Kövess minket!

Karrier

Felsőoktatási Rangsor 2021. Hosszú Katinka-nagyinterjúval

Az idén negyedik éve mutatta be a Figyelő a magyar felsőoktatási intézmények sokszempontú rangsorát.

A Felsőoktatási Rangsor különlegessége, hogy egyetemek dékánjaival, vállalatok HR és elsőszámú vezetőivel és hallgatókkal készített interjúkkal segítenek még inkább elhelyezni az adott intézményt.

Felsőoktatási intézményeink egyre inkább arra törekszenek, hogy a hazai és nemzetközi rangsorokban évről-évre rangosabb helyen szerepeljenek. Ez nemcsak presztízskérdés, hanem súlyos anyagi vonzata is van, hiszen amely intézményt jobbnak ítélnek meg, oda többen jelentkeznek és ez értelemszerűen többletforrást jelent az adott intézménynek. Az egyetemek számára is fontos tehát, hogy nemzetközileg is ismertek legyenek, vonzzák a hallgatókat vagy éppen a náluk szerzett diploma jól hasznosítható legyen a magyarországi, európai és nemzetközi munkaerőpiacon.

A kitartás és a versenyképesség

A Felsőoktatási Rangsor nagyinterjúját ezúttal Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszóval készítették, aki a célok kitűzéséről, a helyes választás fontosságáról és a kitartásról is beszélt.

Idén a szerkesztők kiemelt témája ez utóbbi és a versenyképesség volt, így a szakképzés és a képzési struktúra átalakítása is fókuszba került: Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral és Pölöskei Gáborné, szakképzésért felelős helyettes államtitkárral is készült interjú. A felsőoktatásba készülők pályaválasztásához hasznos tényekkel szolgál a Felsőoktatási Rangsor összefoglaló cikke, melyben a szerzők kitérnek

a modellváltó egyetemek alapítványivá alakulásának részleteire,

amire jó példát ad a Varga Judit, igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnökével készített interjú. Idén is vonzó cégek képviselői szólalnak meg a munkaerőpiac és a pályakezdők vonatkozásában: ezúttal például az ABB, a Hewlett Packard, a MasterCard, a SPAR, a Richter és a Sanofi vezetőit kérdezték a lap munkatársai.

Változott az intézményi rangsor nyertese

A Figyelő Felsőoktatási Rangsorának hagyományos, egyetemi városokat bemutató blokkjában idén Gödöllőt, Nyíregyházát és Veszprémet lehet részletesebben megismerni, ezekhez a városokhoz kapcsolódik a kiadvány unikális eleme, a mintaköltségvetés is, mely azt mutatja meg városonként, miből és hogyan él meg egy diák egyetemi évei alatt.

A Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021 részeként most is elkészült a magyarországi egyetemek és főiskolák abszolút rangsora és az egyes képzési területek (így például gazdaságtudomány, a műszaki, az agrár vagy a pedagógusképzés), valamint azok legnépszerűbb szakjainak kari rangsorai is megjelentek a kiadványban november 5-én.

Az idei évben az

Állatorvostudományi Egyetem került az élre,

ezúttal hajszállal maga mögé sorolva a Budapesti Corvinus Egyetemet (CORVINUS). A Figyelő szakértője által összeállított indikátorok alapján a két legjobban teljesítő intézményt a tavalyi eredményeknek megfelelően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Semmelweis Egyetem és az ELTE követi a sorban. Ha az intézményeket aszerint rangsoroljuk, hogy első helyen hányan jelentkeztek oda, akkor az előző évekkel összhangban az ELTE kerül ki ebből a versenyből győztesen. Viszont, ha a diplomaszerzést követően elérhető átlagbért vesszük csak számításba, akkor a tavalyi összetett győztes, CORVINUS áll az élen, a második a BME és harmadik az NKE.

Az idei Figyelő Felsőoktatási Rangsor legfontosabb listáit a képzési területi rangsorok jelentik. Az egyes képzési területeket a legnépszerűbb szakokat indítók rangsorával, az adott szakokon végzettek leggyakoribb foglalkozásait reprezentáló szófelhők és a képzési területet átfogóan ismertető infografikák segítségével mutatták be a szerkesztők.

Néhány kiemelt képzési terület:

– Az agrár képzési terület legjobbja szintén az ATE lett, 58,6-es összesített pontszámmal. A képzési területen a legnépszerűbb szakok közül az élelmiszermérnök szakon végzettek – a közölt szófelhők alapján – többnyire mérnökként, minőségbiztosítási munkatársként vagy élelmiszeripari szakértőként helyezkednek el, míg a mezőgazdasági mérnökök mezőgazdászok, vállalkozók vagy agrármérnökök lesznek.

– A gazdaságtudományok területén ismét a hagyományos képzőhelyek szerepeltek nagyon jól, a CORVINUS lett az első, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete a második, A PTE-KTK pedig a harmadik helyezett lett, alig egytized ponttal megelőzve a negyedik BME-GTK-t.

– A műszaki képzési területen csaknem egy ponttal maradt le az első helyről a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara, az 56,5 pontot megszerző PPKE-ITK mögött. Nagyjából egy-egy pont különbséggel követi őket a harmadik és negyedik helyen a BME-GPK és a BME-ÉPK is. A legnépszerűbb szakok a villamosmérnöki, a járműmérnöki és a gépészmérnöki.

Jobb esélyek

A kiadványban a HÖOK elnökének jegyzete reflektál az oktatási rendszerben a COVID okozta nehézségekre és a Rab Árpád jövőkutatóval készült interjúban arról olvashatnak, hogyan készülhet fel az egyetem a hibrid oktatásra és mi az az e-learning, hogyan érdemes az élethosszig tartó tanulást értelmezni.

A megjelentetett interjúkkal a rangsorok ismerete mellett még relevánsabb képet kaphat az olvasó a hazai intézményekről:

a dékánok, a hallgatók és vállalatvezetők egyaránt az adott képzési területről osztják meg tapasztalataikat, ismereteiket.

Mindezek segítségével az érdeklődők is jobban átláthatják egy-egy terület sajátosságait. Pályaorientációs szempontból pedig ez óriási előny, hiszen aki többet tud arról a képzéstípusról, amelyen tovább szeretne tanulni, jobb esélyekkel is indul.

A Figyelő Felsőoktatási Rangsorának előnye a top 10 rangsor is, amely az egyes legnépszerűbb szakokat azok munkaerőpiaci beválásával jellemzi. A tavalyihoz hasonlóan idén is megismerhetjük azokat a szakokat, amelyek elvégzésével a lehető legjobban lehet keresni, a kiadvány végén pedig egy válogatást találunk: idén a szerkesztők friss diplomás pályakövetési adatok híján modellezték az idén érvényes frissdiplomás béreket.

A Felsőoktatási Rangsor hasznos témáit kiterjesztve és azokat további érdekes és hasznos tudnivalókkal, szórakoztató tartalmakkal kiegészítve elindult az UniLife felsőoktatási portál, ahol további hasznos cikkeket talál.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom