Tóth Veronika feladata az ügynökség szakmai és operatív irányítása lesz. Az ügynökség új vezetője, az AVON vállalatától érkezik, ahol régiós vezetőként irányította négy ország marketingkommunikációs csapatát.

A szakember jelentős pr ügynökségi múlttal rendelkezik. 6 év ügynökségi tapasztalattal a háta mögött 2011 áprilisában csatlakozott az AVON csapatához, mint PR & Advertising Specialist, mely során a magyarországi PR, CSR, reklám, közösségi média és BTL feladatokat irányította. A kozmetikai vállalatnál idővel a magyarországi feladatok mellett, további három másik ország (Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Herzegovina) tartozott a vezetése alá - kiegészülve az AVON digitális csapatának és e-commerce struktúrájának kezdeti kiépítésével. 2014 októberétől az említett négy ország marketingkommunikációért felelős csapatát vezette, majd 2016 februárjában csatlakozott az LWp-hez.

Az ügynökség csapatának napi szintű támogatása, szakmai irányítása a sokszínűség miatt lesz izgalmas számomra, hiszen itt a feladatok nemcsak egy konkrét márkához vagy adott iparághoz kapcsolódnak. Bízom benne, hogy meglévő és leendő ügyfeleim alaposabb megértésében segíteni fog, hogy az ügynökségi és ügyfél oldalon is szereztem tapasztalatokat

– nyilatkozta új pozíciójáról.

Az LWp Kommunikáció 2003 óta működő magyar tulajdonú ügynökség, alapító tulajdonosai Lenhardt Anita és Weichinger Nóra, akik jelenleg a stratégiai tervezést és tanácsadást, valamint a szakmai munkát irányítják. A cég klasszikus public relations és online közösségi kommunikációs szolgáltatásokat nyújt a stratégiai tanácsadástól és tervezéstől a megvalósításig. Az ügynökség számos iparágban – IT, telekommunikáció, pénzügyi szolgáltatások, FMCG, energia, egészségügy, média, nonprofit szektor – szerzett tapasztalatot. Az LWp a közös tulajdonosi hátterű Event & More Produkciós Iroda csapatával egy cégcsoportban nyújt ügyfeleinek integrált kommunikációs szolgáltatásokat.

Sopov Istvánt választotta elnökké az IAB taggyűlése

1 napja

Az Adaptive Média alapító tulajdonosát választotta meg az IAB taggyűlése elnöknek, akinek elsődleges célja a már elkezdett fejlesztések, új szolgáltatások, tagokat bevonzó megoldások továbbvitele, biztosítása.