2011. augusztus 25.

Lemondott az Apple vezére

Steve Jobsot az előzetes terveknek megfelelően Tim Cook követi a pozícióban.

Steve Jobsot az előzetes terveknek megfelelően Tim Cook követi a pozícióban.

Távozott a vezérigazgatói székből Steve Jobs, aki az igazgatótanácsnak címzett levélben jelezte, eljött az a nap, amikor már nem tudja megfelelően ellátni a feladatait. A levélben Tim Cookot, a korábbi operatív igazgatót javasolta maga helyett, ami megfelel az előzetes utódlási tervnek. Tim Cook egyébként már Jobs korábbi távollétei alatt is jó beugrónak mutatkozott.

A napi teendőktől tehát Steve Jobs visszavonul, ugyanakkor kérésének megfelelően az igazgatótanács elnökének nevezték ki. Az őt váltó Tim Cook 13 éve dolgozik az Apple-nél, operatív igazgatóként a globális működésért és értékesítésért felelt. Szintén irányította a Macintosh divíziót.

Steve Jobs legutóbb idén januárban jelentette be, hogy betegszabadságra megy, Tim Cook már akkor átvette a napi ügyeket, bár a CEO pozíciót még nem. Akkori levelében az Apple vezére azt írta, hogy "nagyon szeretem az Apple-t, és remélem, minél hamarabb visszatérhetek. Azonban én és a családom kérjük, hogy legyenek tekintettel a magánéletünkre".

Ennek ellenére a bulvárlapok egyre azt találgatták, hogy mennyire beteg, s hogy csak hetei lehetnek hátra. Majd februárban olyan hírek jelentek meg, amely világosan jelezték, hogy Steve Jobs a fedélzeten marad, és a fontos stratégiai döntésekben, termékbejelentésekben részt vesz.

Címkék: steve jobs apple

Haraszti Ádám a Sport TV csapatában

1 napja

Hétfőn este a Germániában még vendégként debütál, majd jönnek máris a további feladatok a többi között Bundesliga, kézilabda Bajnokok Ligája és TCR közvetítéseken.