Régi játékok új szóvivővel

Régi játékok új szóvivővel
A kommunikációs vezetői posztokra is kiterjed a Szerencsejáték Zrt. teljes menedzsmentjének lecserélése.

Szentpétery Kálmán, a június végén kinevezett elnök-vezérigazgató az átszervezések mellett felmentette a cég több korábbi vezetőjét, és megszüntette a munkaviszonyukat. A változások a vállalat kommunikációs vezetői posztjait sem hagyták érintetlenül: Somorai László – aki évekig a marketingigazgatói teendőket is ellátta – tíz év után távozni kényszerült a szóvivői posztról, és a kommunikációs igazgatói székben is csere történt.

A szóvivői és a kommunikációs igazgató-helyettesi feladatokat június 28. óta Tulik Ágnes látja el, aki ezt megelőzően az Ombrello Digital pr team-leaderi pozícióját töltötte be, miután – hat hónap után – 2008 decemberében távozott a BAT Hungary dohánycég vállalati kommunikációs vezetői székéből. Tulik Ágnes pályafutását médiumoknál és kisebb ügynökségeknél kezdte, majd a BÁV Bizományi Kereskedelmi és Záloghitelnél marketingkommunikációs főmunkatársként dolgozott. Az ezt követő években a Pricomm Kommunikációs ügynökségnél volt tanácsadó, majd vezető tanácsadó, ahol egyik ügyfelének – a Centrum Parkolási Társaságnak – három évig megbízott sajtószóvivőként is dolgozott. Később a McCann Erickson Budapest Reklámügynökségnél vezette a pr-csapatot, majd a Provident külső kommunikációs főosztály-vezetője lett – írja a Kreatív Online.

Címkék: átszervezés

Digital Expo
Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód