2020. február 07.

A Rakuten Viber Anna Znamenskaya-t nevezte ki CGO-nak

Most először egy orosz szakember felel majd a Viber nemzetközi újításaiért.

A szakember több mint 15 éven át töltött be szenior pozíciót a mobil- és webtechnológia világában. A Viberhez történő csatlakozást megelőzően az Apple regionális vezetője volt Oroszországban és a Független Államok Közösségében, ahol az App Store, iTunes és egyéb szolgáltatások üzleti teljesítményéért és marketingjéért felelt. Korábban a nemzetközi telekommunikációs technológiákkal foglalkozó vállalat, a VEON, valamint a Mindshare nevű globális médiacég igazgatói tisztségét töltötte be. Ugyancsak vezérigazgató volt a Tinkoff Digitalnál, valamint társalapítóként jegyzik nevét az ivi.ru videóportálnál.

"A Rakuten Viber egy dinamikus vállalat, amelynek tevékenysége az egyik legígéretesebb a saját területén” - kezdte Znamenskaya. "Nemcsak üzenetküldő alkalmazás, hanem egy szociális és médiaplatform is, amely lehetővé teszi a kapcsolattartást a világ bármely tájáról, ezenfelül érdekes tartalmakat szolgáltat. A Viber nemzetközi szakemberekből álló csapatához való csatlakozás számomra nagyon fontos lépés, mivel a vállalat továbbra is vállalkozó szellemet képvisel a Rakuten nemzetközi holding részeként. Azáltal, hogy a szolgáltatásokat folyamatosan fejlesztjük és lokalizáljuk, arra törekszünk, hogy a világ legfontosabb regionális piacain növeljük közösségünket és megőrizzük vezető pozíciónkat, hiszen ezen a tíz piacon a legerősebb a verseny” – mondta el az új CGO.

"Örülünk, hogy a Rakuten Vibernél üdvözölhetjük Anna-t, aki az első orosz globális vezető a vállalatunknál” - kezdte a Viber vezérigazgatója, Djamel Agaoua. "Ez fontos lépés a Viber számára, hiszen így megmutathatjuk az orosz piac és gondolkodásmód fontosságát vállalatunkban. Anna szerte a világon a Viber vezető csapataival fog együttműködni, és biztos vagyok benne, hogy elősegíti a márkánk növekedését és a szorosabb kapcsolatok kiépítését az új és meglévő felhasználókkal" – mondta el a vezérigazgató.