Kirúgott az Ipsos

„Az IPSOS Zrt. két korábbi munkavállalójának, Orbán Gábornak és Perjés Tamásnak 2010. július 19. napján rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát az írásbeli felmondás indokolásában az érintettek számára részletesen feltárt okok miatt, de különös tekintettel arra, hogy Nevezettek 2009. év végétől szándékegységben, együttműködve készültek arra, hogy későbbi közös gazdasági céljaikat oly módon valósítsák meg, hogy ahhoz bázisként a IPSOS Zrt. szerződéseit és üzleti titkait, belső bizalmas információit használják fel” – olvasható a társaság honlapján.
Előbbi – elbocsátásáig – médiakutatási igazgatóhelyettes, utóbbi regionális üzletfejlesztési igazgató volt a társaságnál.
Mint írják, cselekményükkel rendkívül súlyosan sértették és sértik az IPSOS Zrt. gazdasági, üzleti érdekeit, valamint az egész piackutató szakma etikai normáit, így az IPSOS Zrt. fenntartja magának a jogot, hogy velük illetve a velük együttműködő harmadik személyekkel szemben büntetőjogi, illetve polgári jogi, valamint szakmai-etikai eljárásokat kezdeményezzen.



