Kövess minket!

Trending Now

Jog és technológia: bíróságok helyett techóriások döntenek az emberi jogokról

A digitalizáció az összes alapjogunkat érinti, és egyelőre nehéz fogást találni rajta.

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Része lesz-e a hagyatékunknak egy videójáték-profil, amelybe sok pénzt öltünk? Forgalomképes-e a digitális személyiségünk? Dönthet-e a Facebook az emberi jogokról a bíróságok helyett? A jognak pillanatnyilag egyáltalán nincsenek kész válaszai arra, hogy mit kezdjen a technológiai fejlődés által generált kihívásokkal – mondta Menyhárd Attila, az ELTE professzora a digitalizáció és az alapjogok összefüggéseit tárgyaló 32. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. Miközben az algoritmusok átláthatatlansága terepet ad a diszkriminációnak, sértheti a magánélethez és a tulajdonhoz való jogot, a közösségi média térnyerésével – a bíróságok helyett – piaci szereplők döntenek arról, hogy az egyik emberi jog védelmét egy másik elé helyezik. A jognak az üzleti szereplők megregulázása helyett azonban inkább rugalmasan kellene hozzáállnia a technológiához, különben nem lesznek eszközei sem a lekövetésére.

Az alapvető jogok és a digitalizáció rendkívül összetett kérdéseire fókuszáló tanácskozás többek között arra kereste a választ, hogy

  • milyen hatással van a digitalizáció az alapjogok érvényesülésére,
  • kinek a tulajdona a digitálisan keletkezett adat, illetve, hogy
  • általában mi a jog és a jogalkotó szerepe az élet egyre több területét átható és meghatározó digitalizációs folyamatban.

A digitalizáció kikerüli a jogrendszert, és az összes alapjogunkat érinti

„A digitalizáció ma már könnyedén képes kikerülni a jogrendszer számos területén – különösen a civil jogalkalmazásra és normaképződésre igaz ez – a kevésbé komfortos szabályozást, amihez az általa teremtett globális lehetőségek adják meg az alapot. A Bitcointól például világszerte tartózkodik a jogalkotás és az ítélkezés is” – hangsúlyozta előadásában Parti Tamás. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnökhelyettese, aki egyben a MOKK Adatkutató Alintézetének vezetője, hozzátette, a jognak ezért egy rendkívül bonyolult kölcsönhatásrendszert kell kezelnie. Szerinte a digitalizáció és az emberi jogok kapcsolatát interdiszciplináris megközelítéssel érdemes vizsgálni, amelyre a komplexitás elméletek a legalkalmasabbak.

„Az alapjogok hálózatát vizsgálva világossá válik, hogy egy komplex rendszerről van szó. Bármely alapjog érintett egy digitalizációs folyamattal, a következő lépcsőben már mindegyik az lesz”

– emelte ki. Ha például a tulajdonjog érintett, ez közvetlenül kapcsolódik 12 másik alapjoghoz. Ezért nem lehet azt mondani, hogy a technológia az egyik vagy másik alapjogunkat jobban érintené, mint a másikat, mert valójában minden jogviszonyunkban az összes alapjogunkkal veszünk részt, csak a hangsúlyuk eltérő érintettségű.

Feloldhatatlan ellentét a biztonság és a versenyképesség között

„Alapvetően a technológia által generált kockázatok határozzák meg, hogy a jognak hogyan kell reagálnia már most a jelenségekre” – hívta fel a figyelmet Menyhárd Attila. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára szerint az egyik ilyen kockázat az algoritmusok okozta átláthatatlan döntéshozatal.

Példaként a közösségi médiát említette, ahol nem tudjuk, milyen tartalom miért került elénk, mi az a valami, ami kiszűr minket valahonnan, vagy mi az, ami megszünteti egy jogosultságunkat.

Egy további probléma, hogy egy káresetnél nem tudjuk, hogy az adott algoritmus milyen működési elvek szerint, milyen adatokra alapozva eredményezte az okozott kárt. De nem tudjuk kiszűrni a hátrányos megkülönböztetést sem az algoritmusok ismerete nélkül, ahogy fennáll a magánélethez való jog sérelmének a lehetősége is – mondta a professzor.

Szerinte a jognak az alappilléreket kell keresnie a problémák kezelésénél: ilyen

  • a személyes autonómia védelme,
  • a károk megelőzése és az, hogy
  • az algoritmusok tisztességesek és megismerhetők legyenek.

„Az alapvető probléma az, hogy pillanatnyilag a jognak egyáltalán nincsenek kész válaszai a technológia által generált kihívásokra. Elsősorban azért nincsenek, mert ehhez két egymást kizáró tényezőnek kéne kibékülnie egymással: az egyik a gazdasági versenyképesség folyamatos növelésének az igénye, a másik a jogvédelmi garanciák megtartása. Az, hogy egyszerre legyünk biztonságosak és versenyképesek, soha nem megy” – fogalmazott Menyhárd Attila.

Ki a felelős a diszkriminatív algoritmusért?

Menyhárd Attila több, a mindennapi életet átszövő aktuális példát is hozott a problémakör érzékeltetésére. A munkajogi jogviszonyokban például napi szinten felmerülő kérdés, hogy az álláspályázatokat rangsoroló algoritmusok mennyire működnek diszkriminatív módon, miközben a munkáltató, aki megvásárolta a szoftvert, maga sem ismeri az algoritmus működését, tehát felelős sem lehet érte. De

az adatvédelem és a magánélethez való jog problémás terepe például az is, ha a munkáltató egy álláspályázatnál figyelembe veszi az aspiráns közösségimédia-profilját a beleegyezése nélkül. 

Az egészségügyi ágazatban az adattulajdon, a diagnosztikai és kezelési adatok felhasználásának lehetősége komoly kérdés. Például az, hogy kit illet a profit, ha valaki az adatokat felhasználva nagy pénzt keres? Az Egyesült Államokban per is volt abból, hogy valaki megkérdőjelezte az adatfelhasználás jogszerűségét egy ilyen helyzetben. Szintén nehéz kérdés, ki viseli a felelősséget egy olyan mesterségesintelligencia-alapú diagnosztikai szoftver esetében, amely egy sötét bőrű pacienst azért nem diagnosztizál megfelelően, mert a szoftvert világos bőrű emberekre paraméterezték? Vagy, ha felvásárol egy cég egy magánkórházat, azzal együtt jár-e automatikusan a páciensek adatainak megvásárlása is?

Dönthet-e az alapvető jogokról a Facebook?

A közösségi média terjedésével egyre gyakrabban fordul elő, hogy az alapvető jogokról nem az arra hivatott bíróság, hanem egy-egy üzleti szereplő dönt. Például a platformot biztosító szolgáltató letilt egy politikusi nyilatkozatot. Sokan vizsgálják a kérdést, hogy az amerikai elnök szólásszabadsága korlátozható-e más személyek védelme érdekében. Felléphet-e vagy fel kell-e lépnie a Facebooknak ezekben az esetekben, vagy ez kizárólag a bíróságok feladata? Miközben az ilyen ügyekben egyáltalán nincsenek bírósági döntések, főleg nem beszélhetünk bírósági döntések sokaságáról, amelyek valamilyen irányt adhatnának. De ha lennének, akkor is minden esetet, tényállást külön kellene megvizsgálni, hiszen minden eset egyedi mérlegelést kíván.

„Amikor az állam úgy gondolja, hogy megregulázhatók ezek a platformok, akkor rosszul gondolja. Sokkal inkább együttműködésben kellene gondolkodni, mert nem tudunk olyan szabályokat írni, amelyek ki tudják kényszeríteni ezeknek a jogoknak a megfelelő priorizálását” – hangsúlyozta Menyhárd Attila. Szerinte rugalmasabb megközelítésre lesz szükség rendszerszinten, mert egyre több olyan technológiai eszköz és jelenség lesz, amelyre nincs megfelelő válaszunk.

Mi lesz az adatainkkal a halálunk után?

Kiemelte, hogy a bírói gyakorlatot is kezdi elérni például az a kérdéskör, hogy mi lesz az adatainkkal, ha meghalunk. Mindezt nehezíti, hogy személyiségünknek vannak olyan megjelenési formái, amelyek forgalomképessé váltak. De szintén izgalmas kérdés, hogy egy videójátékban nyitott profil, amelybe valaki rengeteg pénzt tett be, része lesz-e a jövőben a hagyatéknak?

Ugyanígy biztosan szükség lesz az írásbeliség újragondolására is. „Nagy a bizonytalanság és jelenleg nagyon konzervatív a bírósági attitűd, amely ragaszkodik a papírhoz, miközben a piacon már egészen más eszközöket alkalmaznak” – mondta Menyhárd Attila. Szerinte érdekes kérdés, ha egy tableten aláír valaki valamit, akkor ez mennyire írásbeli vagy sem. Ahogy a szerződések és végrendeletek kapcsán is elsősorban azt a kérdést érdemes feltenni, hogy az írásbeliségnek valójában mi a funkciója. Ez egy önmagában vett érték, vagy inkább a bizonyítás felől érdemes vizsgálni. Ha igen, akkor egy számítógépen írt végrendelet is megfelelő lehet, hiszen a metaadatokból meg lehet állapítani – ahogy erre Ausztráliában bírósági döntés is van – hogy a végrendeletet ki írta.

Trending Now

Prőhle Gergely lesz a vendég a protestáns újságírók következő klubestjén

Létezik-e a keresztény Európa? – a Protestáns Újságírók Szövetsége rendezvényének résztvevői erre a kérdésre keresik majd a választ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatójával.

Közzétéve:

Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője egy evangélikus óvoda alapkőletételén Veszprémben 2023. október 10-én, fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A május 8-án, szerdán délután 5 órától a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) tartott esemény meghívója szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mellett meglepetésvendégként egy ismert borász is bemutatkozik.

A szervezők az ingyenes rendezvényre mindenkit várnak, de a részvételi szándék előzetes jelzését kérik a prusz@lutheran.hu címen vagy ezen a linken.

Az klubest plakátja:

Tovább olvasom

Trending Now

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzésében, amelynek részleteit tudatták az MTI-vel.

Közzétéve:

Flickr

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlése szerint

a föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon.

A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a “doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje.

A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma

– derült ki a kutatásból.

Azt írták, míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig – a mérések kezdete óta – a legmagasabb értéken zárt, 3 óra 38 perccel.

Tudatták azt is, hogy Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.

Az elemzésből kiderült, hogy

2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel.

Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.
A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg.

Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc) – írták.

Kiemelték:

Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.

Az elemzés szerint a legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!).

A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt – közölték.
Kitértek arra is, hogy amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság nézettsége csak a negyedik volt a világon 2022-ben, az amerikai foci az Egyesült Államokban, Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám, valamint Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny messze megelőzte.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

A kibervédelmi intézet nevével élnek vissza csalók

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók – közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Közzétéve:

Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik.

Ennek senki ne tegyen eleget!

– írták.

Az NBSZ NKI soha nem keres meg magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat – közölték.

Mint olvasható, a hamis telefonhívás, más néven „vishing”, olyan telefonos csalás, amelynél a támadó megpróbálja személyes, pénzügyi vagy biztonsági információi megosztására vagy pénz átutalására rávenni az áldozatot.

A „vishing” tipikus formája, amikor a csaló az adathalász hívás során megpróbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy adott szervezet alkalmazottja, és megpróbálja céljai elérése érdekében megtudni áldozata érzékeny adatait.

A csalók a hívószám-hamisítást (spoofing), az adathalász tevékenységek egyik speciális elkövetési technikáját használják. Ennek lényege, hogy az elkövetők módosítják a hívószámot, amely a hívott fél telefonjának kijelzőjén megjelenik, ezzel elrejtve a valódi hívó fél azonosságát. Vagyis híváskor nem a hívást kezdeményező igazi telefonszáma jelenik meg a potenciális áldozatok készülékén, hanem egy másik, jellemzően olyan, amely ismerős: jelen esetben a Nemzeti Kibervédelmi Intézet telefonszáma – olvasható a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében.

Tovább olvasom