kötik rá ezeket az internetre. Azon dolgozunk több tévégyártóval, hogy ezen készülékeket összekapcsolják a fogyasztók a világhálóval. Arra vonatkozóan nem bocsátkoznék becslésekbe, mennyit csatlakoztatnak ma ezek közül az internetre.

Mely területek válhatnak üzleti szempontból értelmezhetővé? Melyek lehetnek az elsők: digitálistartalom-értékesítés, célzott ajánlatok, video-on-demand vagy egyéb?

Ezek kombinációja lesz a nyerő megoldás. Egy olyan rendszert fejlesztettünk, amely nemcsak preferenciáknak megfelelő digitális tartalmat ajánl és értékesít, hanem a médiafogyasztási szokások alapján termékeket és szolgáltatásokat is. Technikailag nincs különbség ezek között.

Mely tényezők hátráltatják vagy segítik a t-commerce elterjedését?

Egyértelműen segíti az úgynevezett internetre köthető okostévék térnyerése, a félmilliós becsült készülékszám már nem elhanyagolható. Hátráltatja ugyanakkor maga a magyar piac: nehézkesek a fizetési megoldások, még bizalmatlanok a felhasználók. Ez utóbbi kelet-európai jelenség, itt a kártyás fizetés még mindig kuriózum, Nyugat-Európában viszont már nem akadály.

Tudna-e megvalósult magyar és külföldi t-commerce-példát említeni?

A magyar piacról nem tudok még gyakorlati példát mutatni, de külföldről is csak olyat tudnék, ahol a t-commerce-nek csak bizonyos részét valósították meg. Tudtommal annyira összetett és komplex megoldás, mint a fuso, még sehol nem született.

Milyen lesz a telefon és a tévé kapcsolata a jövőben?

A telefon – mivel személyes tárgy – lesz az a platform, amely képes lesz a televízióval kommunikálni, és a célzott hirdetések, ajánlatok akár azon is megjelenhetnek, miközben az egész család a nappaliban tévézik. A telefon veszi majd át a fizetési feladatokat is (például MasterCard Mobile, PayPal, NFC-s fizetési megoldások segítségével).

Szerző: Dunder Krisztián, DUNDER.HU

Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala

11 órája

Az oldalt az NMHH azért hozta létre, hogy a széles sávú szolgáltatások főbb jellemzőit folyamatosan hitelesített adatbázis segítségével lehessen ellenőrizni.

Új város csatlakozott a Coca-Cola dunai projektjéhez

13 órája

A Coca-Cola HBC Magyarország támogatásával indult I Love Duna projekt a strandolás és a folyóhoz köthető szabadidős programok népszerűsítésén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a felelős vízhasználat fontosságára.

Innovációs versenyt hirdet az SAP

14 órája

15 ezer eurós összdíjazású, kétfordulós régiós innovációs versenyt hirdet az SAP, a Techstars accelerátorral közösen. A résztvevőknek nagyvállalatok létező problémáit kell megoldaniuk.

Főszerkesztőt vált a Radiosite.hu

15 órája

10 év után leköszön a Radiosite.hu alapító-főszerkesztője, Gálosi Szabolcs, helyét Huszár Dávid rádiós szakember veszi át.