Kövess minket!

Karrier

Nők az informatikában

Az IT-karrier számos előnnyel járhat a női munkavállalók számára.

Miközben Magyarország dinamikusan zárkózik fel a kontinens nyugati részéhez az információs és kommunikációs technológiai szektorban foglalkoztatott szakemberek számát tekintve, a nők még mindig jelentősen alulreprezentáltak a pályán. A probléma Európa-szerte jelentős, ugyanakkor az IT-területen folyamatosan nőnek a változatos szakmai készségeket és úgynevezett soft skilleket igénylő pozíciók – ebben pedig gyakran erősebbek a női munkavállalók.

Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum vezetője úgy látja, „a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a nemek összetétele szempontjából kiegyensúlyozott, vegyes csapatokra magasabb szintű együttműködés, kohézió, illetve problémamegoldó-képesség jellemző, melynek köszönhetően növekszik az eredményesség és a hatékonyság is. Mi a magunk részéről egyre több női szakembert képzünk évről évre, az alapozó tanfolyamokon már eddig is átlagosan 30% volt a nők részvételi aránya, és mostanra már a junior képzéseinken is megközelítik a női résztvevők ezt az arányt. Tehát jól látható, hogy a fejlesztői pálya már egyre inkább karrierváltási opcióként jelenik meg a hölgyek esetében is. Az ügyfelek visszajelzései is ezt a tendenciát igazolják, a partnereink sorában található közép- és nagyvállalatok pozitívan nyilatkoznak a frissen képzett női IT-sokról, akik új szempontokat és hozzáállást visznek magukkal a munkába”.

Az IT-karrier számos előnnyel járhat a női munkavállalók számára, hiszen sok esetben létfontosságú számukra a munkahely rugalmassága, de az sem utolsó szempont, hogy a szakma képviselőinek kevesebb mint harmada tartja stresszesnek a pályát . Ahogy az ideális munka-magánélet egyensúly megteremtése ma már fontos elvárás a munkáltatókkal szemben, úgy a versenyképes fizetés is, az információs és kommunikációs technológiai szakmákban pedig erre sem lehet panasz. Sok nőt érint a családalapítást követő időszakban a karrierváltás kérdése, erre is jó alternatívát jelenthetnek az informatikai képzések, melyek stabil és kiszámítható pályaívvel kecsegtetnek – írják.

„Nem kell megijedni attól, hogy teljesen kezdőként induljunk el az úton, elérhetők a piacon olyan alapozó képzések is, melyekhez nem szükséges semmilyen előzetes tudás. A mi egyedi konstrukciójú programozó képzésünkön például kilenc hónap alatt junior webfejlesztővé válhatnak a résztvevők, és ebben a 3 hónapos elméleti oktatás és a 6 hónapos gyakornoki program is benne van. Ehhez kell mindenkinek hozzátennie sok-sok egyéni munkát, szorgalmat, kreativitást – ettől lesz sokszínű és izgalmas ez a szakma, és ebben a női munkavállalóknak is fontos szerep jut. Az informatikai terület jelentősen átalakul, jobb, ha mindenki kitörli a fejéből a naphosszat a monitor előtt gubbasztó kódolók képét” – teszi hozzá Laczkó Gábor.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom