2016. szeptember 09.

Kereskedelmi igazgatót igazolt a Rádió 1

Péntektől Hauk Zoltán a Rádió 1 kereskedelmi igazgatója, feladata a Rádió 1 kereskedelmi osztályának felépítése, illetve üzleti stratégiájának kialakítása.

Az FM 96,4-es frekvencián sugárzó rádiócsatorna 2016. júniusa óta újra hallható Budapesten, a zenei rádió elsősorban a 15-40 év közötti fiatal felnőttekre fókuszál.

A Rádió 1 ügyvezetője, Bakai Mátyás elmondta, „Hauk Zoltán személyében, Magyarország egyik legtapasztaltabb rádiós kereskedelmi szakemberét igazolta le, személyével a Rádió 1 hosszú távon, innovatív megoldásaival kívánja üzleti partnereit kiszolgálni.”

Hauk Zoltán - korábban a Sláger FM vezérigazgatója és a Trimedia Sales House ügyvezetője - szakmai pályafutásában 7 évig a Rádió1 kereskedelmi igazgatójaként a Rádió 1 hálózat és a helyi rádiók reklámértékesítéséért felelt. Hauk szerint „ebben az évben a rádiós piac, jelentős változásokon ment keresztül, azonban a rádióhallgatók száma stabil. Az új csatornák, mint a Rádió 1 szélesíti a közönséget, a szegmentált kínálat a hirdető cégek számára is lehetőséget biztosít, hogy megfelelő csatornát használjanak reklámkampányaikhoz.”

A Rádió 1 a nyár folyamán óriásplakát kampánnyal, TV hirdetésekkel, sajtómegjelenésekkel vezette vissza a rádiós piacra a 2012-ben megszűnt Rádió 1 brand-et. A Rádió 1 megszűnésekor a leghallgatottabb budapesti csatorna volt közel 400.000 Facebook rajongóval, aktív online felületekkel. A Rádió 1-nél hamarosan újabb változások várhatók, amellyel a hallgatottság és a közösségi médiaaktivitás jelentős növekedésére számítanak.

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

7 órája

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.