2017. november 29.

A HírTV-hez igazol Lampé Ágnes

Az újságíró 11 éve dolgozott a 168 Óránál, emellett a Klubrádió munkatársa is volt.

A 24.hu-n jelent meg a hír, hogy Lampé Ágnes november végén távozik a 168 Órától és a HírTV-nél folytatja karrierjét. A lap értesülései szerint december 8-ától ő vezeti majd a Reggeli járat című műsort, valamint az éjféltájban jelentkező Lapzárta vezetését is rábízták. A Klubrádiónál végzett munkájáról szintén lemond majd, viszont lapunknak, a Médiapiacnak továbbra is külsős szerzője marad.

Lampé Ágnes nálunk megjelent írásait itt olvashatja.

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

7 órája

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.