Kövess minket!

Karrier

500 ezer egyéni vállalkozó működik Magyarországon

A tavalyi évben is tömegesen alakultak egyéni vállalkozások Magyarországon, a számuk megközelíti a félmilliót az Opten adatai szerint.

A céginformációs szolgáltató MTI-nek küldött közleménye szerint a cégek számához viszonyítva a legtöbb egyéni vállalkozó az oktatásban, pénzügyi területen, a mezőgazdaságban és művészeti területen működik.

Hat éve töretlenül növekszik az egyéni vállalkozók száma Magyarországon, és a jogszabályok változásával 2019-ben még tovább növekedhet ennek a gazdasági formának a népszerűsége – fejtette ki a közleményben Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az Opten adatai szerint 2018-ban 75 558 egyéni vállalkozás jött létre, emellett 35 828 megszűnt, így az egyéni vállalkozások száma jelenleg 496 600. A tendencia egyértelmű, néhány héten belül fél millió fölé emelkedik a magyarországi egyéni vállalkozások száma – írták.

A gazdasági forma népszerűsége az alacsony adminisztrációs költségeknek, a gyors vállalkozás indításnak és a vállalkozási formát egyre jobban támogató jogszabályi környezetnek köszönhető – mondta az Opten szakértője. Hozzátette: idén az alanyi adómentesség kiterjesztése adhat újabb lökést az egyéni vállalkozási forma népszerűségének.

Rövid távon segíthet a gazdaságnak a sok új vállalkozás, hosszú távon azonban a sok mikrovállalkozás még problémákat okozhat, mivel az alacsony adminisztrációs szint egyben alacsonyabb transzparenciát is jelent. Az alacsony transzparencia pedig kockázatokat vihet a partner vállalkozások életébe – véli a szakértő.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom