2014. január 13.

Főnököt vált a Havas

Sajátos megoldással fiatalít a hatodik legnagyobb globális reklámcég, miután eddigi vezérigazgatója egy startuphoz távozik.

Sajátos megoldással fiatalít a hatodik legnagyobb globális reklámcég, miután eddigi vezérigazgatója egy startuphoz távozik.

David Jones másfél évtized után távozik a társaságtól, amelynek 2011 óta volt első számú vezetője. Hivatali utódja az a 33 esztendős Yannick Bolloré, akinek egyik fő ismertetőjegye, hogy a társaság 37 százalékos részesedését birtokló, ezzel pedig ellenőrző befolyással rendelkező Vincent Bolloré fia. Az új vezetőt nem kell a Havasnál bemutatni, hiszen tavaly ő vette át a Vivendi élére távozó apja elnöki székét.

A lépés összhangban áll az idősebb Bolloré nyári bejelentésével, hogy növelni kívánja a család befolyását a Havas ügyeiben – emlékeztet a Guardian. A lap arra is kitér: másfél éve, amikor a japán Dentsu 3,2 milliárd fontért felvásárolta az Aegist, az idősebb Bolloré 743 millióért adta el a riválisban meglévő 26,4 százalékát, amivel 450 milliót kereset az egykor befektetettekhez képest.

A Guardian utal rá: Jones azért lép le a kapitányi hídról, mert a jövőben egy – részben általa alapított - társadalmi felelősségvállalással és közösségi médiával foglalkozó startup vezérigazgatója lesz.

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

2018. szeptember 20.

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.