2016. június 02.

Magyar szakember a Worldcom EMEA élén

R. Nagy András, a Próbakő Kommunikáció PR-ügynökség társalapító-ügyvezetője 2016 júniusától kezdődően két éven keresztül tölti be a Worldcom PR Group európai regionális elnöki posztját.

R. Nagy Andrást a Worldcom éves közgyűlésén választották meg Brüsszelben, 2016 májusában. Regionális elnökségi pozíciója mellett a hálózat globális vezetőségének tagjává is vált.

A Próbakő Kommunikáció idén 10 éve tagja a független PR-ügynökségeket tömörítő Worldcom PR Group hálózatnak, ami a világ 48 országának 110 városában van jelen, 138 irodával. R. Nagy András 2010 óta tagja a nemzetközi szervezet regionális vezetőségének, eddig a fiatal szakemberek továbbképzéséért, illetve a hálózat employer branding törekvéseiért felelt. Ezzel összefüggésben öt éven keresztül Magyarország adott otthont a Worldcom Youth Meetingnek, a Worldcom ügynökségek 30 év alatti fiataljai számára szervezett workshopnak. A legutóbbi, 2015-ös találkozó témája az employer branding volt, az előadók Faix Csaba (Prezi.com), Antal Melinda (Human Excellence), valamint Szűcs László (Viacom) voltak.

R. Nagy András elnöki pozíciója kapcsán elmondta: „A Worldcom PR Group európai régiójában a legnagyobb kihívást jelenleg az értékeink megfelelő kommunikációja jelenti. Képesnek kell lennünk arra, hogy egyértelművé tegyük a hálózat előnyeit a potenciális ügyfelek számára, hogy kézzelfogható előnyöket biztosítsunk a tagügynökségeknek, és hogy a legkiválóbb és legtehetségesebb fiatal és szenior szakemberek számára egyaránt vonzó karrierlehetőséget kínáljunk.”

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

2 napja

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.