2013. 9-10. szám | Hírek

Személyi hírek

Karas Monika lett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Áder János a miniszterelnök javaslatára augusztus 19-i hatállyal nevezte ki, kilenc évre. A pozíció Szalai Annamária áprilisi halála nyomán üresedett meg. Karas Monika 1985-ben szerezte jogi diplomáját az ELTE-n. Dolgozott a Lapkiadó Vállalatnál, a Hírlapkiadó Vállalatnál, az Esti Hírlapnál, a Magyar Fórumnál, a Nemzet Lap- és Könyvkiadónál, a HírTV-nél, valamint a Lánchíd Rádiónál.

Dunai András, a Sanoma Media digitálisüzletág-igazgatója váltotta Nádori Pétert, a Lapcom ügyvezetőigazgató-helyettesét a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete elnöki posztján. A pozíciót 2010-től 2013 augusztusáig betöltő Nádori Péter tagja maradt az elnökségnek, melynek összetétele nem változott.

Koltai Péter irányítása alá tartozik szeptembertől a TV2 terjesztési, üzletfejlesztési és digitálismédia-csoportja. A szakember pályafutását 2001-ben a T-Online-nál kezdte, ahol 2007-ben a multimédia-terület igazgatója lett. Két évvel később az Origo Zrt. tv-üzletág- és termékmenedzsment-igazgatójaként vezette piacra a LifeNetworkot és az OzoneNetworkot. 2011 és 2013 között az HBO regionális központjában üzletfejlesztési alelnökként az HBO GO piaci bevezetéséért felelt. Szintén a TV2-t érintő hír, hogy sales support vezetőként csatlakozott a céghez Potecz Zoltán, aki korábban az RTL Klubnál, az NRC-nél és a Viacomnál is dolgozott.

Kovács Krisztián lett augusztusban az IMD médialogisztikai cég magyarországi country managere. A szakember korábban négy éven keresztül a TV2 kereskedelmi igazgatói posztját töltötte be, 2012 óta pedig a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke. Tavaly rövid időre megfordult az MTVA Sales House-nál is.

Bus István látja el szeptembertől a Hamu és Gyémánt magazin főszerkesztői tisztségét. A szakember a lap tartalmi irányításán túl supervisorként a HG Media kiadóhoz tartozó magazinok szerkesztőinek munkáját is segíti. Bus István tíz évet töltött a Nők Lapjánál, majd hét évig a Playboy főszerkesztő-helyettese volt. Hat éve a Metropol véleményrovatának rendszeres szerzője is.

Szerencsés Dóra személyében szeptembertől új Healthcare Research Director vezeti az Ipsos egészségügyi kutatási portfólióját. A szakember karrierjét a Szinapszisnál kezdte 1998-ban, ahol a kvalitatív és a mystery shopping üzletágakat irányította. Pályafutását 2009-től a Millward Brownnál folytatta, ahol a vállalat magyarországi Healthcare divíziójának fejlesztésén, az ügyfélportfólió bővítésén dolgozott.

Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettesi megbízatása szeptember 10-ével közös megegyezéssel megszűnt az NMHH-nál. A szakember 2010. augusztus 11-étől látta el a tisztséget a hatóság alapító elnökének felkérésére.

Kustánczi Norbert tölti be a Hír24 főszerkesztői pozícióját szeptember 9-étől. A szakember 2011-ben csatlakozott a portálhoz hírszerkesztőként. Az elmúlt közel egy évben címlapszerkesztőként tevékenykedett. Korábban a Kitekintő.hu-nál, előtte pedig a Pécs TV-nél dolgozott. Részt vett a PécsMa.hu portál elindításában.

Benyó Zsuzsanna a Young and Partners operatív igazgatójaként folytatja pályafutását szeptembertől. A szakember 13 év után távozott a Graylingtől, ahol számos pozíciót töltött be, legutóbb – három és fél évig – operatív vezérigazgató-helyettes volt.

Király Anita váltotta szeptemberben az anyai örömök elé néző Polgár Krisztinát a Café Média élén. Az új vezető karrierjét az Initiative Mediánál kezdte. Ezt követően megfordult a Sport1-nél és a Rádió 1-nél is. Az ügynökségi oldalra a ZenithOptimediához tért vissza, majd 2006-ban csatlakozott a Café Médiához.

Mészáros Zsófi lett a 444.hu felelős szerkesztője szeptember közepétől. A pozíció korábban nem létezett, a szerkesztőségi struktúra átalakítása révén hozták létre. A szakember ezt megelőzően az Indexnél töltött 13 évet különböző posztokon. 2011 októberében, Uj Péter távozása után nevezték ki főszerkesztőnek, és a tisztséget 2013. március 15-éig látta el.

Macher Szabolcs irányítja country managerként a magyar piacra ősszel belépett ForestView-t, amely performance és affiliate marketinggel foglalkozik immár 14 európai piacon. A szakember korábban az OMD ügyvezetője, később független tanácsadó, majd az R-Time client service directora volt.

Gazda Albert október 1-jével, közös megegyezéssel távozott az Origo főszerkesztői pozíciójából. A posztot 2011. novemberétől töltötte be. Többek között az ő nevéhez fűződik az Origo címlapjának idén nyári átalakítása. Munkáját ideiglenesen Sáling Gergő, addigi főszerkesztő-helyettes vette át.

Hinora Ferenc a Magyar Marketing Szövetség új elnöke. Az MMSZ szeptember 25-én tartotta rendkívüli, elnökválasztó közgyűlését, ahol egyhangúlag támogatták az új jelöltet. Hinora Ferenc a Hinora Marketing Group alapító-vezérigazgatója, emellett akkreditált vezetőfejlesztő.

Harsányi Gábor lett október 1-jével a Viacom Kelet-Közép-Európáért és Izraelért felelős kereskedelmi igazgatója. A szakember korábban sales- és marketingigazgatóként dolgozott a cégnél, ahova egy rövid kitérő után, 2012-ben értékesítési igazgatóként tért vissza.

Lukaš Antoš váltotta Kallós Andrást a Telenor marketingkommunikációs igazgatói pozíciójában. A szakember kinevezését megelőzően a cseh Samsung marketingigazgatója volt. Korábban megfordult a Telefónica O2 mellett a Vodafone-nál, a Johnson & Johnsonnál, az Unilevernél és a Ferrerónál is.

Szabó Béla felel a Vodafone globális márkastratégiájáért novembertől. A szakember az újonnan létrehozott head of brand and communications strategy pozícióba kerül a londoni központban. Szabó Béla 2010 óta töltötte be a magyarországi Vodafone marketingkommunikációi posztját. Korábban a Leo Burnett reklámügynökség budapesti irodájának stratégiai vezetője, előtte pedig az Adviola és a Young & Rubicam ügyfélkapcsolati vezetője volt.

Papp István lett a Szallas.hu termékmenedzsere októbertől. A munkakör eddig ügyvezető igazgatói hatáskörbe tartozott. A szakember szállodaipari és turisztikai tapasztalatait a sümegi Hotel Kapitány wellness- és konferenciaszállodában és kapcsolt turisztikai vállalkozásainál szerezte, 2009 és 2011 között az értékesítésért és marketingért is felelt. Ezt követően tanácsadóként csatlakozott a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. csapatához.

„Aki akar dolgozni, el tud helyezkedni″

50 perce

MMOSZ elnöke: Tudjuk, honnan indultunk, éppen ezért tekintjük egyik legfontosabb küldetésünknek, hogy csak a szakmai sztenderdek szerint működő cégek foglalkozhassanak kölcsönzéssel.

Ismert sztárokkal kampányol a Samsung

6 órája

Nánási Pál készített magazinokba illő fotókat Dobó Ági, Henry Kettner, Kovács Rami, Ördög Nóra, Nagy Dani, Nessaj, és Török Ábel márkanagykövetekről.

Ingyenes decemberi online előadások a KULTEÁTRUMTÓL

1 napja

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban szeptember óta működő KULTEÁTRUM vezetősége úgy döntött, hogy a december 3-tól műsorra kerülő online előadásait ingyen juttatja el a nézők számára.