Kövess minket!

Karrier

Milyen állások vannak veszélyben a pénzügyi szektorban?

A pénzügyi szektor digitalizációja nyomán jelentősen megváltoznak a benne dolgozókkal szemben támasztott igények, akár tízezrével csökkenhet egyes pozíciókban a foglalkoztatottak száma.

A digitalizáció munkaerőpiaci hatásait elemző MeetUp-sorozatban akár a mezőgazdaságra, akár a logisztikára, de még a filmiparra gyakorolt hatást is kielemzik a Codecool által felkért szakértő vendégek. Első alkalommal a pénzügyi szférát vették górcső alá.

A magyar piacon a negyvenezer biztosításközvetítőnek eltűnt körülbelül a fele, és további csökkenésre számít Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója. A biztosítónál történt átalakulások pedig a vezetői szinten dolgozók háromnegyedének kicserélődésével jártak. Ugyanakkor meggyőződése, hogy ezek az emberek mind találtak máshol állást, mert felkészültségükre máshol, más pozícióban igenis van és volt szükség. Kurtisz Krisztián szerint a vállalatvezetésnek abban van felelőssége, hogy olyan vállalati kultúrát teremtsen, amely ösztönzi a hagyományos rendszerben szocializálódott munkatársakat, hogy akár átmeneti diszkomfort érzet mellett is igazodjanak az új elvárásokhoz. Példaként saját „kétarcú” struktúrájukat hozta: az Uniqa mellett nemrégiben elindított Cherrisk egy startup-attitűddel működő egység, az online biztosításközvetítés totális újragondolásával, és ehhez igazodó személyzeti politikával és infrastrukturális feltételekkel. „Biztonságosabb, ha magunknak építünk konkurenciát, mielőtt a piac hoz minket ilyen helyzetbe” – vallja az Uniqa első embere.

Ugyancsak a kísérletező hozzáállásban hisz Hetényi Márk, aki az MKB digitális átállási stratégiájának kialakításáért és végrehajtásáért felel. A psd2 bevezetésére számítva azon dolgoztak az MKB-nál, hogy kinyissák rendszereiket, megreformálják az „ősrendszert”. Együttműködnek fintech cégekkel, emellett saját fintech lab-bel is rendelkeznek. A nyílt bankolási paradigma segítségével egyre jobban fogják kiszolgálni az ügyfeleiket, az inkubált cégek mellett a saját fejlesztéseikkel. Ami az átalakulás által érintett munkahelyeket illeti, Hetényi a közvetítői szerep eltűnését prognosztizálja: a begyűjtés és kihelyezés aktusa kiváltható lesz, akár mesterséges intelligenciával.

Becsei András, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régiójának vezetője, a Magyar Bankszövetség alelnöke arra emlékeztette a kerekasztalbeszélgetés során az egybegyűlteket, hogy az évezredfordulón már megélhettünk hasonló túlzásokat, mikor a telebanki és online banki szolgáltatások térnyerésekor mindenki a fiókok rohamos kihalását prognosztizálta. Véleménye szerint most sem eszik olyan forrón azt a kását, és nem kell egyik pillanatról a másikra lezajló tragikus történésektől tartani a szektorban. Éppen, hogy több szakértői poszt megjelenését tapasztalja, persze elsősorban IT-orientációjú emberekre mutatkozik igény.

„Egy tőzsde a mai világban profi IT-beszállítókra hagyatkozik: outsource-olja a kereskedési rendszerét, az adatbiztonságot, a kereskedett termékek nyilvántartását, és szinte csak a marketingben vagy az irányításban van személyes jelenlét” – csatlakozott Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde üzletfejlesztési és marketing igazgatója.

Nyíri József, a BnL Growth Partners cégtársa, a Codecool Programozóiskola társalapítója emlékeztette vitapartnereit, hogy a beszélgetés helyszínét biztosító Codecool alapítását is éppen az a megfigyelés fűtötte, hogy a hagyományos oktatással nem feltölthető mennyiségű állás fog keletkezni különböző iparágakban, és az lesz bennük a közös, hogy programozói készségekre lesz szükség mindenhol. Ezek mellett pedig az úgy nevezett soft skillek, mint az önállóság, az önfejlesztésre mutatott igény, vagy a csapatban dolgozás képessége is felértékelődik, hiszen ez biztosítja a rugalmasságot az új munkahelyi kultúrákba való gyors beilleszkedésre. Beszélgetőtársai mind egyetértettek abban, hogy a repetitív, robotizálható, szabályokon alapuló, alacsony elköteleződéssel és érzelmek nélkül is művelhető feladatokat vagy teljesen, vagy nagy mértékben felváltja majd a robotika, illetve a mesterséges intelligencia. Ugyanakkor a kreativitást, emberi hozzáállást, érzelmi elköteleződést, újító gondolkodásmódot igénylő feladatkörök védettsége magasabb, ezeknél inkább segítség lesz a mesterséges intelligencia részvétele, semmint fenyegetés. Ma még nem teljesen megjósolható, hogy milyen szakmák lesznek a jövőben, de az biztos, hogy ezekkel a jellemzőkkel fognak bírni a benne dolgozók, ezért ezeket a készségeket kell oktatni a jövő generációinak.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom