2016. november 03.

Digitális marketing akadémiát indít a GroupM

Rendhagyó utánpótlásnevelési programot indít a GroupM médiaügynökségi csoport.

A digitális reklámszakma sokkal több szakembert tudna foglalkoztatni, mint amennyi jelenleg dolgozik a piacon. A cégek többsége folyamatosan küzd a munkaerőhiánnyal és a generációs változásokból is adódó gyors fluktuációval. A GroupM éppen ezért úgy gondolta, hogy elébe megy a helyzetnek és már azelőtt elkezdi az utánpótlás nevelését, mielőtt egy adott pozícióban szükség lenne emberre. A GroupM Akadémia célja, hogy a tehetséges pályakezdő és felsőoktatásban tanuló fiatalok számára még vonzóbbá tegye az online marketing szakmát. A program támogatja azt is, hogy a junior pozícióban dolgozó kollégák zökkenőmentesen előre tudjanak lépni, hiszen az utánpótlásuk biztosítva lesz.

A GroupM Akadémián az oktatás egy összetett felvételi eljáráson keresztül kiválasztott hallgatók szűk körével indul jövő év elején. A képzési program része a digitális alapképzés, illetve PPC és programmatic specializáció, tehát olyan ismereteket kapnak a hallgatók, amelyek a marketing- és médiaszakma jelenét és jövőjét jelentik. A program szakmai színvonaláért Ihász Ingrid, a GroupM Head of Digital Future-je felel.

A GroupM Akadémia a négy hónapos elméleti oktatás mellett olyan gyakorlati lehetőséget nyújt, amelynek során a hallgatók ténylegesen kivehetik a részüket a napi munkából. A program szakmai gyakorlatnak minősül, amelynek során a hallgatók mindvégig fizetést kapnak. A képzést elvégző legtehetségesebb fiatalok számára a GroupM ügynökségek munkalehetőséget biztosítanak.

További részletek és jelentkezés a GroupM Akadémia honlapján.

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

2018. szeptember 20.

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.