Kövess minket!

Karrier

Igazságot az Y generációnak!

Átlagosan két évente váltanak munkahelyet, nem kifejezetten lojálisak, viszont elképesztő a tudásvágyuk: ez az Y generáció, akiket nem sok pozitív bírálat ért az elmúlt évek során.

Az Y generáció tagjai több mint 20 éve aktív résztvevői a munkaerőpiacnak, legfiatalabb tagjaik is már legalább hat éve dolgoznak: ők azok az emberek, akik nem a digitális, információ központú világba születtek, hanem együtt nőttek fel azzal. A baby boomerek és a korai X generáció gyermekei, akik arra biztatták utódaikat, hogy bármi lehet belőlük és sosem késő váltani. Ennek fényében az Y generáció tagjai tehát már nem feltétlenül a biztonságot és a rutinszerűséget tartják szem előtt a munkahely választás során, inkább közösséget keresnek, ahol garantált a személyes növekedésük, ahol lehetőségük van kompetenciáikat fejleszteni.

Ennek tudható be a gyakoribb és könnyebb váltás munkahelyeik közt: ha nem kapják meg a számukra fontos fejlődés lehetőségét, akkor nem sokat hezitálnak- valószínűleg ezért ragadt rájuk a job-hopper gúnynév. Azonban érdemes mégis odafigyelni rájuk, ugyanis az Y és Z generáció tagjai elképesztő gyorsasággal és könnyen tanulnak, fogékonyak az újdonságokra, könnyen adaptálják a változásokat és nem utolsó sorban simulékonyak, rugalmasak. Ezen felül nem riadnak vissza a külföldi munkavégzéstől vagy az ingázástól, a nyelveket pedig gyorsan sajátítják el, ezzel nem kis előnyt szerezve idősebb társaikkal szemben.

„A mi generációnkat egyáltalán nem nehéz motiválni: szeretjük az igényes munkakörnyezetet, nagyra értékeljük a jó csapatot és a támogató környezetet, jól fogadjuk a kihívásokat és lelkesedünk az újdonságokért. Nem riadunk vissza az utazástól, motivál bennünket a jótékonykodás, valamint az, ha munkánkkal hozzátehetünk a világhoz. Korántsem olyan nehéz együttműködni egy Y-generációs munkatárssal, az egész csupán a hatékony kommunikáció függvénye” – állítja Virág Viktor, a MADS Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.

A MADS Csoport két évtizede foglalkozik munkaerőközvetítéssel, a teljes életkori spektrumot lefedik a 16 évesektől a nyugdíjas korúakig, így jó rálátással rendelkeznek a különféle generációk elvárásaira, viselkedésére és megítélésére munkafronton. „Sokkal jobban meg kellene becsülni a fiatal generációkat, nem tesz jót nekik, hogy folyamatosan a kritikákkal szembesülnek” – mondja Lator Sándor, a MADS igazgatósági tagja, aki egyébként X-generációs vezető. „Ha valaki állandóan azt hallja, hogy megbízhatatlan és felelőtlen, akkor idővel azonosul ezzel a képpel, pedig az Y-generáció olyan lendülettel és tanulni-, tapasztalni akarással rendelkezik, mint előtte senki. És ne feledjük el, hogy ma még munkavállalóként emlegetjük őket, de nemsokára az Y-generáció tagjai lesznek a fő üzleti döntéshozók. Hiba elidegeníteni őket csak azért, mert nem értjük meg a motivációjukat és az igényeiket.”

Az Y-generáció elfogadásának erősítése érdekében a MADS 2019-ben kampány indít „Igazságot az Y-generációnak!” címmel. A kampányban pozitív példák megosztásával szeretnék megváltoztatni a fiatal generációkról kialakult negatív képet és közelebb kívánják hozni egymáshoz a munkaerőpiac különböző életkorú csoportjait.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom