2013. február 19.

Kert Attila a magyar Euronews élén

Az új vezető már a stábtagok toborzásánál tart - írja a Figyelő Online.

Az új vezető már a stábtagok toborzásánál tart - írja a Figyelő Online.
Kert Attila

Kert Attila irányítja a Euronews áprilisban startoló magyarországi tevékenységét - tudta meg a Figyelő Online. A szakember elmondta: már megkezdete a stábtagok toborzását is. Kert Attila korábban megfordult a Magyar Rádiónál, a Magyar Televíziónál és a TV2-nél is. A cikk kiemeli: a magyar iroda vezetőjét hosszas kiválasztási folyamat nyomán találták meg, és többen is versenyben voltak a pozícióért.

Hasonló értelemben nyilatkozott korábban Michael Peters, a Euronews globális vezére, akivel a decemberi bemutatkozó sajtótájékoztató alkalmával készítettünk interjút (ezt a napokban megjelenő friss Médiapiacban és hamarosan portálunkon olvashatja teljes terjedelmében). Akkor nevet még nem mondott, ugyanakkor kiemelte: nehéz a megfelelő embert megtalálni. "Minden országban szembesülünk azzal, hogy nehéz független, megfelelő szakmaiságú embereket találni. Szükséges ugyanis, hogy az illető megfelelő uniós kapcsolatokkal rendelkezzen, ismerje jól a témát. Ez a tudás többnyire a közszolgálatban van jelen erősebben, és akkor képbe jön a már említett tagadhatatlan kapcsolódás a politikával. A célunk az, hogy egy rendkívül professzionális vezetőt találjunk a magyarországi szolgáltatás élére. Ez idáig semmilyen nyomás nem nehezedett ránk Magyarországról, teljes mértékben a mi szempontjaink érvényesülnek."

A Euronews magyarországi irodájának elindítása, hasonlóan a görög iroda 2012 decemberi startjához, különleges lépés a médiacég életében. Korábban ugyanis a nemzetközi irodák csak néhány tudósítóval üzemeltek egy-egy helyszínen, ez tehát az első alkalom, hogy teljes szerkesztőségeket építenek fel valamely piacon.

Kulcsterületeken erősít új szakértővel az EY

2018. április 20.

Partnerként csatlakozott az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapatához Demeter Ákos, aki korábban jelentős tapasztalatot szerzett mind a bank- mind a tanácsadói szektorban.