Rákay Philip, aki előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, négy és fél év után távozik a közmédiából.

Rákay Philip vezetőként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának teljes megújításán dolgozott. Nevéhez fűződik többek között a Maradj talpon!, a Gasztroangyal, a Mindenből egy van, a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, a Virtuózok vagy épp A Dal című műsorok elindítása, valamint az m2 gyerekcsatornává alakítása.

Rákay Philip műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja 2014 januárjában elindított történelmi talk show-ját, a Szabadság tér '89-et, amely a rendszerváltoztatás történetét dolgozza fel.

„Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy az elmúlt több mint négy évben az ötleteim egy része megvalósulhatott a közmédiában. Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést, ám minden kreatív ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, szüksége van szakmai levegőváltozásra, mert új ötletek megvalósítása, új feladatok és más izgalmas területek várják" - nyilatkozta Rákay Philip.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Forrás: Távozik Rákay Philip a közmédiától

Főszerkesztőt vált a Radiosite.hu

2017. augusztus 18.

10 év után leköszön a Radiosite.hu alapító-főszerkesztője, Gálosi Szabolcs, helyét Huszár Dávid rádiós szakember veszi át.