Kövess minket!

Karrier

Kilőtt az álláspiac

Legalábbis a Profession.hu frissen közölt számai szerint növekedés látható kínálati és keresleti fronton is.

A Profession.hu szerint szeptemberben megélénkült az álláspiac: a meghirdetett pozíciók száma folyamatosan nő, és immár meghaladja a 2008-as szintet is, emellett 11 százalékkal nőtt az álláskeresők száma is. A közlemény szerint a legtöbben főiskolai, vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai vagy szakmunkás képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát.

Évek óta először ügyfélszolgálati munkatársból (1,66%) többet kerestek a vállalatok, mint könyvelőből (1,63%). Az első helyen maradtak a fejlesztői pozíciók (2,06%), őket a mérnökök (1,88%) követik. Ennek ellenére legtöbben rendezvényszervező asszisztensek, média asszisztensek, recepciósok vagy titkárnők szeretnének lenni. Az óvodai és iskolai év kezdetével szeptemberben sokan kerestek a gyerekneveléssel könnyebben összeegyeztethető részmunkaidős állásokat is. Ezzel szemben a legkevesebb jelentkezést a szakápoló, logisztikai menedzser, telefonos behajtási munkatárs, hálózati koordinátor, panaszkezelési referens és pár értékesítési pozíciót kereső hirdetésekre kapták a cégek.

“Általános nézet a munkakeresők között, hogy a cégek nyáron nem igazán aktívak és ilyenkor nehezebb elhelyezkedni. Az idei szezon erre teljes mértékben rácáfolt, a meghirdetett állások száma gyakorlatilag folyamatosan növekszik, csak szeptemberben 5530 új pozíciót töltöttek fel a rendszerünkbe” – nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. – „Aki nyáron keresett munkát, kevesebb vetélytárssal kellett számolnia. A legjobb helyzetben ettől függetlenül továbbra is az IT fejlesztés / programozás kategóriában jelentkezők vannak, itt jut a legkevesebb jelentkező a legtöbb meghirdetett pozícióra” – tette hozzá.

Az elmúlt negyedévben is a sokéves tapasztalattal rendelkező munkakeresőknek kedvezett leginkább az álláspiac: a hirdetések 31 százalékánál 5 évnél több tapasztalatot kérnek, miközben a keresők között csak 27 százalék rendelkezik ennyivel. A pályakezdőknél pont fordított az arány: 14 százalék a meghirdetett állások száma, ezzel szemben a keresők 22 százaléka nem rendelkezik tapasztalattal. A diploma is hatalmas előny: azon állások száma, amelyhez csak érettségit várnak el, csupán a negyede a főiskolai, vagy egyetemi képzettséget igénylő pozícióknak.

Budapest után a legtöbb hirdetést Pest és Győr-Moson-Sopron megyében, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében adták fel. Jelentkezőből a főváros és Pest megye után Fejérben volt a legtöbb. Országos arányban véve Bács-Kiskun, Somogy és Csongrád megyében a legkönnyebb középiskolai végzettséggel állást találni. Az egyes régiókban markánsan látszik a jelenlévő nagycégek tevékenysége, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a LEGO, Hevesben a Robert Bosch, Győr környékén pedig az Audi vezeti a listákat. Országos szinten a legnagyobb növekedés az autóalkatrészeket forgalmazó Bárdi Autó Zrt.-nél volt.

Az idegen nyelvek ismeretét egyre több helyen, egyre magasabb szinten várják el a cégek: több mint kétszer annyi az angol nyelvtudást legalább középszinten igénylő állás, mint az olyan, aminél nem kérnek nyelvet. A felsőfokú nyelvtudást már közel annyi pozícióban várják el, mint a középszintűt – derül ki az összesítésből.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom