2011. március 23.

Hivatal Péter a Repropress elnöke

Március 22-én tartotta éves rendes közgyűlését a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete, 5 év után távozott Süle László elnök.

Március 22-én tartotta éves rendes közgyűlését a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete, 5 év után távozott az elnöki pozícióból Süle László.

Majd öt év után után Hivatal Péter váltotta Süle Lászlót a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete (Repropress) elnöki posztján. Elnöksége alatt a szervezet elérte, hogy a Magyar Reprográfiai Szövetség tagjaként 2010-ben először a folyóirat-kiadóknak járó jogdíjakat már az érintett jogosultakat képviselő szervezet kapja meg.

Az egyesület 2011. március 22-én tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadták az elnökségi jelentést, a 2010-es zárszámadást, az idei költségvetést, és megválasztották az új elnökséget is. A részleges tisztújítás alapján az elnökség tagjai:

  • Dr. Karas Monika, Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.
  • Kázmér Judit, Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.
  • Nyomárkay Kázmér, Sanoma Budapest zRt.
  • Újvári Miklós, Axel Springer Budapest Kiadói Kft.
  • Dr. Vas Györgyné, Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.
  • Vogl Artemon, Szép Házak Kft.
Címkék: repropress

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

17 órája

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.