Kövess minket!

Karrier

Pályázat leendő oknyomozó újságírók számára

A program keretében az újságírás iránt elkötelezett résztvevők egy tapasztalt mentor segítségével dolgozhatnak a kiválasztott témán.

A Transparency International Magyarország Alapítvány és a Független Médiaközpont pályázatot hirdet az újságírás iránt elkötelezett hallgatók számára. E felhívással a két szervezet célja, hogy sikeres szakmai együttműködést építsen mentorok és az újságírás iránt érdeklődő, de tapasztalattal még nem rendelkező hallgatók, mentoráltak között.

A programban résztvevő mentorok:

  • Bátorfy Attila, újságíró – Kreatív
  • Dezső András, újságíró – Index.hu
  • Pethő András, újságíró – Direkt36

A 2015 áprilisában kezdődő program során három mentor és három mentorált párban dolgozik négy hónapon keresztül. Közös munkájuk eredménye egy tényfeltáró anyag elkészítése és publikálása lesz. A pályázati felhívás olyan történetek feldolgozását ösztönzi, amelyek az oknyomozó újságírás eszközeinek felhasználásával megalapozott és új információkat tárnak fel korrupciós esetekkel kapcsolatban. A témák lehetnek helyi és országos vonatkozásúak egyaránt.

A mentori program alapja az együttműködés és a kölcsönös bizalom. A mentor és a mentorált együtt alakítja ki a munkatervet és közösen határozza meg a munkamódszereket, a határidőket és a felelősségi köröket. A folyamatos online kapcsolattartás mellett kéthetente legalább egyszer személyesen találkoznak, továbbá mindketten részt vesznek a május 19-én megrendezésre kerülő projektindító workshopon.

A program során elkészülő három tényfeltáró cikket a mentorok és a mentoráltak együtt jegyzik. A legjobb pályamű külön pénzjutalomban részesül.

A program a mentoráltak számára ingyenes.

A programra olyan minimum harmadéves, maximum 30 esztendős jelentkezőket várnak, akik

  • elkötelezettek az újságírás iránt;
  • határozott és konkrét céljaik vannak e pályán;
  • elfogadják az etikus és minőségi újságírás normáit;
  • igénylik a segítséget és vállalják az együttműködést a mentori program során

A programra kizárólag a diana.sebestyen@transparency.hu email címre küldött pályázattal lehet jelentkezni. A pályázat az alábbi részekből áll:

  • rövid önéletrajz és a mentori programban való részvétel motivációjának leírása (maximum 1500-1500 karakter)
  • saját írás bármilyen műfajban (publikált, vagy még meg nem jelent írás) – link vagy szkennelt változat elegendő
  • témajavaslat maximum 1000 karakter terjedelemben – a közös témát a mentor és a mentorált a későbbiekben együtt dönti majd el

Beküldési határidő: 2015. április 27. A pályázatok eredményéről legkésőbb 2015. május 12-ig írásban értesítik a jelentkezőket.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom