Cselényi megy – de picit még marad

Cselényi megy – de picit még marad
Közös megegyezéssel távozott posztjáról a Duna Televízió elnöke. Azon ritka közmédium-vezetők egyike volt, akinek sikerült újráznia posztján – 2013-ig szóló mandátumát azonban nem tölti ki. Olyan emberi veszi át (ideiglenesen) a marsallbotot, akit ő maga vitt oda. Az átmeneti vezető megbízatása hetekre, esetleg hónapokra szól. Aztán itt az új médiarendszer szabályai alapján kinevezett vezető.

A köztévé és az azt felügyelő közalapítvány tájékoztatása szerint a médiatörvény helyébe lépő csomag megszavazásának tervezett időpontjában lép hatályba a lemondás. Az egyik testületi tag közlése szerint nagyot nyestek Cselényi László végkielégítésén: a neki járó 42 havi pénz felét fizetik csak ki neki.

Az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el. A távozás okát eddig hivatalosan nem jelölték meg.

A lépéssel a hazai közmédia és médiafelügyelet rendszerének egyetlen teljes jogkörrel bíró vezetője marad: Vince Mátyás, az MTI elnöke. A hírközlési és a médiahatóság elnöke lemondott, az MTV élére két és fél éve nem sikerült elnököt választani, a Magyar Rádió elnökének megbízatása pedig augusztus elsejéig szól.


Digital Expo
Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód